M. Kácsor Zoltán: Dragalád testőrei – meseregényrészlet

2020. május 31., 08:31
Jánosi Andrea alkotása – Szántai János A Jó, a Rossz, a Csúnya és egyéb mesebeli párbajok című könyvének borítóképe

Leiszút Feliszút kétségkívül egy félelmetes kinézetű sárkány volt. Hatalmas, tűzálló pikkelyekkel borított testét négy oszlopméretű mancs tartotta, fején szarvak nőttek, és ha dühös volt, nem egyszerűen gombóc, hanem lánggombóc nőtt a torkában. Igaz, hogy sárkányemlékezet óta selypített, mégis megszokta már, hogy minden teremtmény, akivel csak találkozik, tisztelettel, sőt rendszerint rettegéssel tekint rá. Ebben a pillanatban azonban ő volt az, aki félelemmel vegyes undorral nézett szét az őket körbevevő sötét buckák tengerén.

– Bizony, ez egy sátortábor – szólalt meg Tekerge –, és lefogadom, hogy a dragoszauruszoké.

A kis gallimimusz, aki természetesen még mindig Leiszút Feliszút hátán ücsörgött, félig felemelkedett a nem létező sárkánynyeregből. Szegénynek fájt már az ülepe a kemény pikkelyektől. „Milyen kár, hogy nem hoztam el a kispárnámat, de sebaj, legalább elmondhatom majd a többieknek, hogy pikkelyén ültem meg a sárkányt!”, gondolta. Most azonban a legkisebb gondja is nagyobb volt az ülepénél: haladéktalanul felszállási parancsot szeretett volna adni a tétovázó Leiszút Feliszútnak. Mert igaz ugyan, hogy mint kém, a lehető legjobb helyre érkezett, csakhogy a terv szerint egyedül kellett volna a dragoszauruszok pöcegödörszagú táborába lopóznia, miközben a nagyon is szembetűnő sárkány elrejtőzik valahol távolabb. Ám mielőtt Tekerge egy mukkot is mondhatott volna, különösen mély, reszelős hang szólalt meg a hátuk mögött:

– Nagyon vicces kedvedben vagy ma éjjel, Dragyagya! Úgy beszélsz a sátrainkról, mintha elfelejtetted volna, hogy szó szerint a verejtékünkkel építettük őket. Vagy talán már azt is elfelejtetted, hogy te egy dragoszaurusz vagy, és sarat verejtékezel? Leiszút Feliszút olyan gyorsan pördült meg, akár egy macska, aki kutyaugatást hall a háta mögül. Egy nála valamivel kisebb, de azért még így is termetes, agyarakkal rendelkező árnyékkal találták szemben magukat, aki így folytatta az oktatást:

– És mit forgolódsz, talán azt hiszed, szélmalom vagy? Inkább gyere ide a sátor bejáratához, és vágd vigyázzba magadat!

Leiszút Feliszút dermedten hallgatta az árnyékszörny utasítását. Emlékezett rá, hogy egyszer már alaposan becsapta őt egy állítólagos álszörnyeteg. Szennyeskét, Szagoskát és Szutykoskát, a három büdösmadarat nézte háromfejű, hatszárnyú, tizennyolc karmú fenevadnak, amikor a barlangjában meglátogatták őt. Ám akkor a lenyugvó nap sugarai űztek gonosz tréfát vele, mert meghosszabbították, és összemosták a madarak árnyékát. Most viszont még a Hold is alig világított. Kétségtelen, hogy Tekergének igaza volt. Pontosan a dragoszauruszok táborának kellős közepén sikerült földet érniük, most pedig egy hús-vér dragoszaurusz szólította meg őket. Leiszút Feliszútnak nem volt más választása, mint csatára készülni. Előreszegezte acélkeménységű karmát, kitátotta izzó torkú pofáját, és szoborrá merevedett. Persze nem akart ő szoborrá merevedni, csakhogy abban a pillanatban, amikor a dragoszaurusz árnyképét sárkánytűzzel szerette volna beborítani, a hátán ülő Tekerge váratlanul megszólalt:

– Igenis, máris megyek! De tudod, milyen rövid az eszem, kedves, ööö… kedves, ööö…

– Dramocsok parancsnok – segített az árnyékszörny.

