Hodászi Ádám: Mesék Kalippáról, a sárkányszauruszról

2020. november 01., 12:43
Orosz Annabella alkotása
Kalippa és Attila

 

Kalippa, a sárkányszaurusz egy hatalmas panelház harmadik emeletén lakott az anyukájával, az apukájával és a testvérével. Nagyon szerette a csokifagyit és a zöldborsópürét. Minden kedden este az egész család kényelmes overált vett fel, amiben szabadon tudtak mozogni a szárnyaik. Anyáé sárga volt, apáé zöld, az öcsié kék, Kalippáé pedig csíkos. Együtt kimentek az erkélyre és felrepültek az épület tetejére. Kiültek a párkányra és elmondták egymásnak, hogy mit látnak a felhőkben. Közben zöldborsópürét ettek. Vagy csokifagyit.

Csütörtökön Kalippa épp a játszótéren hintázott, amikor valami puffant az egyik hátlemezén. Kellemetlen érzés volt. „Bocsi, nem téged akartalak” – kiáltotta valaki. Kalippa hátranézve egy kisfiút látott, kezében homokbombával. „Nem fájt” – válaszolta neki. Elmosolyodott. „Van kedved homokcsatázni? Jól jönne az erősítés” – kérdezte a kisfiú. Kalippa fejében egy pillanatra megjelent anyukája képe, ahogy arról beszél, a pikkelyek közül milyen nehéz kitisztítani a homokot. „Okés, benne vagyok! Mik a szabályok?” – mondta azután. „Szuper! Fejre nem dobunk, ennyi!” – és a kisfiú már rohant is támadni. „Attila vagyok!” – kiabálta vissza a mászóka mellől. „Én Kalippa” – loholt utána a kis sárkányszaurusz.

Az esti fürdés igen sokáig tartott. Több mint másfél órán keresztül. Kalippa hiába prüszkölt, tekergett vagy kalimpált. Ahogy Sir Edmund von Robbenstal megállapította, a sárkányszauruszok testét összesen háromezer-ötszáznyolcvanhét szarupikkely borítja. Ennek a legalább a fele a hátukon van, ahol nem is férnek hozzá. Így aztán Kalippa anyukája egyesével mindegyik alá belesett és lesikálta kisfia bőrét, hogy ne dörzsölje ki a homok, meg persze hogy ne legyen tele porral a lakás. Gondterhelt arccal így szólt: „A legközelebbi homokháború előtt gyertek fel hozzánk stratégiai egyeztetésre. Fontos hadititkok kerültek a birtokomba.”

Másnap iskola után Kalippa és Attila megérkezett a harmadik emeletre kupaktanácsot tartani. Apuka hozta a távcsövét, az öcsi pedig zsírkrétát és üres papírokat: „Jegyezzétek fel, hogy ki honnan érkezik, hol vannak a homokbombák és fedezékek. Ha kész vagytok, úgy teszek, mintha csúszdázni mennék és odacsempészem a levelet a csapattársaknak.” Az anyuka szendvicseket és teát pakolt egy zöld hátizsákba. „Össze kell készíteni az ellátmányt” – mondta és kacsintott. Aztán apuka óvatosan megfogta a kis embergyereket és a fiával együtt a tetőre repültek. Ott már kiterített pokrócok és párnák várták a két barátot. „Innen jól fogjátok látni a hadmozdulatokat” – mondta apuka és visszaröpült a harmadik emeletre, hogy Kalippa és Attila nyugodtan játszhassanak.

 

Kalippa hajózik

 

Kalippa, a sárkányszaurusz minden reggel ugyanazon az úton ment az iskolába. Anyukájával elsétáltak az utca végéig, átmentek a zebrán, köszöntek Vityi kutyának, jobbra fordultak, majd balra, végül átkeltek a patakon és már meg is érkeztek. A nyáron azonban nagy dolog történt: az egyik hátlemezéből elkezdett kinőni a tüske. Még nem volt teljesen fejlett, de apa már rá tudott szúrni egy virágszirmot, amikor a Bakonyban kirándultak. Kalippa megpróbált egy chipset is rászúrni, ám sajnos az ripityára tört, elég nehéz volt felsöpörni a szőnyegről. Persze egy lemeztüske még nem tizenkettő, mint anyának, de a családi kupaktanács úgy döntött, Kalippa nem kicsi többé, egyedül fog járni iskolába.

Úgy esett az eső az első szeptemberi napon, mintha a felhővilág összes vízilova egyszerre kezdett volna ritmikus sportgimnasztikázni. Apuka bizonytalankodott is: „Olyan kicsi még ez a gyerek, mi van, ha elázik? Nem tud még tüzet fújni, hogy megszárítsa a zokniját.” De Kalippa megnyugtatta: „Ne aggódj, Jázmin néninek van egy hajszárítója, tavaly láttam technika órán.” Ám az apukát nem volt könnyű meggyőzni. „Nagyon esik és be is van borulva. Ha megbotlasz egy mély pocsolyában, csúnyán megütheted magad.” Kalippa nagyon szeretett volna egyedül iskolába menni, mert amióta eldőlt, hogy mehet egyedül, úgy érezte, hogy mozgolódik a második és a harmadik tüskéje is. Ezért így szólt: „Ha megbotlom, akkor majd egy gyors szárnycsapással visszanyerem az egyensúlyom. Nem lesz semmi baj.”

Így aztán nagykabátban, sálban, sapkában, de egyedül léphetett ki a harmadik emeleti panellakás bejárati ajtaján. Leszaladt a lépcsőn és az utcára érve látta, hogy bizony valóban nagyon csúnya idő van. Hatalmas, sűrű cseppekben esett az eső, fújt a szél. Kalippa alig tudta nyitva tartani a szemét. Mivel eddig anyukával minden reggel ugyanazon az útvonalon mentek iskolába, vaksötétben is odatalált volna. Most homályosan látszott az utca túloldala, egy-két körvonal a parkoló autókat sejtette. Minden szürkének látszott. Egyszer csak ebből a szürkeségből előtűnt egy alak, tett néhány lépést Kalippa felé, majd kikerülte és eltűnt a szürkeségben. „Csak egy járókelő” – mondta ki hangosan a kis sárkányszaurusz, hogy megnyugtassa magát.

Már félúton járt az iskola felé, amikor nem sokkal azután, hogy köszönt Vityi kutyának, beázott a cipője. Csurom víz volt a zoknija, csúszkált össze-vissza a lábán. Az egyik fordulónál ki is szaladt a lába alól a talaj, de Kalippa már mozdította is a szárnyát és kezdett volna a levegőbe emelkedni. Igen ám, de a nagykabáttól nem tudta kitárni őket! A másodperc még mindig nem telt el, a térdei felfelé indultak, a feje és a felsőteste hátrafelé zuhant. Kalippa hátán ekkor valami megmozdult. A tüske. Talán egy milliméterre, talán kettőre kikandikált a hátlemezből. A hegye leoldotta a kis sárkányszaurusz hátáról a táskát, ami a patakba esett. Kalippa ügyesen utánafordult, így nem ütötte meg magát. Sőt a táska tetején ülve hajózott az iskolába.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. október 31-i számában.)