Slevin Kelevra (Josh Hartnett) tudja, hogy a bajok hármasával jönnek. Először megcsalják, majd kirabolják, végül végzetesen összetévesztik a haverjával. Slevin pár óra leforgása alatt egy gengszterháború kellős közepén találja magát, nyomában az elrettentő Macska úrral (Bruce Willis). A Főnök (Morgan Freeman) utasítására meg kell ölnie a rivális banda vezetőjének, Rabbinak (Ben Kingsley) a fiát, miközben a Rabbi 33 ezer dollárt követel tőle. Mindkét esetben teljesítenie kell, másképp az élete a tét. A fiú egyetlen támaszának Lindsey (Lucy Liu) bizonyul, akinek sejtelme sincsen arról, ki is Slevin valójában.
A film története nem lineárisan halad, sőt elsőre meglehetősen kuszának tűnik az időrend. Az első pár jelenetet folyamatos, bár információszegény, és ahogy a darab előrehalad, a flashbackek egyre gyakoribbak lesznek, a kuszaság a film végére letisztul, a történet kikerekedik. Az „agyonstilizált karakterek” címke megállja a helyét, de ezt a sztori szinte megkívánja. A szereplők időnként viccet csinálnak a szituációból, amiben vannak, mintha legalábbis tudatában lennének annak, hogy egy mozifilmben játszanak. Lindsey karaktere akár a nézői szemszöget is jelképezheti: ő buzgón játssza a detektívet, filmekből és a televízióból szerzett kriminológiai alapossággal – ami pontosan ugyanaz, amit mi nézőként teszünk egy-egy krimi megtekintésekor.
Paul McGuigan Tarantino tanítványa, ezt kár lenne tagadni. A kamerabeállításokat, a dialógusokat, de még a szereplők neveit is inspirálta Tarantino munkássága. A rendező nem próbálja elrejteni ezt, hanem büszkén vállalja. Ami még mindenképp említést érdemel, az a film hipnotikus díszletvilága. Szinte ugyanaz a berendezés, mint Stanley Kubrick Ragyogás című filmjében. Az Alvilági játékok persze a Ragyogás mellett számtalan más műre is utal, a film tele van tömve vizuális és auditív nyomokkal. A karóra-szimbolika egy közvetlen referencia a Ponyvaregényre, sőt a Ponyvaregényben is 4 óra 20 perc van az órán, akárcsak az Alvilági játékok utolsó jelenetében. Paul McGuigann filmje furfangosan felépített alkotás, többszöri megnézés után is élvezhető, hisz minden megtekintés után újabb és újabb, addig rejtve maradt utalásnak bukkanhatunk a nyomára, ami még komplexebbé teszi a történetet.
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.