Kubiszyn Viktor: A szabadságharc fantomja

2020. május 13., 09:13

A magyar történelem tele van izgalmasabbnál izgalmasabb korszakokkal, amelyek tálcán kínálják magukat a megfilmesítésre. A történelmi filmek általában két csapásirányon mozognak: az egyik, közönségbarátabb az, amikor a film középpontjában az adott korszak megidézése áll, minél hitelesebb látványvilággal és realista részletekkel, ahol a történelem megragadása a cél és ennek rendelődik alá a történet. A másik – kevésbé látványos, de jóval költséghatékonyabb – megoldás, amikor a film középpontjában a történet, a szereplők viszonya áll, és a történelmi háttér inkább csak kulissza, a lényeg a sztorin van.

Forrás: Mozinet

A Guerilla vállaltan a második, történetközpontú megoldást választja: „A film készítőinek célja, hogy a historizáló szemlélet helyett a közeli perspektíva használatával mutassák meg az 1848–49-es időszak hangulatát, az ismeretlen hősök néhány napját az erdő mélyén” – áll a beharangozóban. Sajnos a cím és a beharangozó is becsapós: a Guerillának se a gerillákhoz, se a gerillaháborúhoz nincs sok köze (egy bujkáló reguláris csapatról van szó, amelynek tagjai bemenekültek az erdőbe, és a tervük annyi, hogy amint kipihenték magukat, ki is mennek onnan és csatlakoznak más csapattestekhez), és magához a szabadságharchoz sem, az inkább csak pár motívummal felskiccelt háttér, amely előtt kibontakozik a szerelmi háromszög és az erdőben bujkáló csapat hétköznapi élete. 

A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják – vagy nem hiszik el –, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse (Vilmányi Benett) szolgál. A célja, hogy hazavigye testvérét a szüleihez. Barnabás korábban hazugsággal úszta meg a sorozást, és végig elkerülte a harcokat, helyette az öccse vonult be. Amikor azonban megtalálja az erdőben bujkáló csapatot, akkor katonaviseltnek hazudja magát, hogy sebesült testvére mellett lehessen – mindemellett beleszeret a sebesülteket ápoló fiatal nőbe, akibe – nem túl váratlan csavar – az öccse is szerelmes. Így egy klasszikus szerelmi háromszög alakul ki, és a magát katonaviseltnek beállító főszereplő is egyre kínosabb helyzetekbe kerül a harcok közeledtével, sőt a film utolsó, drámai fordulata is neki lesz köszönhető. 

A film lassúnak tűnhet, azonban ez a lassú ritmus képes elkapni a nézőt, s a remek képeknek és a színészeknek köszönhetően ez a minimalista ábrázolásmód nem válik unalmassá. Apró rezdülésekből, realista közelikből és kevés párbeszédből áll össze a cselekmény, amely váratlan, drámai fordulatokban csúcsosodik ki. Azonban az alkotói igyekezet, hogy elkerüljék a historizálás csapdáját, az ellenkező végletbe csapott át: a szabadságharc motívumai semmit nem tesznek hozzá a történethez, a sztori játszódhatna bárhol és bármikor egy vesztes háború idején. A szerelmi háromszög és a bemutatott figurák jól felépítettek, azonban a film lélektanilag, apró gesztusokból, tekintetekből, mondatokból összeálló hitelességét visszamenőleg csapja agyon a Mel Gibson Apocalyptójára utaló zárlat – ami a majákról szóló erőszaktörténetben működött, az a Guerillában inkább kínos.