Kubiszyn Viktor: A nagy háború, vágás nélkül

2020. május 02., 08:41
Forrás: Freeman Film

Sam Mendes, az Amerikai szépség Oscar-díjas rendezője az 1917 című filmjével ezúttal az első világháborúba kalauzol minket, aminek a legnagyobb ötlete – és a legemlegetettebb erénye –, hogy úgy van felvéve, mintha egyetlen beállításban, vágás nélkül látnánk a történetet. Természetesen ez illúzió, de tökéletesen felépített illúzió. Ugyanakkor a filmnek ezen és a személyes érintettségen túl – Sam Mendes egyik felmenőjének a visszaemlékezésein alapul a sztori, sajnos a film összességében semmi újat nem mond sem a háborúkról, sem azok hátteréről, inkább olyan, mint egy képeslap – annak viszont gyönyörű. 

A film története – és az egész cselekmény – faék egyszerűségű és egyvonalú. 1917-ben járunk, a háború vége még nem nagyon látszik. Két fiatal brit katonát azzal bíznak meg, hogy huszonnégy órán belül jussanak át a németek által elhagyott ellenséges lövészárkokon, és keressenek meg egy 1600 főt számláló egységet, amely támadást tervez az újonnan felállított német védelmi vonal ellen, de ez lényegében öngyilkosság lenne, ugyanis az új védelmi vonal egy ügyesen kialakított csapda. Hogy a küldetésnek legyen személyes tétje is, az egyik katona bátyja is az értesítendő egységben harcol, így ha nem juttatják célba az üzenetet, akkor 1599 másik ember mellett ő is meghal. Ennyi a sztori, a cselekmény pedig annyi, hogy a két katona hosszú-hosszú időn keresztül fut és küzd, aztán már csak az egyik, s végül célba ér. 

A film semmit nem mondd el a háborúról, csak a szokásos kliséket használja: a németek buták és gonoszak (bár vannak köztük emberek is, ezt néhány elhagyott családi fotó bizonyítja), a brit parancsnokok bölcsek, a szövetséges katonák pedig hősiesek és mindenki testvér. A film a szokásos, egy évszázada változatlan háborús narratívát használja, ami a 21. században már kissé idegesítő, csakúgy mint a fekete-fehér, jók-gonoszok dichotómia, ami a mesékben szükségszerű, de a történelmi filmekben hiteltelen és lapos. Nem tudatos manipulációról van szó, az alkotók valóban így gondolják, és ezt bocsássuk meg nekik, mert ha  nem is tudják tárgyilagosan szemlélni a történelmet, filmet készíteni annál inkább. 

Az 1917 egyedül a miatt a technikai ötlet miatt nézhető és működőképes, hogy az elbeszélés és a bemutatás mintha a valós idő illúzióját adná, és technikailag nincsenek látható vágások, olyan, mintha egyetlen hosszú, folyamatos kameramozgással követnénk a hősöket a lövészárkokon, a hullahegyeken az erdőn és az elpusztított városok nyomán. Ez adja a film thrillerszerű feszültségét, és a valóban lenyűgöző képi világ, ami inkább képeslapszerű, mintsem háborúhoz illően mocskos és realista. A filmben természetesen rengeteg vágás van, ezek hidden cutok, vagyis rejtett vágások, amiket Alfred Hitchcock használt először az 1948-as Kötél című filmjében, és azóta igen elterjedtté vált egyes alkotóknál. Mendes ötlete működik, a film pátosza és történelemszemlélete kevésbé, de aki egy nem túl mély, viszont  szépen fotografált háborús filmre vágyik, az nem fog csalódni ha megnézi az 1917-et. Ennél többet azonban nem érdemes várni tőle.