Nagyapó minden évben alig várta az általános iskolában az utolsó kicsengetést. Szinte hallotta a hosszan visító csengőt és a gyerekek kiáltásait, vakációóó! Vakációóó! Másnaptól ugyanis nála nyaraltak az unokái, Lili és Lali.
Volt egy tóparti kis nyaralója, saját stéggel, csónakkal és egy vízibiciklivel. Első este szalonnát sütöttek, másnapra halat szerettek volna sütni a gyerekek, nincs is annál jobb, mint amikor a Nagyapó által fogott keszeget vagy törpeharcsát sütik, és olyan bódító illat telíti be a kertet, hogy azzal még a szúnyogok is jóllaknak, és bódulatukban elfelejtenek zümmögni és csipkedni.
Holnap, amikor felkel a nap, kimegyek horgászni, mondta Nagyapó.
Összekészítette a horgászfelszerelését, és várta, hogy felkeljen a Nap. Amikor a gyerekek úgy tizenegy óra tájban felébredtek, Nagyapó ott ült szomorúan a teraszon, éjsötétben. Csak a Hold világított.
Mi történt, nagyapó, kérdezte Lili és Lali. Talán átaludtuk a napot, és megint éjszaka van?
Az nem lehet, farkaséhes vagyok, nyöszörgött Lali.
Képzeljétek, egyszerűen ma nem kelt fel a Nap, csak a hold világít éhesen.
Bekapcsolták a tévét, várták a déli híradót, a kredencen álló vekker mutatói épp delet jeleztek.
Kedves nézőink, mondta a bemondó, gondolom, mindannyian érzékelték, hogy ma nem kelt fel a Nap. Csillagászok és meteorológusok sem tudnak magyarázatot adni a különleges jelenségre. Kérjük, őrizzék meg nyugalmukat, a Különleges Egység már megkezdte a nyomozást, hogy ki lophatta el a Napot az égről.
Na, ebből nem tudtunk meg sokat, mondta Nagyapó, menjünk, nézzük meg, mit mondanak a kisboltban. A kisbolt volt a tópart központja. Itt beszéltek meg mindent az emberek. A bolt előtt nevetgélő, megdöbbent vagy éppen síró, zokogó embereket és gyerekeket találtak, kezükben elemlámpával, az utcai világítás nem működött délben. Volt, aki az Armageddont, a világvégét emlegette, mások szerint az Iszlám Állam állhat a cselekmény mögött, de volt, aki szerint a Nap csak megunta a munkáját, nem bírta már egész álló nap nézni azt a sok szörnyűséget és buta felnőttet, ami a Földön történik, és akik ezt okozzák.
A Nap továbbra sem kelt fel, egész nap sötét volt.
Este hal helyett bundás kenyér volt a vacsora, utána szokás szerint tábortüzet raktak, és beszélgettek.
Nagyapó, én tudom, ki lopta el a Napot, szólalt meg Lali.
Kérdően néztek rá.
A Hold lopta el a Napot, folytatta Lali, mégpedig féltékenységből vagy irigységből. Valahová bezárhatta, valami sötét kamrába.
Nagyapó tudta, hogy az unokájának jó a fantáziája, de ez most nagyon meglepte. Miféle féltékenységből, kérdezte.
Hát a Hold szerintem már megunta, hogy mindig fogyókúráznia kell, hogy félhold legyen belőle, aztán meg dagadtra ennie magát, hogy telihold legyen. A Napnak meg csak ritkán van néhány perces fogyatékossága. Szerintem ezért rabolta el. De én kiszabadítom.
És hogy képzeled, kérdezte Lili.
Olvastátok a Münchausen báró kalandjait? No, abban a báró lehozta a kis szultán fejszécskéjét, amelyet véletlenül a Holdba vágott valaki. Futópaszulyt ültetett, és azon mászott fel a Holdra. Nagyapó! Neked voltak futópaszulyaid, nem?
Nagyapó megsimogatta a kis unokája buksiját, jól van, kisfiam, holnap lehozod nekem a Napot, de most menjetek aludni.
Volt még a sufniban kicsírázott paszulymag. Kettőt elültetett egymás mellé a kertben, meglocsolta őket, aztán elkezdett mormolni egy titkos szöveget, amelyet egy öregasszonytól hallott, még akkor, amikor annyi idős volt, mint most az unokái, és éppen Afrikába készült misszionáriusnak.
Ébresztő! Gyerekek! – verte fel álmukból az unokáit. Munkára fel!
De hát még éjszaka van, zsörtölődött Lili.
Ki akarjátok szabadítani a Napot reggelre, vagy nem?
