„Néztem a magasból a városomat, és tudtam, hogy följebb már nem juthatok. És pontosan akkor jutottam arra az elhatározásra, hogy talán mégis inkább elmegyek innen, és a végén mégis inkább író lesz belőlem. […]” – olvashatjuk Andrzej Stasiuk Hogyan lettem író című művében.
Andrzej Stasiuk, a kortárs lengyel irodalom egyik legnevesebb alkotója 1998-ban jelentette meg Hogyan lettem író: kísérlet szellemi önéletírásra című művét, pontosan abban az évben, amikor születtem. Stasiuk regénye a második lengyel nyelvű zsebkönyv, amely a PesText támogatásával a magyar olvasói közönség elé kerülhetett, és megvásárolható az úgynevezett Poket-automatákból, amelyekből – akár csak az üdítőitalos automaták esetében – pár száz forint ellenében zsebre vágható könyvet vehet az olvasó.
A Hogyan lettem író 23 éve jelent meg, azonban az a fajta személyes megszólalás, amely végigvonul a művön, lehetővé teszi, hogy – korosztálytól függetlenül – időtálló és olvasmányos maradjon a nyelvezete.
– Mind műfajában, mind tartalmában az egyik legizgalmasabb könyv, amelyet valaha olvastam – kezdte beszédét Vecsei H. Miklós a könyvbemutató elején. Majd mondta, egy hatgyermekes keresztény családban nőtt fel, amelyben a szülők nagyon keveset beszéltek a tizenéves élményeikről, vágyaikról. – Kamaszkoromban azonban, amikor Ausztriába utaztam, édesapám a kezembe nyomta a katonaévek-beli naplóját. Egy teljesen új világ tárult elém. Rájöttem, hogy a szüleim is hús-vér emberek, ugyanazokkal a vágyakkal, kínlódásokkal, csalódásokkal és önbizalomhiánnyal, mint én, a testvéreim vagy a barátaim – idézte fel.
Stasiuk könyve is erről szól. Egy lengyel forradalmár, akinek fontos, hogy a városból kiszakadva megismerje a vidéki élet titkait, az ott élő embereket, akik feltehetőleg nem is sejtik, hogy érdekesek és példamutatók lehetnek. Stasiuk önéletrajzi írása legfőképpen a nyolcvanas évek Varsóját, történetét dolgozza fel, miközben az alkotási folyamat egy olyan szegmensével ismerteti meg az olvasót, amely szokatlanul hathat a mai kortárs irodalmat tekintve.
A könyv fordítója, Pálfalvi Lajos szerint Stasiuk képes egy olyan nyelvezetet kialakítani művében, amely a „még nem befutott” író látszatát kelti, és talán éppen ezért olyan olvasmányos és az a tipikusan lerakhatatlan könyv, amellyel kelünk és fekszünk, amely az egész életünket egy újfajta perspektívába emeli.
Kétségtelen, hogy Stasiuk önéletírása az egyik legmeghatározóbb könyv, amelyet valaha olvastam. Talán azért gondolom így, mert éppen esett, amikor Stasiuk az esős, barakkban töltött időszakáról nyilatkozik. Vagy mert egy évben születtem a művel. Nem tudom, de hálával tartozom Pálfalvi Lajosnak, aki fordítói bravúrjaival képes volt azt a nyelvezetet visszacsempészni a magyar irodalomba, amelyet a legtöbb velem egykorú fiatal hiányol. Hiszen ahogy Vecsei H. Miklós is fogalmaz: a könyv egy olyan barát, amelyet az ember folyamatosan vár.
Mi vezet arra valakit, hogy mártír legyen, hogy feladja életét valami nemesebbnek látott ügyért: az emberekért, a hazáért, a fejlődésért? Mitől válik valaki szőlőszemet érlelő napsugárrá? A fájdalmaktól?
A Kulteátrum első előadása, Az apostol Petőfi Sándor azonos című műve alapján készült. A monodrámát játssza és rendezte Borbély Sándor.
