Sipró György Kvartett című előadása visszaidézte a gyerekkoromat. Pontosabban azon részét, amikor a nagymamámnál töltöttem a mindennapokat. Hogy én mennyire utáltam a linóleumot és a terítő régies, öreges szagát! Mindig mondtam neki: „mama, itt minden olyan öreges”. Akkor még nem értettem, milyen tárgyakhoz ragaszkodni. Milyen érzés az, amikor nem tudunk kidobni valamit, csak mert az egy szép emlékhez köthető. Sőt akkor sem dobjuk ki a kacatokat, ha ahhoz fájó emlék is társul. Vajon ilyenek lennénk mi, emberek? Vagy ez csak a magyar társadalomra jellemző?
A múltban ragadás előadása ez. Egy panelház lakóihoz – pontosabban egy idősödő házaspárhoz – különleges vendég érkezik, ezzel felborítva a megszokott hétköznapi rutinjukat. A színpadon a lakás egy kitüntetett helyisége, a konyhával egybekötött ebédlő és előszoba látható, amelynek berendezése a kispolgári családok mindennapjait idézi. A konyhapulton olyan eszközök köszönnek vissza, mint a szódapatron vagy az Ultra mosogatószappan, de fontos szerepet kap a zsírban tocsogó gáztűzhely, valamint a négy biztonsági zárral is ellátott bejárati ajtó is, amelynek betörhetetlen pontját az ajtólánc képezi.
A szünet nélkül játszott előadás nem hagyja fellélegezni a nézőt. Az előadás 110 percében olyan könyörtelenül fullasztó, fojtogató érzések részesei lehetünk, amelyek a mindennapokban is tapasztalható társadalmi problémákból és konvencionális különbségekből adódnak. Az előítéletektől sem mentes színdarab főszereplői a magyar kispolgári létforma, illetve a nyugati értelmiség megtestesítői. A Feleség – akinek szerepét Börcsök Enikő személyesíti meg – örül a Vendég érkezésének, hiszen végre van kihez szólnia. Ő a múlttól elszakadni nem tudás megtestesítője. Ahogyan a színésznő fogalmazott a szerepről: „Nem tartom se szenilisnek, se együgyűnek a feleség karakterét. Mindent megpróbál úgy irányítani, hogy a család épségben maradjon és a férje akaratát teljesítse, ugyanakkor marasztalja is a vendéget, kíváncsi és élvezi, hogy végre valaki vele is szóba áll”.
Ő az elnyomott nő, aki mindvégig az alárendelt pozíciójából szólal meg. Az Öreg – akit Hegedűs D. Géza testesít meg – képtelen kiszakadni a hétköznapokból. Berögzött tevékenységei, mint az Eurosport nézése, a könyvtárba járás és a régi újságok lemásolása mellett ösztönösen bizalmatlan embertársaival. Az Öreg a Vendég által felidézett gyermekkori emlékekből rájön, hogy a nyugati idegen valójában nem egy listázó, azonban csökönyösségéből nem enged. „Én nem ismerem magát” – hangzik el a kegyetlenül elidegenítő mondat.
A darab befejezése sem hozza meg a várva várt felüdülést. Az abszurditás és a groteszk a tetőpontjához érkezik, s végül amilyen gyorsasággal jön a jobb élet fikarcnyi reménye, olyan gyorsan el is illan. Marton László rendezése lehetőséget teremt azon értelmezési lehetőségre is, amelyben a Vendég a spicli szerepét ölti magára, s visszaemlékezéseivel az Öreg pufajkás voltát szándékozik leleplezni. Bármelyiket is vesszük alapul, egy jól megkonstruált darabot láthatunk, amelyben a legnagyobb hangsúly a ki nem mondott szavakra helyeződik.
A szűnni nem akaró hiány érzése kavargott bennem. Hiányoltam a jelenlevés megtapasztalását, és hiányoltam a színészeket is, akiknek tapsommal meghálálhattam volna az élményt, amelyben részem volt. Talán mégsem a múltban ragadás, hanem a hiány előadása volt ez? Börcsök Enikőhöz méltó megemlékezés volt.
