2020. szeptember 25., 17:39
A PesText irodalmi fesztivál idén olyan világirodalmi műveket helyez a fókuszba, amelyek a közép-európai országok területén születtek, célja pedig az, hogy megismertesse az eltérő nyelvek és kultúrák irodalmi alkotásait a magyar olvasóközönséggel. A fesztivál első napján egy méltán híres lengyel kortárs költő és író önéletrajzi írásával ismerkedhettek meg az érdeklődők. Andrzej Stasiuk Hogyan lettem író című könyvét Pálfalvi Lajos, a mű fordítója, valamint Vecsei H. Miklós színművész mutatta be.
„Néztem a magasból a városomat, és tudtam, hogy följebb már nem juthatok. És pontosan akkor jutottam arra az elhatározásra, hogy talán mégis inkább elmegyek innen, és a végén mégis inkább író lesz belőlem. […]” – olvashatjuk Andrzej Stasiuk Hogyan lettem író című művében.
Andrzej Stasiuk, a kortárs lengyel irodalom egyik legnevesebb alkotója 1998-ban jelentette meg Hogyan lettem író: kísérlet szellemi önéletírásra című művét, pontosan abban az évben, amikor születtem. Stasiuk regénye a második lengyel nyelvű zsebkönyv, amely a PesText támogatásával a magyar olvasói közönség elé kerülhetett, és megvásárolható az úgynevezett Poket-automatákból, amelyekből – akár csak az üdítőitalos automaták esetében – pár száz forint ellenében zsebre vágható könyvet vehet az olvasó.
A Hogyan lettem író 23 éve jelent meg, azonban az a fajta személyes megszólalás, amely végigvonul a művön, lehetővé teszi, hogy – korosztálytól függetlenül – időtálló és olvasmányos maradjon a nyelvezete.
– Mind műfajában, mind tartalmában az egyik legizgalmasabb könyv, amelyet valaha olvastam – kezdte beszédét Vecsei H. Miklós a könyvbemutató elején. Majd mondta, egy hatgyermekes keresztény családban nőtt fel, amelyben a szülők nagyon keveset beszéltek a tizenéves élményeikről, vágyaikról. – Kamaszkoromban azonban, amikor Ausztriába utaztam, édesapám a kezembe nyomta a katonaévek-beli naplóját. Egy teljesen új világ tárult elém. Rájöttem, hogy a szüleim is hús-vér emberek, ugyanazokkal a vágyakkal, kínlódásokkal, csalódásokkal és önbizalomhiánnyal, mint én, a testvéreim vagy a barátaim – idézte fel.
Stasiuk könyve is erről szól. Egy lengyel forradalmár, akinek fontos, hogy a városból kiszakadva megismerje a vidéki élet titkait, az ott élő embereket, akik feltehetőleg nem is sejtik, hogy érdekesek és példamutatók lehetnek. Stasiuk önéletrajzi írása legfőképpen a nyolcvanas évek Varsóját, történetét dolgozza fel, miközben az alkotási folyamat egy olyan szegmensével ismerteti meg az olvasót, amely szokatlanul hathat a mai kortárs irodalmat tekintve.
A könyv fordítója, Pálfalvi Lajos szerint Stasiuk képes egy olyan nyelvezetet kialakítani művében, amely a „még nem befutott” író látszatát kelti, és talán éppen ezért olyan olvasmányos és az a tipikusan lerakhatatlan könyv, amellyel kelünk és fekszünk, amely az egész életünket egy újfajta perspektívába emeli.
Kétségtelen, hogy Stasiuk önéletírása az egyik legmeghatározóbb könyv, amelyet valaha olvastam. Talán azért gondolom így, mert éppen esett, amikor Stasiuk az esős, barakkban töltött időszakáról nyilatkozik. Vagy mert egy évben születtem a művel. Nem tudom, de hálával tartozom Pálfalvi Lajosnak, aki fordítói bravúrjaival képes volt azt a nyelvezetet visszacsempészni a magyar irodalomba, amelyet a legtöbb velem egykorú fiatal hiányol. Hiszen ahogy Vecsei H. Miklós is fogalmaz: a könyv egy olyan barát, amelyet az ember folyamatosan vár.
