Kubiszyn Viktor: Káoszmosz – Bódy Gábor: De occulta philosophia

2020. június 02., 08:46

Akkor legyen káosz. Állok a folyóparton és nézem a káoszt, amelynek a része vagyok. Hatalmas hajók, kis csónakok, luxusjachtok és kajakok, kenuk, fura, ormótlan, összetákolt toldozott-foldozott szerkezetek lebegnek a vízen.

Bódy Gábor: De occulta philosophia – Forrás: Ludwig Múzeum

Mik ezek? Mi ez a káosz, ami folyamatosan van bennem, benned? Gondolatok, asszociációk, vágyak, kísérleti konstrukciók, múltbeli emlékképek és a lehetőségek számbavétele, mindez áramlik
áramlik áramlik áramlik és fojtogat, és ezt bámulom, ez vagy, ez vagyok. A folyóra kellene koncentrálni és a káosz eltűnne. De tényleg eltűnne vajon? Vagy csak rájönnénk, mennyire felesleges komolyan venni az elsuhanó teherhajók árnyékát, amelyek alatt csordogál a múlt, a jelen és a jövő, mint olajfolt, ami megmérgezi a folyót és sötétre festi az opálzöld csillogást.
Opál és opál, matt és mattfekete csillogás.
Egyszer volt egy ember. Elindult, hogy megtalálja azt a forrást, amely csillapítja a szomját. Kínzó szomjúság gyötörte, amióta csak öntudatra ébredt. Amióta csak emlékszik magára, mindig szomjas volt. Próbálta oltani a szomját mindennel, amihez hozzájutott, forrásvízzel és szeszekkel és kábító folyadékokkal és harmatcseppel és agyfolyadékkal és a sivatag porából főzött oázisnektárral és szemekből facsart íriszpálinkával, de akármennyit is ivott, akármiből, a szomjúság megmaradt, még ha az öntudata el is veszett olykor,
Egyszer volt egy ember, és elindult csillapítani a szomját.
A sivatagban nőtt fel, akármerre nézett, mindenhol délibábokat látott, délibábokat, amelyek valóságosnak tűntek, de amint hozzájuk ért, elillantak és odébb mentek és hívogatták, és ő ment, és rájött, hogy hiába éri el újra és újra, a délibáb eltűnik, és csak homok és forróság és kiszikkadt fehér emlékcsontok maradnak, és jön a következő, hívogatja, hívogatja, és addig ment, míg majdnem meghalt.
Miért nem halt meg? Mert a végén csak a sivatag maradt. Látta a valóság sivatagát, a percek sivatagát, a napok sivatagát, az emlékek sivatagát, a jövő sivatagát, a nők sivatagát, akiket ő szikkasztott ki, és elindult, hogy kitaláljon a sivatagból és megtalálja azt a forrást, amitől soha többé nem érzi magát szomjasnak. Amiből egy korty többet ér, mint az összes délibáb, amit valaha kergetett, megfogott, elpusztított.

Akkor kellett volna megszólítani… ő volt az egyetlen igazi szerelmem, aki értelmet adhatott
volna az életemnek… csak egy pillanatra láttam, és tudtam, hogy ő az, akire várok és aki
rám vár… már lassan nyolc éve ennek… de azóta nem jött el az angyal hozzám…


Bódy Gábor: De occulta philosophia nach Agrippa von Nettesheim (1983)

A trópusi hőség és a merőlegesen tűző napsugarak képzete egyszerre idézte tudatomba az összes élőlényeket, madarakat, vadállatokat, csúszómászókat, az összes házakat, növényeket és jelenségeket, amelyek bármely trópusi vidéken otthonosak, s képzeletem ezeket mind együvé gyűjtötte: Kínába vagy Hindusztánba. Hasonló érzésektől vezettetve nemsokára Egyiptomot is idesoroltam, összes istenségeivel együtt. Majmok, papagájok és kakaduk bámultak rám makogva, vigyorogva és kurrogva. Egy pagodába menekültem, és kupolákban vagy föld alatti
kamrákban tartottak foglyul évszázadokon át. Én voltam magam a halvány és az áldozatot végző pap, engem imádtak és engem vetettek ide áldozatul is. Bráhma haragja elől futottam Ázsia valamennyi erdején keresztül. Vishnu gyűlölt engem, és Siva lesben állt. Aztán hirtelen Izisz és Ozirisz elé kellett állnom. Olyan bűnnel vádoltak meg, amitől, mint mondták, elrémül még az ibisz meg a krokodil is. Ezer évig feküdtem eltemetve múmiák, szfinxek közt kőkoporsóban, szűk sírkamrában, örök piramisok legbelsejében, mélyen. Tűrnöm kellett a krokodil dögvészes csókját,
hevertem a Nílus ősiszapjának kimondhatatlanul süppedős, folyós, nádzöld mélyén, elmondani is undorító, nyálkás lényekkel körülvéve.

Állok a folyóparton és nézem a káoszt, amelynek a része vagyok. Egy olyan világban élünk, amelyik pokolra küldi önmagát. Nem tehetünk mást, mint begubózunk. Mentjük az irhánkat. Az áldozatok, amiket értem hoztak… szétfolynak, minta kiömlött víz. A sötét tenger túloldalán megvárlak.