A Magyar Nemzeti Galéria új kiállításán megtekinthető, tájegységek szerint elrendezett grafikai munkák az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című kiadványsorozatból származnak, amely Habsburg Rudolf trónörökös kezdeményezésére jött létre 1886 és 1901 között. A 21 kötetes monumentális munka a magyar könyvkiadás egyik legnagyobb szabású vállalkozása, benne 572 közlemény, több mint 4500 rajz és 19 színes melléklet jelent meg. A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria általános főigazgató-helyettese, Vígh Annamária köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a kiállítás megnyitásához. Hozzátette, hogy a nemzeti összetartozás éve nagy lendületet adott a tudományos kutatásoknak és lehetővé tette, hogy a múzeum újabb kiállítással csatlakozzon a megemlékezéshez.
Szücs György tudományos főigazgatóhelyettes arra emlékezett, hogy a 19. század második felében az emberek még hittek abban, hogy a világ teljessége megismerhető, illetve egzakt módon rendszerbe foglalható. Éppen ebből adódóan az illusztrációk gyakran ábrázolnak olyan tájképeket, népviseletet, hétköznapi embereket és helyzeteket, valamint népszokásokat és városképeket, amelyek keresztmetszetet mutatnak egy-egy reprezentálni kívánt tájegységről. Mindemellett a rajzok között vannak olyan művek is, amelyek szoborműveket régészeti leleteket, zászlókat, illetve pénzérméket és vértezetet ábrázolnak.
A kiállítás kurátora, Hessky Orsolya a tárlatvezetés során a kiállítás egyedülállóságára is felhívta a figyelmet. Mint mondta, az 1600 magyar rajz együttesen nem a klasszikus értelemben vett reprezentatív művek közé sorolható. Az apró, fekete fehér képek azonban a 19. század utolsó 25 évének tájművészetéről adnak oly mértékű átfogó képet, amelyet korábban sem metszetekből, sem pedig más rajzokból nem kaphattak meg a kutatók.
A zömében tussal, ceruzával, illetve temperával készített illusztrációk alkotói között számos, a korszakban elismert művész megtalálható, többek között Barabás Miklós, Feszty Árpád, Zichy Mihály, Benczúr Gyula, Gyárfás Jenő, valamint Székely Bertalan. A 19. század nagyszabású illusztrátorai is részt vettek az alkotási folyamatokban, többek között Háry Gyula is, aki magyar részről a legtöbb, közel 400 illusztrációval gazdagította a kiadványsorozatot. Habsburg Rudolf elképzeléseinek megfelelően a kiadvány magyar és német nyelven is megjelent, fordítója Hevesi Lajos volt, aki több, mint 572 közleményt fordított a kiadvány részére.
Az aprócska, ám annál nagyobb jelentőséggel bíró kiállítást, valamint a különleges illusztrációkat 2021. január 17-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Magyar Nemzeti Galériában.
A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért megérné meghal ni? Az antikvitásban, a romantikában, a hazafias eufória közepette léteztek olyan eszmék, amelyek szerint az önfeláldozás erkölcsileg méltányolt cselekedetnek számított, de akkor is úgy, ha más áldozta fel az életét valamiért. De miért áldozná életét bárki is a jelenben?
Mint egy segélykiáltás, úgy törnek fel a női lélek legmélyéről Póda Erzsébet melankolikus történetei. Ez a karcsú kötet mérhetetlen súllyal telepszik az olvasóra, a sorok felfejtése közben mellkasunkon érezzük az erőszak és az agresszió nyomását. Ez a fojtogató atmoszféra árad a kötetegészből, emiatt észleljük úgy, hogy ennek a könyvnek mélyfekete az alapszíne.
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.