Egy kortárs igényeknek megfelelő, fiatalokat is megszólítani képes munka jött létre, melynek kiváltsága, hogy a 100. évforduló időszakában próbálja megmutatni Trianont, az emlékezés pedig egy szakrális vonatkozással egészül ki: a kiállítótérben megjelenő, elszórt latin szövegek mint a katolikus temetési szertartás szövegei, vagy a regény írása közben mondogatott versek, Magyarország elvesztéséért való fohászként is olvashatók.
A jó válogatáskötet a szöveget önmaga gyönyörűségéért olvasók számára beavatás az életműbe, az irodalomtudósoknak pedig összegzés, sűrített anyag, az alkotó fontosabb témáiról, motívumairól tájékoztat. Mózes Attila Foglaló című novelláskötete segítségével próbálom az olvasónak bemutatni ezt a szerteágazó, színes és érdekfeszítő prózavilágot.
A Maladype Színház Metropolisz című táncszínházi előadása a városi lét különböző mozzanatait mutatja meg.
Az előadás meneteléssel kezdődik. Egyszerre jeleníti meg a munkások menetoszlopát az azonos című filmből, és valami majom- vagy ősemberszerű lényt. A kezdetlegesség, az állatiasságba való visszasüllyedtség mutatkozik meg. Különös, hogy ma a városban élő embert látjuk ilyennek. Érzések, gondolatok nélküli, üres vagy épp dühös és elkeseredett tekintetű test, amely a tömeggel együtt mozog. Ha egyikük kilép a sorból, és valami újat mutat, a tömeg követni kezdi és ismét rutinná válik.
A Turay Ida Színház A férfiak a fejükre estek című előadásában három középkorú nő próbál meg kilépni az életét mérgező kapcsolatból. Három férfi kínozza, kínozta őket. A darab elsősorban a magát egy elhasznált rongynak, rakás szerencsétlenségnek, ügyetlen, ostoba kis semminek érző nőnek a traumájára világít rá.
Összeszámoltam: a hazájában nagyon népszerű norvég író Doppler című könyvének magyar borítóján nem kevesebb, mint tizenöt ajánlás van, mind pozitív. Ha engem kérdeznek (igaz, a kutya sem fog), egyre sem volt szükség. Erlend Loe művei önmagukért beszélnek, s miként tudjuk, a jó terméknek nem kell reklám, még a XXI. század elején sem.
A Forum Könyvkiadó gondozásában, Orovec Krisztina fordításában jelent meg Vladimir Kecmanović szarajevói születésű, Belgrádban élő író könyve, amely már 2008-as első megjelenésekor heves vitát váltott ki az olvasók és a kritikusok körében mint „a kortárs szerb irodalom legellentmondásosabb szövege”. Az viszont kétségtelen, hogy a leghatásosabb is, amelyet a kilencvenes évek véres balkáni háborúiról írtak.
A 152 lépés Auschwitz felé Rudolf Franz Ferdinand Hößnek, az auschwitzi haláltábor parancsnokának életét dolgozza fel. A monodrámát Nagy Márk rendezte emlékiratok, interjúk, visszaemlékezések, beszámolók alapján. A téma nem könnyű, pláne, ha két fiatal, háborúkat nem megélt alkotó állítja össze. Ez a fiatalság azonban a darab előnyére vált: emiatt mer nyersen őszinte és objektív lenni. Nem hat rá semmilyen ideológia elvakultsága. Nem próbálja meg idealizálni Höß alakját, de nem is mutatja be főgonoszként. Höß katonaember volt az utolsó porcikájáig.
Lakatos Mihály esszékötetének címe – Súlyos ügyek – nem túloz: valóban súlyos ügyeket tárgyal, könnyed módon. Az írások túlnyomó többségének főszereplője Ábel, a szilárd elvei szerint élő, a világ dolgairól egyenesen gondolkodó magyartanár, akit a híres névrokonhoz a rengeteg, az ország és a szülőföld köt, viszont itt véget ér a hasonlóság.