Kubiszyn Viktor: Falak

2020. augusztus 12., 11:42
A kocka – Forrás: IMDb

A falon opálfény remeg, mintha képernyőből kiszabadult folyadékkristályok pöttyöződnének rajta.


– Hol az öngyújtóm? Hova tettétek? Cigizni akarok – mondja egy rekedt hang.
Nálam nincs – gondoltam.
Nem érzek semmit. A falat a bámulom. Az opálos remegést a sötét háttéren.
– Ne szórakozzatok velem. Zsebeket kiüríteni – a rekedt hang kényszeres és parancsoló.
Sötétség.
A falak eltakarják a napot.
Honnan tudod mit takarnak el a falak? Mi van odakint? Nap, hold, csillagok? Vagy csak füst és korom?
Nincsenek ablakok.
Mit akarsz látni?
Hogy mi van kint?
Most csak azzal törődj mi van bent.
Bent.
Belül.
Benned.
Egy halk koppanást hallok.
Visszaemlékezem az egészre, vagy most történik?
Nem tudom.
Egy halk koppanást hallottam.
–  Figyelj, ez itt nem az a hely. Ez nem az a hely, ahol bármit elveszthetsz. Itt pont az történik, hogy minden megvan. – Egy női hangot hallok. Szőke nő lehet. Nem tudom, miért, de az ugrik be, selymes aranyszínű ragyogás.
– Itt minden megvan. Ha nincs meg, akkor is megvan. Neked nem kell az, amiről azt gondolod, hogy kell. Mindez csak gondolat. – A hang kásássá válik, mintha gerjedne a hangszóró. – Mindez csak gondolat.
– Cigizni akarok. Nincs meg az öngyújtóm. Ürítsd ki a zsebed. – A rekedt hang mintha pont felőlem szólna.
Az első kép, ami beugrik, a parázs.
A cigaretta végén parázs van, forróság. Izzó hamu. Ez vagyok én. Hamu, ami maradt a parázsból.
– Hagyd békén. Nem látod, hogy kivan? – megint a szőke női hang.
Hamu vagyok, amit lassan lepöckölnek a cigi végéről.
Szerteszállok a levegőben, pernyékre esek, és bepiszkolom a padlót.

A falak eltakarják a napot.