Hogyan kezdjünk bele egy párkapcsolatba? Örök kérdés. Megvárjuk az igazit, ha egyáltalán létezik, avagy próbálkozzunk addig is jól érezni magunkat olyanokkal, akik érkeznek az életünkbe, és többé-kevésbé megfelelnek az elképzeléseinknek? Hogyan befolyásolják párkapcsolatainkat gyermekkori traumáink? Izgalmas kérdések, amelyekre válaszokat ad ez a könyv, lehetséges utakat nyújt a 30-as generáció szemszögéből.
Kevés olyan kerek életutat ismerünk a zeneszerzők között, mint Lehár Ferenc története. Erről a kerek életről megjelent egy nagyon teljes könyv Klemen Terézia és Margitay Zoltán együttműködéséből: Az operettkirály, Lehár Ferenc életútja, a Pro Museum Polgári Társulás kiadásában.
Megragadóan átfogó ez a könyv, szinte mindent megtudunk a különlegesen tehetséges zeneszerzőről. Szó van benne a családról, a komáromi születésről, a fiatalkorról, a prágai tanulóról és az indulásról, arról, ahogy elkezdi zenében kiteljesedő életét.
Lee Child (James Dover Grant) az Egyesült Királyságban született, de New York államban él. Valahonnét viszont olyan ismeretekkel rendelkezik, amelyek újdonságként, meglepetésként hatnak az európai olvasóra. Például a Pentagon működése, a tengerészgyalogság és a gyalogság rivalizálása, a parancsnoki hierarchia, a katonai támaszpont működése, de ismeretlen tapasztalat az országhatárokat átszelő nyílegyenes vasútvonal, a térképre légypöttyként odamaszatolt kisváros, nyomornegyedével. Hatalmas ívű fizikai és szociális távolságok.
Az ártatlanságon rég túllendülve megerősödik a nő, és az összes női szerep fokozatosan egybeolvad.
Valahol fennakadnak a múlt emlékei, mintha az emlékezés is leállna, és kitisztul minden. Vágyakozást érzünk, hogy minden homállyal takart tabura fényt derítsünk.
Az biztos, hogy Bánkövi Dorottya olyan világot teremtett, amelyből kilépve biztosan nagy levegőt kell vennünk.
Beke Mihály András riasztó című esszékötete olyan hangulatot teremt, mintha fertőzött területre léptünk volna. Itt vagyunk Európában, ám már az első oldalon megállapítja: „mi tagadás, mi nem igazán szeretjük Európát. Úgy érezzük, mintha valahonnét idevetették volna ezt a földrészt Isten számába, elhagyottságra, hogy – hogy kifosztható legyen.”
Csornyij Dávid 1991-ben született a kárpátaljai Beregszászon. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem szakán diplomázott, jelenleg a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának hallgatója. 2015 óta publikál, művei megjelentek A tökéletes zártság egyetlen pillanata és a Különjárat című antológiákban. Jelenleg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hallgatója. A jelzőlámpák diktatúrája című, első verseskötetét fogom most a kezemben.
Szabó Fanni debütkötete a káoszból próbál rendet teremteni. Versei olyan univerzum létezésére irányítják figyelmünket, amelyet hajlamosak lennénk tudattalanunk óceánjába süllyeszteni. E világ lakói intenzíven érző lények, akik közt áthidalhatatlan távolság lüktet.
Mindenki másképp reagált a COVID-19 rohamos terjedésére, és más-más tevékenységgel tette önmaga számára elviselhetővé a 2020. március 10-től június 15-ig terjedő időszakot. H. Nagy Péter aktív kutatásba kezdett a vírushelyzet kulturális hatásairól és célul tűzte ki, többek között, az irodalmi és filmes járványtematika feldolgozását. Az irodalomtörténész, szerkesztő, popkultúra-kutató munkájának eredménye a Karanténkultúra és járványvilág című kötet lett, mely 2020- ban jelent meg, a Prae Kiadó gondozásában.
Van, amikor a testet kell táplálni, hogy könyvhöz jusson az emberfia. Akkor is, ha ez a test történetesen egy boszorkányéhoz hasonló, akitől rettegett a környék összes gyereke, állítólag a tulajdon (felnőtt) gyermekei is. Bözsike néninek hetente háromszor vittünk ételt, ő pedig ponyvát adott cserébe.