A Guerilla vállaltan a második, történetközpontú megoldást választja: „A film készítőinek célja, hogy a historizáló szemlélet helyett a közeli perspektíva használatával mutassák meg az 1848–49-es időszak hangulatát, az ismeretlen hősök néhány napját az erdő mélyén” – áll a beharangozóban. Sajnos a cím és a beharangozó is becsapós: a Guerillának se a gerillákhoz, se a gerillaháborúhoz nincs sok köze (egy bujkáló reguláris csapatról van szó, amelynek tagjai bemenekültek az erdőbe, és a tervük annyi, hogy amint kipihenték magukat, ki is mennek onnan és csatlakoznak más csapattestekhez), és magához a szabadságharchoz sem, az inkább csak pár motívummal felskiccelt háttér, amely előtt kibontakozik a szerelmi háromszög és az erdőben bujkáló csapat hétköznapi élete.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják – vagy nem hiszik el –, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse (Vilmányi Benett) szolgál. A célja, hogy hazavigye testvérét a szüleihez. Barnabás korábban hazugsággal úszta meg a sorozást, és végig elkerülte a harcokat, helyette az öccse vonult be. Amikor azonban megtalálja az erdőben bujkáló csapatot, akkor katonaviseltnek hazudja magát, hogy sebesült testvére mellett lehessen – mindemellett beleszeret a sebesülteket ápoló fiatal nőbe, akibe – nem túl váratlan csavar – az öccse is szerelmes. Így egy klasszikus szerelmi háromszög alakul ki, és a magát katonaviseltnek beállító főszereplő is egyre kínosabb helyzetekbe kerül a harcok közeledtével, sőt a film utolsó, drámai fordulata is neki lesz köszönhető.
A film lassúnak tűnhet, azonban ez a lassú ritmus képes elkapni a nézőt, s a remek képeknek és a színészeknek köszönhetően ez a minimalista ábrázolásmód nem válik unalmassá. Apró rezdülésekből, realista közelikből és kevés párbeszédből áll össze a cselekmény, amely váratlan, drámai fordulatokban csúcsosodik ki. Azonban az alkotói igyekezet, hogy elkerüljék a historizálás csapdáját, az ellenkező végletbe csapott át: a szabadságharc motívumai semmit nem tesznek hozzá a történethez, a sztori játszódhatna bárhol és bármikor egy vesztes háború idején. A szerelmi háromszög és a bemutatott figurák jól felépítettek, azonban a film lélektanilag, apró gesztusokból, tekintetekből, mondatokból összeálló hitelességét visszamenőleg csapja agyon a Mel Gibson Apocalyptójára utaló zárlat – ami a majákról szóló erőszaktörténetben működött, az a Guerillában inkább kínos.
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.