A gyerekek nem hittek a szemüknek, amikor meglátták a két vastag törzsű, égig érő paszulyfát. Bepakoltak a kis hátizsákjukba, Lali az estéről megmaradt bundás kenyeret, Lili meg a hűtőből kivette az összes Túró Rudit. Elkezdtek felmászni a paszulyon, mint ahogy tornaórán a kötélen szoktak, másztak, másztak, egészen fel a Holdig.
Adjon isten, Holdacska, köszöntek a gyerekek a Holdnak.
A Hold meglepődött. Egyrészt soha nem hívta még senki Holdacskának valami érthetetlen, barbár nyelven, még Armstrong sem, amikor lábnyomával megsértette addig érintetlen drága bőrét, másrészt ugyan több milliárd gyereket látott már a végtelen időben, de ilyen közelről még egyet sem, nemhogy kettőt.
Kik vagytok ti, kérdezte érdeklődve.
Lili és Lali, két kisgyerek a Földről, ahol most nagyon sötét van, mert tegnap nem kelt fel a Nap. Hoztunk neked bundás kenyeret, mert láttuk, hogy olyan sovány vagy. Jó étvágyat! Biztos nem ettél még bundás kenyeret. Nagyapó sütötte.
A Hold elkezdte majszolni a bundás kenyeret. Addig-addig majszolta, amíg kezdett kikerekedni a hasa, és jókedve lett. Lili és Lali felbátorodott. Nem tudták, hogy a Hold fiú vagy lány, mondjuk elég öreg lehet, néni-e vagy bácsi, de ők a Nagyapó öreg macskáját is cicázták, úgyhogy így kérdezték:
Holdacska, nem láttad véletlenül a Napot? Mert hiányzik a napsütés a Földön.
A Holdacska zavartan krákogott és hümmögött. Úgy tűnt, valami fogalma csak lehet arról, hogy hova tűnt el a Nap.
Azt a gazfickót nem láttam. Tudjátok, én vagy a konditeremben vagyok, hogy fogyjak, vagy a Csillagzabáldában, hogy hízzak. Szörnyű életem van. Látjátok, az előbb még sovány voltam, most meg majdnem kipukkadok. Nem mondom, hogy egyedül vagyok, mert itt vannak ezek a bolygók meg csillagok, de egyik sem dietetikus.
Nem kérsz egy kis forró teát, kérdezte Lali, olyan hideg van itt.
Még soha nem ittam teát, mondta a Holdacska.
Lali termoszt vett elő a zsákból, és töltött a termosz kupakjába.
Ez nagyon finom, mondta a Holdacska.
És Túró Rudit ettél már, kérdezte Lili, és odaadott egy pöttyöst a Holdnak.
Ez isteni, mondta a Hold.
Még mindig nem tudod, hogy hol van a Nap?
Van még tea és Túró Rudi?
Lali odaadta a termoszt, Lili meg odaadott egy tizenkettes csomagot, amelyből hiányzott már egy. Ekkor dörömbölést hallottak.
Lili, Lali, szabadítsatok már ki!
Ekkor vette észre Lali, hogy a teliholdnak van egy oldalzsebe. A Holdnak mindkét keze le volt foglalva, egyikben a teát tartotta, másikban meg a Túró Rudit. Lali kihasználta ezt a helyzetet, kihúzta a cipzárt, és előbújt belőle a Nap.
Szégyellheted magad, mondta a Nap a Holdnak. Most kezdődött a vakáció, és te elrontottad sok gyerek kedvét. Ha csak egy napig nem kelek fel, és nem sütök, szomorúak lesznek a gyerekek. Ha most Lili és Lali nem szabadít ki, nem is tudom, mi történhetne a Földön.
A Holdacska bocsánatot kért a Naptól, megköszönte a gyerekeknek a bundás kenyeret, a teát és a Túró Rudit, és megígérte, hogy soha többé nem fogja elrabolni a Napot.
Nagyapó szomorúan ült a holdfényben a teraszon. Néha a könnyei is kicsordultak. Már bánta, hogy elengedte az unokáit a Holdra. Megfogta a paszulyfa indáját, súlytalannak tűnt, mintha nem lenne senki rajta. Biztosan megfagytak vagy leestek szegények. Ült, üldögélt, aztán egyszer csak felragyogott az ég, fényes napsugár vetődött a tó vizére, és mint valami csúszdán, megjelent Lili és Lali, és nagyot csobbantak a vízbe. Nagyapó felnevetett, és a két kisgyerek boldogan úszott ki a partra.
Nagyapó elvágta a két paszulyfa tövét, azok meg, mint a héliummal töltött lufi, felszálltak az égbe.
Soha nem tudhatja meg senki, hogy ki volt, aki kiszabadította a Napot.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában)