– Ó, igen, kedves Dramocsok parancsnok. Látod, már a nevedet is elfelejtettem, nem hiába hívnak Dragyagyának, hehehe. Szóval segíts, kérlek, miért is kell vigyázzba vágnom magamat?

– Ejj, neked aztán tényleg igazi sarat tapasztottak az agyad helyére – állapította meg Dramocsok. – De rendben van, még egyszer elmondom a feladatodat, utána viszont itt hagylak, mert már alig látok a fáradtságtól. Szóval ide állsz Dragalád sátra elé, és őrzöd a bejáratot, amíg a nagyvezír odabent alszik! Megértetted?

Tekerge, de még Leiszút Feliszút is nagyot nyelt, mikor Dragaládnak, az Acsargó-mocsarak maharadzsájának a nevét meghallotta. Mély csend telepedett rájuk, melyet végül Dramocsok parancsnok tört meg:

– Mire vársz, mondjad már, hogy megértetted, vagy talán felébresszem Dragaládot, hogy ő magyarázza el neked?

Erre aztán Tekergének azonnal visszatért a hangja. Igaz, mintha kicsit dadogni kezdett volna:

– Me-me-megértettem, hát persze, hogy me-me-megértettem, se-semmi esetre se keltsd fel Dragaládot, kérlek!

– Na, azért! – röffentette Dramocsok. Majd nagyot nyújtózott, és ásított is egy jókorát. – Most pedig itt hagylak, és te őrködsz – jelentette ki. – Ha bármi történik, nekem jelentesz. Tudod, a tábor második legbüdösebb sátrában megtalálsz, és ne feledd, Dragaládnak, az Acsargó-mocsarak maharadzsájának az élete most a te mancsodban van! Világos? Na, nem, mintha nem tudná megvédeni magát, hiszen mindannyiunk közül neki van a leghosszabb krokodilpofája, meg aztán ki is támadna meg minket, ugyebár… De azért jobb résen lenni.

– Na-na-nagyon is világos, Dramocsok parancsnok úr! – jött az eseményeket lélegzet-visszafojtva figyelő Leiszút Feliszút hátáról a felelet.

– Helyes!

A dragoszaurusz-árnyék komótosan elcammogott mellettük. Már majdnem beleveszett az éjszakába, és tényleg úgy tűnt, hogy egy sárkánynak és egy gallimimusznak adja át Dragalád sátrának az őrzését. Ám a parancsnok mégis megsejthetett valami turpisságot, mert mielőtt végleg eltűnt volna az egyik sátor mélyén, még visszafordult:

– Te, Dragyagya!

– I-igenis, parancsnok úr?

– Fürödtél te mostanában?

– Há-hát pe-persze, hogy i-i… dehogyis, parancsnok úr!

Dramocsok eltűnődhetett a válaszon, mert egy darabig nem felelt, de aztán nagyot sóhajtott.

– Helyes, csak így tovább. De azért jobb lenne, ha a biztonság kedvéért meghentergőznél a sárban egy kicsit, nem érezni eléggé a szagodat.

– I-igenis!

– És szopogass el egy iszapsziklát is, attól majd visszajön a szájszagod. Muszáj makulátlan rendben tartanunk magunkat, hiszen tudod, hamarosan minden erőnkre szükség lesz!

– Ahogy pa-parancsolja, pa-parancsnok úr!

Dramocsoknak ezután már nem akadt több tisztálkodási, jobban mondva piszkolódási javaslata. Végre eltűnt az egyik sársátor mélyén, és magukra hagyta az újdonsült táborőröket.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. május 30-i számában.)