L. Takács Bálint: Éter – nehéz, kimért, lassan ható film

2020. július 05., 09:47
Az első világháború árnyékában egy lengyel orvos mániákusan kísérletezik az éterrel – Forrás: Vertigo Média Kft.

Egy lengyel–magyar–litván–olasz–ukrán koprodukcióra sokan felkaphatjáka fejüket. Főleg, ha a rendezői székben Kryzsztof Zanussi ül, aki nemcsak a lengyel filmipar egyik legmeghatározóbb kortárs rendezője, de a régivonalas direktorok közé is tartozik.

Az Éter az Osztrák–Magyar Monarchia területén játszódik, a huszadik század elején. Az első világháború már a levegőben van, az orvostudomány pedig amolyan „próbáljunk ki mindent, és meglátjuk, mi lesz” alapon működik, szebben mondva tapasztalati alapon. Itt dolgozik a ködös múltú orvos, aki hol Frankenstein módjára próbál hullákat feltámasztani, hol az erős delíriumot okozó éter és a hipnózis kombinációját fedezi fel, vagy szifilisszel fertőz meg egy prostituáltat, mert a szifilisz legyőzi a pszichés betegségeket. Ennek a doktornak új önkéntes segédje lesz, a naiv, tiszta szívű fiú, aki az új éterkísérletek elsődleges alanya.

Kettejük kapcsolatán és a körülöttük élő korrupt tisztek, a prostik meg a sok sebesült között kibontakozik egy lassú folyású, kimért, cserébe mély és izgalmas kérdéseket feszegető cselekmény. Van itt szó szabad akaratról, hatalomról, életről, halálról. Az ördög létezése igazolja Isten létezését? Az egyik pillanatban a film hatására úgy érezzük, egy isten van, és az a tudomány. A következőben már egy síró asszony könyörög Istenhez a halva született gyereke mellett. Mi az értelme és célja a folyamatos szenvedésünknek?

A film két nagy fejezetre bomlik, a Nyilvános és a Titkos történetre. A Nyilvános rész teszi ki a film háromnegyedét, a háttérben futó misztikus-teoretikus-irodalmi szál csak ezután bontakozik ki. Megoszlanak a vélemények arról, hogy szükséges volt-e ennyire harsányan kihangsúlyozni az egyébként is egyértelmű Faust-párhuzamot, de az biztos, hogy a befejezés így válik hatásossá.

A hangulat komor, feszült, a szemelvények Wagner Parsifaljából tökéletes aláfestést adnak. A színészi játék egyenértékűen kiváló minden fontosabb szereplőnél, sőt, a mellékszereplőknél is. Külön öröm látni egy kicsi, de meghatározó szerepben László Zsoltot, akit a színházból ismerhetnek a legtöbben. Ő minden jelenetnek jót tesz, talán azért is, mert most nem Hamletet játszik egy mátrixos öltönyben és napszemüvegben.

A szépen kitartott, lassú, mérnöki pontossággal megtervezett snittek jólesnek a szemnek, főleg, ha már valami másra vágyunk, mint a ma divatos fél másodperces plánváltások. Sajnos a képi világot ugyanazok a szürkéskék, zöld színek jellemzik, mint az összes többi Arri Alexával felvett filmet, amit kis költségvetésből forgattak le.

Nem valószínű, hogy telt házas közönségvetítések fogják övezni az Étert, sőt hallani sem sűrűn fogunk róla, de úgyis inkább a filmfesztiválokra készült, ahol Zanussi neve már önmagában felkelti a filmszeretők figyelmét.

Nehéz, kimért, lassan ható film ez, de a vele töltött két óra alatt bekúszik az ember bőre alá. Az a rossz érzés bujkál az emberben, hogy a szenvedésnek semmi értelme nincs. De az életnek kell hogy legyen.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. június 1-i számában.)