Egy lengyel–magyar–litván–olasz–ukrán koprodukcióra sokan felkaphatjáka fejüket. Főleg, ha a rendezői székben Kryzsztof Zanussi ül, aki nemcsak a lengyel filmipar egyik legmeghatározóbb kortárs rendezője, de a régivonalas direktorok közé is tartozik.
Az Éter az Osztrák–Magyar Monarchia területén játszódik, a huszadik század elején. Az első világháború már a levegőben van, az orvostudomány pedig amolyan „próbáljunk ki mindent, és meglátjuk, mi lesz” alapon működik, szebben mondva tapasztalati alapon. Itt dolgozik a ködös múltú orvos, aki hol Frankenstein módjára próbál hullákat feltámasztani, hol az erős delíriumot okozó éter és a hipnózis kombinációját fedezi fel, vagy szifilisszel fertőz meg egy prostituáltat, mert a szifilisz legyőzi a pszichés betegségeket. Ennek a doktornak új önkéntes segédje lesz, a naiv, tiszta szívű fiú, aki az új éterkísérletek elsődleges alanya.
Kettejük kapcsolatán és a körülöttük élő korrupt tisztek, a prostik meg a sok sebesült között kibontakozik egy lassú folyású, kimért, cserébe mély és izgalmas kérdéseket feszegető cselekmény. Van itt szó szabad akaratról, hatalomról, életről, halálról. Az ördög létezése igazolja Isten létezését? Az egyik pillanatban a film hatására úgy érezzük, egy isten van, és az a tudomány. A következőben már egy síró asszony könyörög Istenhez a halva született gyereke mellett. Mi az értelme és célja a folyamatos szenvedésünknek?
A film két nagy fejezetre bomlik, a Nyilvános és a Titkos történetre. A Nyilvános rész teszi ki a film háromnegyedét, a háttérben futó misztikus-teoretikus-irodalmi szál csak ezután bontakozik ki. Megoszlanak a vélemények arról, hogy szükséges volt-e ennyire harsányan kihangsúlyozni az egyébként is egyértelmű Faust-párhuzamot, de az biztos, hogy a befejezés így válik hatásossá.
A hangulat komor, feszült, a szemelvények Wagner Parsifaljából tökéletes aláfestést adnak. A színészi játék egyenértékűen kiváló minden fontosabb szereplőnél, sőt, a mellékszereplőknél is. Külön öröm látni egy kicsi, de meghatározó szerepben László Zsoltot, akit a színházból ismerhetnek a legtöbben. Ő minden jelenetnek jót tesz, talán azért is, mert most nem Hamletet játszik egy mátrixos öltönyben és napszemüvegben.
A szépen kitartott, lassú, mérnöki pontossággal megtervezett snittek jólesnek a szemnek, főleg, ha már valami másra vágyunk, mint a ma divatos fél másodperces plánváltások. Sajnos a képi világot ugyanazok a szürkéskék, zöld színek jellemzik, mint az összes többi Arri Alexával felvett filmet, amit kis költségvetésből forgattak le.
Nem valószínű, hogy telt házas közönségvetítések fogják övezni az Étert, sőt hallani sem sűrűn fogunk róla, de úgyis inkább a filmfesztiválokra készült, ahol Zanussi neve már önmagában felkelti a filmszeretők figyelmét.
Nehéz, kimért, lassan ható film ez, de a vele töltött két óra alatt bekúszik az ember bőre alá. Az a rossz érzés bujkál az emberben, hogy a szenvedésnek semmi értelme nincs. De az életnek kell hogy legyen.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. június 1-i számában.)
Budapesten és Kolozsváron is bemutatták A maga természete szerint és szabadon című dokumentumfilmet, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola életét dolgozza fel. A mű a huszadik század vészterhes első felének Erdélyét mutatja be, melyben tehetős emberek lényeges dolgokat tettek a köz javára. Szilvássy Carola mondta az ikonikussá vált, lényegre törő szavakat: „Kell, hogy legyen Erdélyben egy otthona a magyar szónak”.
