Gódza Csilla: Az alvilágban kizökken az idő

2020. szeptember 04., 10:36

Az Alvilági játékok egy 2006-os krimi-dráma, rendezője Paul McGuigan, és a kritikusok szerint alapvetően egy Ponyvaregény-epigonról van szó, nyakatekert fordulatokkal, agyonstilizált karakterekkel és szédítő díszletekkel. A filmmel kapcsolatos kritikák jó része a fent felsoroltakat mind negatívumként említi, pedig pont ezek az elemek azok, amelyektől az Alvilági játékok tizennégy év elteltével is izgalmas film maradt.

Alvilági játékok – Forrás: IMDb

Slevin Kelevra (Josh Hartnett) tudja, hogy a bajok hármasával jönnek. Először megcsalják, majd kirabolják, végül végzetesen összetévesztik a haverjával. Slevin pár óra leforgása alatt egy gengszterháború kellős közepén találja magát, nyomában az elrettentő Macska úrral (Bruce Willis). A Főnök (Morgan Freeman) utasítására meg kell ölnie a rivális banda vezetőjének, Rabbinak (Ben Kingsley) a fiát, miközben a Rabbi 33 ezer dollárt követel tőle. Mindkét esetben teljesítenie kell, másképp az élete a tét. A fiú egyetlen támaszának Lindsey (Lucy Liu) bizonyul, akinek sejtelme sincsen arról, ki is Slevin valójában.

A film története nem lineárisan halad, sőt elsőre meglehetősen kuszának tűnik az időrend. Az első pár jelenetet folyamatos, bár információszegény, és ahogy a darab előrehalad, a flashbackek egyre gyakoribbak lesznek, a kuszaság a film végére letisztul, a történet kikerekedik.  Az „agyonstilizált karakterek” címke megállja a helyét, de ezt a sztori szinte megkívánja. A szereplők időnként viccet csinálnak a szituációból, amiben vannak, mintha legalábbis tudatában lennének annak, hogy egy mozifilmben játszanak. Lindsey karaktere akár a nézői szemszöget is jelképezheti: ő buzgón játssza a detektívet, filmekből és a televízióból szerzett kriminológiai alapossággal – ami pontosan ugyanaz, amit mi nézőként teszünk egy-egy krimi megtekintésekor.


Paul McGuigan Tarantino tanítványa, ezt kár lenne  tagadni. A kamerabeállításokat, a dialógusokat, de még a szereplők neveit is inspirálta Tarantino munkássága. A rendező nem próbálja elrejteni ezt, hanem büszkén vállalja. Ami még mindenképp említést érdemel, az a film hipnotikus díszletvilága. Szinte ugyanaz a berendezés, mint Stanley Kubrick Ragyogás című filmjében. Az Alvilági játékok persze a Ragyogás mellett számtalan más műre is utal, a film tele van tömve vizuális és auditív nyomokkal. A karóra-szimbolika egy közvetlen referencia a Ponyvaregényre, sőt a Ponyvaregényben is 4 óra 20 perc van az órán, akárcsak az Alvilági játékok utolsó jelenetében. Paul McGuigann filmje furfangosan felépített alkotás, többszöri megnézés után is élvezhető, hisz minden megtekintés után újabb és újabb, addig rejtve maradt utalásnak bukkanhatunk a nyomára, ami még komplexebbé teszi a történetet.