Vásári kikiáltós
Ízleni fog, megígérem:
finom lett a süteményem.
Korán keltem. Kelesztettem,
szívemet is beletettem.
Ez itt a sós, az meg édes.
Kóstolja meg, aki éhes!
Teljék meg vele a hasa!
Én meg hadd mehessek haza
farigcsálni rigmusokat.
Ne csak egyet egyen! Sokat!
Tessék, tessék! Most vegyenek!
Jaj! Azt hiszem, berekedek.
Alkudozós vers
Hogy’ az alma, hogy’-é adja?
Ötven forint a darabja!
Nem gondolja, hogy sok kicsit?!
Úgy elviszik, nem is hiszik.
Ez aztán a paradicsom!
S ez a fajta nagyon finom!
Meg is enném vacsorára.
Mennyit kóstálna az ára?
Ötszáz forint kilogrammja.
Jócskán vennék, ha eladja
kilóját négyér’ legalább.
Itt a kezem, nem disznóláb!
Hogyha adná még olcsóbban,
télre tenném el lecsónak.
Paprikája, jó sok, van-e?
Hozok holnapra izibe!
Aztán mennyi lesz az ára?
Sokat, ha visz, meg nem bánja!
Várom, kedves, Isten áldja!
Hát akkor viszontlátásra!
Vegye, vigye, megegye
Ami termett a telken,
mind elhoztam, kis lelkem!
Mire elolvad a hó,
megint drágul a dió,
ha magának jót akar,
többet vegyen, ha akar!
*
Lekvárt főznék szilvából!
Engedne az árából?
Megegyezünk mi ketten.
Áruljon más helyettem!
*
Van-e szőlő, csemege,
nyelvem mitől fekete?
Van, van szőlő, fekete!
Vegye, vigye, megegye!
(Karantének)
Volt egyszer egy szürke kagyló, nagy, formátlan, kívülről rücskös és egyenetlen felületű. Feltűnés nélkül bújt meg egy tengerparti strandon a hullámokat megtörő kis fekete, tarajos szikla tövében néhány elpusztult, lassan szétmálló korall és egypár még épphogy lélegző, elszürkült szivacs társaságában.
Ahogy minden gyerek tudja, többféle táltos állat van a világon, de annyira táltos, mint a kakas, nem nagyon található.
Mivel régen az állatok kapcsolatban maradtak a természettel, nekik könnyebb volt táltosnak maradni, ezért ők jól és bölcsen tervezik az életüket. A haláltól se félnek annyira, mint az ember, mert ők ismerik a halhatatlanságot.
Az egész történet azzal kezdődött, hogy Klári kapott ajándékba egy porcelántányért a nagymamájától, aminek az alján egy rózsaszínű macska látszott. A cica fejét halványkék masni díszítette, és bajuszának szálai úgy ágaztak ki apró, fekete orrából, mint a sárga napsugarak. Viszont karmot elfelejtettek neki rajzolni, pedig karom nélkül egy macska nem is macska. A barna hajú és kék szemű kislány egyébként kedvelte a cicákat. Bár neki nem lehetett saját macskája, a szomszédé sokszor besurrant hozzájuk, amikor kinyitották az ajtót, és Vörit – így nevezték el a színe miatt – csak egy szelet felvágottal lehetett kicsalogatni.
A nyolcéves Alíz a nagymamájával sétált egy napsütéses délutánon, amikor különös embercsoportot vettek észre az egyik családi ház mellett.
– Patkány, patkány! – sikítozott egy néni. – Az én kertemben, az én gyönyörű kertemben! Patkány!
– Locsoljad a tetőt, Dezső, akkor majd kimászik! – biztatott egy másik néni egy kockás inges férfit, aki a locsolócsővel az ereszcsatornát öntözte.
Győrben a várat már az egykori őslakosok építették, hát ott is tábort ütöttek a honfoglalók. Csak egy vidékre nem merészkedtek. Tapolca és Győr között volt egy üres területe az uradalomnak, amelynek a környékére senki sem akart odaköltözni. Ezt a vidéket ugyanis egy sárkány uralta.
Tomi egy egészen különleges városban lakott: ez volt Zapuma fővárosa, vagyis egészen pontosan az egyetlen városa. Ez a gyönyörű ország Európa szívében helyezkedett el, Csehország és Szlovákia határán, azonban a létezéséről egy apró félreértés miatt nem sokan tudtak. Az történt ugyanis, hogy Csehszlovákia[1] felbomlásának idején a vitatkozó felek minden város sorsáról hosszasan egyezkedtek, míg az alapos mérlegelés és végeláthatatlan tárgyalások eredményeképp megszületett Csehország és Szlovákia. Minden város sorsáról, kivéve Zapumáéról, ami felett véletlenül átsiklottak, és ami e baklövés