A kétezres évek elejétől Tolkien munkássága A Gyűrűk Ura filmeknek köszönhetően a virágkorát éli. A sikeres filmtrilógiát követően a rendező, Peter Jackson úgy gondolta, eljött az ideje elkészíteni Középfölde mitológiájának másik adaptációját is. Így A hobbit című (mese)regényből újabb filmtrilógia készült, amely egyébként előzménye is A Gyűrűk Ura történeteknek. Bár ez utóbbi filmek már kritikai szempontból nem kaptak akkora figyelmet, mint elődei, ekkorra már a hollywoodi gépezet beindult. 2017-ben az Amazon felvásárolta a megfilmesítési jogokat.
Köztudott tény, hogy a felvidéki magyarok gyerekkortól tanulják a szlovák nyelvet. Az azonban érdekesség, hogy a közös múlt miatt a cseh nyelv is hellyel-közzel része az életünknek. Ha máshogy nem is, a tévéből. Például követhetjük azokat a filmeket, amelyeket minden karácsonykor műsorra tűznek a szlovák adókon. A cseh mesefilmeknek komoly hagyományuk van, de immár nemzeti hősükről készített történelmi dráma is akad északnyugati szomszédaink repertoárjában.
2022. július 14-én jelent meg a Netflix szolgáltatón a Resident Evil-franchise legutóbbi „adaptációja”. A Paul W. S. Anderson filmekhez hasonlóan ez az alkotás is inkább csak felhasznál az alapanyagból, de míg a Kaptár-filmek legalább stílussal teszik ezt, addig ennél a sorozatnál a stílus nincs jelen és nem szórakoztató a végeredmény.
Fel fogok tenni néhány kérdést. Nincs jó vagy rossz válasz. Hogyan képzeled el a jövőt? Milyen lesz a természet? Hogyan fog megváltozni a városod? Milyenek lesznek a családok? Mi az, amire emlékezni fogsz, és mi az, amire nem? Kérdezi egy hang a sötét kép alatt, majd megjelenik Joaquin Phoenix, kezében egy mikrofonnal.
A Guerilla 1849-ben játszódik, nem sokkal a világosi fegyverletétel után, amikor még sokan nem tudják, vagy épp nem hiszik el, hogy a szabadságharcnak vége. A film főhőse, Barnabás (Váradi Gergely) egy erdőben bujkáló csapatot keres, Csont János (Orbán Levente) századát, ahol öccse szolgál – a célja, hogy hazavigye öccsét a szüleihez.
„A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején” – ezzel a mondattal indul a máig leghíresebb cyberpunk mű, a Neurománc – egyenesen egy démonikus évből, 1984-ből. A több mint két dekáddal ezelőtti, műfajteremtő könyvben született meg a high-tech futurizmus aljas utcákra optimalizált változata, amiben a klasszikus noir regények költőisége a punk nihilizmusával egyesült.
Peter Greenaway brit rendező pályafutását festészettel kezdte, azonban Ingmar Bergman filmjei akkora hatást tettek rá, hogy ő is váltott a filmművészetre. Munkái nyíltan és rejtve is magukban hordoznak képzőművészeti jegyeket, ami leginkább alkotásai vizuális kifinomultságában és utalásaiban érhető tetten. Második és egyben legismertebb nagyjátékfilmje A rajzoló szerződése, amit 1982-ben mutattak be, és azóta a filmművészet egyik alapvető darabjává nőtte ki magát.
A filmelbeszélés egészét meghatározó kábítószeresfilmek több csoportra oszthatóak, aszerint, hogy a szer mint dramaturgiai, filmszervező narratív elem milyen módon jelenik meg bennük. Csoportosításomban három fő lényegi karakterisztikumot különböztetek meg, ezek a következők: az életforma, az anyag, és a karrier.
Amikor 1895. december végén, a párizsi Grand Café pincehelyiségében a Lumiére fivérek levetítik az első nagyközönségnek szánt mozgóképeket, egy új, szabad alkotásforma születik meg. Eleinte úgy tűnhet, csupán egy üzleti alapú cirkuszmutatványról van szó, nem egy véleményközlő és véleményformáló művészeti ágról. A tartalmi korlátokat kizárólag a készítők határozzák meg, a befogadói reakció közvetlen és azonnali. Nincs szükség külső szabályozó szervre, mely megszabná, mit láthat a néző és mit nem, így a határfeszegetés azonnal megkezdődik.