A Cirkusz szervesen illeszkedik az életműbe, ugyanakkor melankóliájával, a tragikomikum játékos és ironikus kezelésével bővíti a bevált Chaplin-toposzokat. A film történetvezetése egyszerű, sztorija pár mondatban leírható. A rendőrök elől menekülő csavargó egy vándorcirkusznál lel menedéket mint segédmunkás. Addig csetlik-botlik (szó szerint), míg végül ő lesz a vezető bohóc, a cirkusz sztárja. Azonban ő légtornász akar lenni, mert csak úgy nyerheti el szíve hölgyének kegyeit. Különböző bonyodalmak után a nő végül az (igazi?) légtornászé lesz, a cirkusz pedig felkerekedik és továbbáll. Chaplin nélkül. Ő, bár mehetne velük, mégsem megy – vagyis megy, de az ellenkező irányba.
Egyszerű, naiv történet, és a Cirkusz nem is ettől lesz lehengerlő, kacagtató és zseniális film. A főszereplő a világhírű chaplini csavargófigura. Jellemzői ismertek, csak az emlékeztetés kedvéért: csámpás, elhordott cipő, egy hajdani elegancia nyomait viselő rongyos öltözet, cilinder, sétapálca. Ehhez kacsázó járás tartozik, kétbalkezes esetlen mozdulatok és nagyon tiszta, komoly tekintet. A kelléktárból hiányzik a nevetés és a komolytalanság. (Burleszkről szólva, amely, mint tudjuk, a paradoxonok művészete, a „magát komolyan vevő komolytalanság” hiányzik.) A csavargó alakja a „hihetetlen ügyességű ügyefogyottság”, a „legéletrevalóbb élhetetlenség”, a „csodálatos találékonyságú gyámoltalanság” szintézise (Hevesy Iván). Ha a figura feltűnik a vásznon, minden róla szól, izzik körülötte a levegő, mindenkit lejátszik a vászonról, a tárgyakat is. Chaplin atmoszférateremtő játéka határozza meg a film ritmusát, az ő jelenléte vagy hiánya. A Chaplin-filmeknek van egy különleges tulajdonságuk: a néző tökéletes „bevétele”, „ujja köré csavarása”. A néző néz egy filmet, önmagában összeállítja, értelmezgeti, strukturálgatja, reagál rá. Chaplin filmjeinél 5-10 perc után átalakul valami mássá. A néző néz, és érzi, a kis csavargó is ránéz, mintegy bocsánatot kérve létezése miatt. Utána nincs más, várni a nevetőrohamokat, amelyek pontos ritmussal úgy vannak kiszámítva, hogy a néző azért kettő között magához is térjen egy időre, rendezze sorait.
A cirkusz egy tér, amelyet emberek töltenek be, hogy más embereket szórakoztassanak. A mozi hasonló, csak ott a vásznat töltik be emberek, jelen esetben a cirkuszi társaság. Ez kettősen artikulált helyzetet hoz létre, amit Chaplin (rendezőként) ki is használ. A cirkuszi előadásnak vannak fizika korlátai, tehát van, amit meg lehet csinálni, van, amit nem. Ha ezt a teret, közeget, ami a cirkusz, filmvásznon újrateremtik (tehát nem lefotografálják, hanem egy más médiumba transzformálják), akkor ezek a korlátok eltűnnek s máris ott vagyunk a kis csavargó lélegzetelállító produkcióinál. A burleszk mindig is igen intenzíven használta ki a filmtrükköket, de így, a fenti kettős artikuláció miatt megkülönböztetett jelentőséget kap.
A csavargó életében a cirkuszi életmód pusztán egy epizód, egy véletlen esemény (időszakos) következménye. A cirkuszba mint kívülálló érkezett, ezért nem tartja magát a cirkuszi tradíciókhoz, nem ismeri azokat és nem is érdeklik. Ezért (is) forgatja föl a társulat életét. Az az (egészséges) nonkonformizmus, amelyet képvisel, képes őt „a” cirkusz legjobbjává tenni, hogy aztán a stációkat végigjárva ugyanoda jusson, ahonnan indult: a magányba s a talajtalan létbe. Ez pedig számára az egyedüli közeg, az egyetlen élhető egzisztencia. A mutatványok, a gegek nagyon mulatságosak, de mindezeket ellenpontozza az a néhány kitartott, melankolikus beállítás, mely a figura védtelenségét, (érzelmi) kiszolgáltatottságát hangsúlyozza, s amely a végső snittben „szublimálódik”, éri el a katarzis pillanatát.
Hevesy Iván szerint a burleszk játék. Mégpedig a szó „legprimérebb értelmében”. S Chaplin játszik. Boldogan, felszabadultan, mint egy gyerek, aki beszabadul a cirkuszba és hősködik az oroszlánnal. A játék hullámzó, hol naiv, hol rafináltan kiszámított, mégis minden kockán látszik, hogy véresen komoly. Bohóckodás, amely elveszítené a lényegét, ha nem lenne ilyen felfokozott és a legmélyebben átélt. Van egy emlékezetes jelenet a filmben: Chaplin a légtornászszerepben. Chaplin (a csavargó) viccre veszi, mert tudja, hogy nincs igazi veszély, nincs tét: a rejtett rögzítőkötél tartja. Önfeledten bolondozik, a legveszélyesebb (leghalálosabb – legviccesebb) kunsztokat csinálja. A cirkusz közönsége hüledezik, remeg és mulat. Mi, a filmnézők csak mulatunk, mert tudjuk, nincs kockázat, vicc az egész. Aztán a kötél eltűnik, már mindenki egyformán izgul – mert ez élesben megy - , csak Chaplin nem. Ő játszik, mert azt szeret a legjobban. S a végén tényleg légtornász lesz, igaz, akaratán kívül, szinte véletlenül válik a levegő urává. Ami már nem is fontos, mert a nő mást szeret. De ő, Chaplin, attól még megmarad annak az aranyszívű csavargónak, aki mindenkit szeret, mindenkin segít, és elvan a saját univerzumában. Amely tágas és csak az övé.
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.