Milyen lehet vajon a takaró alatt a teste, fut át rajtam, de igyekszem elhessegetni a gondolatot, de ahogy hallom a hörgő köhögést és látom a reszkető, remegő, öklendező, papírbőrű csontfejet, hiába hessegetem a képet magam elől, megjelenik előttem a ráktól szétrohadt tüdő, a csontfej alatti gége kormos, koszos, ragacsos fekete maradványai, amelyek remegnek, vonaglanak, lüktetnek – mennyi pia lement ott, és mennyi füst, dohány-, kender-, ópiumfüst, ha beleszippantanék egy mélyet a levegőbe, talán éreznem is az évezredes kipárolgás szagát. A csontfejnek csak a szemei csillognak, majdnem ugyanúgy, mint régen, ugyanaz a beteges, megszállott és kényszeres csillogás, a tekintet ide-oda villan, néha megáll rajtam. Hogy mit lát, nem kérdezem meg.
– Rossz bőrben vagy, barátom – mondom kedvesen, és közelebb megyek hozzá, rágyújtok egy füstszűrő nélküli régi francia cigarettára, és fekvő barátom felé fújom a füstöt. A csontfej élvezettel beleszippant a gomolygó, kékes felhőbe, rám villannak a csillogó szemek, és valahonnan hang jön, talán onnan, ahol a szája volt valaha.
– Te semmit sem változtál. Olyan vagy, mint negyven éve – suttogja a hang a sötét nyílásból, ami a szája volt valaha. Kihúzom magam, és a szoba sarkában lévő antik, barnás fával keretezett hatalmas falitükörben magamat bámulom. Mi ez a tükör, baszki, D. utolsó felesége szerezhette, az az idegbajos, frigid hárpia, talán egy temetés utáni árverésen licitált rá, mindenkit lenyomva a magas fejhangjával,vagy lenyúlta egy elfeledett rokontól, aki a halálba piálta magát egy romos, fűtetlen vidéki udvarházban, ahol csak a borospince tartogatott rejtett értékeket. Így a füstöt eregetve olyan vagyok, mint egy elkent koszfolt ezen a régi tükrön, kivehetetlen alak, nyúlánk-vékony sziluettszellem, kifújom a füstöt, van-e változás, hát nem sok, a tükörben csak a gomolygás látszik.
– Hát nem fog rajtam az idő, ja – mondom. – Én ezt választottam. Néha szívesen meghaldokolnék, hidd el.
Az a recsegő zizegés a csontfej felől talán nevetés lehet.
– Én választottam neked – suttogja rekedten. Igazán idegesítő ez a nem túl emberi hang, legszívesebben kitépném szépen a hangszálait és újrahúroznám a hangját, olyan zengő, behízelgő bársonyos baritonra, mint amilyen akkor volt, amikor utoljára hallottam őt beszélni. – Én teremtettelek, te fasz.
– Na persze – mondom. Mit tud ő a teremtésről, vagy mit tudok én, felváltva bámulom a csontfejet és a füstben úszó alakot a tükörben, a mágia nem teremtés, csak a meglévő erőkkel való eszetlen játék, a fantázia alkímiája, gondolatnemesítés és szellemvágta a vértől rozsdás, elgörbült, mocskos tűk hegyétől a kiürült üvegek után maradt másnapos emlékszilánkokon át a mákhamuig, a fekete porig, amit szétszór a szél az időben. – Azt mondtad, számunkra már nincs halál.
A haldokló rám néz. Vagy mögém. Vagy belém. A csontfejben vibrál a két szem.
– Talán tévedtem. Vagy hazudtam. Vagy amit látsz, nem az, aminek látszik – jön az ágy felől a suttogás, a takaró hullámzik, a szobát egyre szűkebbnek érzem, szédülök, kezdem elveszteni a talajt a lábam alól, ami pedig biztos pontja volt a megérkezésnek.
– Mit tehetek érted? – kérdezem alig hallhatóan, én legalábbis alig hallom a saját hangomat.
– Nyomj be egyet. A legjobból. Nyomj be nekem egy utolsót. És többé nem hívlak. Rendben leszünk.
– Rendben?
– Okék leszünk. Többé nem hívlak.
– És szerinted hiszek neked? – Tudja, hogy egy szavát se hiszem. Magamnak se hiszek el semmit. – Nem adok semmit az ígéretekre.
– Jól teszed. De akkor is okék leszünk, nekem mindegy, mit hiszel. Nyomj be egy utolsót. Mondjuk úgy, hogy kérlek.
– Kérsz.
– Kérlek.
Bámulom a csontkoponyát, amin a bőr már foszladozik. Nézem a csillogó szemeket és nézem a takarót, amit sajnos fel kell majd hajtanom, ha valami vénaszerűséget szeretnék találni, ahová beadhatom neki a mannát.
Előszedem a hosszú évezredek munkájával tökéletesre csiszolt szettem, bármelyik korban büszke lehetnék rá. Egy kupakot 2025-ből, egy műtétekhez használt, finom fecskendőt 1998-ből, Rimbaud szelencéjét 1878-ból, amit egy rabszolga lopott el a halálos ágyán, és én felkutattam, és persze a lényeget: fekete, perzsa ópiumot Krisztus előtt 600-ból.
– Rendben, barátom, akkor utazzunk – mondom, és megkeresem, ami a vénájából maradt.
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.