Kubiszyn Viktor: Maszkok – Filmpróza – Stephen Frears: Veszedelmes viszonyok –

2020. május 06., 06:44
Veszedelmes viszonyok – Forrás: InterCom

Áll a tükör előtt és maszkokat próbálgat. Áll a terem előtt és maszkokat próbálgat. Mielőtt kimegy az utcára, maszkokat próbálgat. Minden helyzetre megpróbál felkészülni, a legmegfelelőbb maszkkal, ami eltakarja a valódi arcát, érzéseit, gondolatait, vágyait, sérüléseit és önmagát. Eltakarja? Ez nem elég. Amatőr maszk, ami csak takar. Kell, hogy sugározzon is, hatással legyen a környezetre. Segítsen elérni abban a helyzetben a célját, a legrosszabb esetben segítsen túlélni. 

Győzelem, birtoklás, szeretettség, megerősítés, támogatottság, behódolás. Sokfajta maszkja van.

A hideg, megközelíthetetlen, rejtélyes arc, amin egy gyémánt könnycsepp gurul le a redők közt, illetve gurulna, ha nem lenne odafagyva, odameredve, szikrázóan és mozdíthatatlanul. A funkciója inkább a távolságtartás és védelmi burok kialakítása, ami lepattintja mások érzelmi programjainak behódolásra irányuló erejét. Hűvös, hideg, és messzi.

Van a forró, baráti, gyere rám maszk. Ami mintha azt mondaná, hogy bízhatsz bennem, én megértelek, én meghallgatlak, én segítek neked. Olyan a maszk, mintha nem is lenne. Mintha valódi arc lenne. De a cél csak az, hogy mások levegyék a maszkjaikat és ő belelásson a maszk mögé, a sérülésekbe, a nyers érzésekbe, a traumákba, a feldolgozatlan múltba, a védtelen jelenbe és alakítsa a jövőt a kitárulkozáson keresztül – és behódolásra késztesse azt, aki leveszi a maszkját. Unja már a sok sebet és a sok gyenge pontot, mostanában már ki se használja, inkább – mint egy kukkoló – nézegeti, vájkál benne, mintha különös, mocskos bogarat piszkálgatna. A fényt kereste régen a maszk mögött, de a sok sárral nem tudott mit kezdeni, az a maszkjáról csorgott le, alá, könny helyett és részvét helyett mások sara csúszott végig a  megtévesztő maszk felszínén.

Sokfajta maszkja van és mindig visel valamit. A saját arcára rá sem néz már, mielőtt felvesz egyet. Az arca kezd eltűnni, homályos, alaktalan, gomolygó folt vibrál csak a tükörben, a maszkok viszont egyre valóságosabbak, egyre élőbbek a kezében és a falon és a lelke rejtekében, ahonnan előhúzza őket.

Egyedül? Sosincs egyedül. Ott vannak a maszkjai, azokat ápolgatja, gondozgatja, fejleszti és használja. A túléléshez kellett régen, de ma már minden a maszk.

Álarc? Arc. A gyémántkönnycsepp vajon nem az ő régi régi könnyeiből van-e maszkon? Persze volt olyan, amit készen kapott. Vett. Ellopott. 

Mások maszkjaiból sokat tanult. Néhány igazi arcból is. Azok a legsikeresebb maszkok, amit abból gyúrt össze, amit mások valódi arcán látott, akik így vagy úgy, de kitárulkoztak neki. Már nem keresi magát. Maszkmester lett, és bárkinek megtaníthatná a maszképítés rejtélyeit. De minek? 

Állok a tükör előtt és arcokat próbálgatok az arcom helyére. Egy megértő, bizalomgerjesztő vonás a szám mellé, mosolygó tekintet, ugyanakkor felhúzott szemöldök, ami távol tart a túlzott bizalmaskodástól. Kis sebhely, forradás a szemöldök fölé, amin látszik, hogy nem lehet cicózni ezzel a maszkkal. Legyen ez, ma csak séta lesz, maszkgyűjtés, érzésvámpírkodás és utazás más maszkok erdeiben.

Állok a tükör előtt és a gomolygást figyelem. Régen volt arcom, de már nem emlékszem rá. Nem tudom emlékezetembe idézni a vonásokat, nem tudom már, milyen volt, mire volt jó. Gyerekkoromban talán tiszta volt. Aztán jöttek a sebek, a karmolások, a pattanások, amik a lelkemből nőttek és genny folyt ki rajtuk, és csúnya sebhelyet hagytak az arcomon, a tekintetem fátyolos lett, a szám mellett ráncok és árkok, amiket a csalódás vájt.

Felveszek egy maszkot, és elindulok.