A tizenkét álommanó
Álommanók, álommanók,
bájos táncot ropók,
bűvös táncot ropók:
pont egy tucat, pont egy tucat.
Hozzák az álmodat,
járják az álmodat.
A fejükben, a fejükben
mélykék bársonysüveg,
mélykék bársonysüveg.
A vállukon, a vállukon
tücsökszín köpönyeg,
tücsökszín köpönyeg.
A lábukon, a lábukon
bordó-vörös cipő,
bordó-vörös cipő.
A szemükben, a szemükben
alkonyi az idő,
alkonyi az idő.
Az üres Jósika utcában
Látod, Boti?
Se ereszen,
se szarufán,
se az úton, se a járdán,
se az ágak közt, a lombban,
itt, a gipszstukkó-kanyonban,
ahol máskor burukkolnak,
nincsen galamb!
Ahol máskor károg,
nincs dolmányos varjú!
Ahol máskor csörög,
nincsen ott a szarka!
Ahol máskor fütyül,
nincs feketerigó!
Még a másodikon
lakó lány cicája,
tudod, az a tarka,
ő sincs az ablakban!
Mert az a kis, éhes,
kifent csőrű sólyom:
a budapesti ég
városi vadásza
beszállt az utcánkba!
Csili, a csivava
Az idő épp most hétedik,
mert ez pontban a hetedik
óra
éjfél
óta:
Csili kutyust kiengedik,
ugrál Csili, hengeredik,
szól a
kutya-
nóta!
Csivava a Csili, Koszta
Pali nagybácsikám hozta
Csenger
mellől
egyszer
és azóta
nálunk, hol a Csili csahol,
csak csengeri csivava szól
reggel,
s nem kell
vekker!
Pampán puha
Pampán pattan a puma,
puhán,
tova…
A gazdája egy lány:
Tina.
A hazája Argentina.
Áll a pampán szegény Tina,
nézi, hogy pattan a puma
tőle el.
Szomorúan
hashtagel:
bizony, sírós szelfit posztol
ki ma!
Sajnálja is őt fél Argentina!
Ballagó mackók
Mackó ballag,
mögötte egy másik,
és amögött is egy másik,
és még amögött is egy másik,
sőt, amögött is egy másik,
és még amögött is egy másik…
a hegy oldaláig!,
és még amögött is egy másik!,
(csak az még nem látszik)!
Városi szélben
Hallod, fiam, kinn az utcán hogy zúg a szél?
Ott, ahol az előbb még a szmog libegett,
kergeti a láthatatlan porszemeket.
Száguld a sok semmi-színű nitrogén meg oxigén,
kiborult a széltár!
Hallod, Boti?
Hú, mekkora szél jár!
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. május 4-i számában.)
Azon a napon, amikor nem akart elállni az eső, és az ablakokon nem lehetett az utcára kilátni, Gazda betelepedett a bordó fotelbe, és maga elé terítette az újságot. Ezt különösen szeretem, mert olvasás után megkapom a lapokat, és annyi darabra tépem, amennyire csak kedvem tartja. Néha gombóccá gyűr egy-egy oldalt, és odagördíti hozzám, mintha nem tudnám megkülönböztetni a labdától.
A délutáni nap beragyogta a tájat mosolyával, melegével pedig végigsimította Kerekerdőszéle összes növényét és állatkáját. Zsombor, a mosómedve nagymosáshoz készülődött. Odújában szétválogatta a hatalmas kosarakban összegyűlt szennyest. Külön a kis mosómedvékét, szépen színek szerint, aztán a mosómedve futballválogatott sok-sok mezét, nadrágját és zokniját. Kosaranként kihordta az udvarra, ugyanis méretes, felülről nyíló mosógépét ott tartotta.
Akkoriban a Nap gyakran járt a Földön. Amerre elhaladt, minden sokkal világosabb volt, élet sarjadt a nyomában. Arra gondolt, hogy ez a Föld olyan csodálatos, szeretné beragyogni az egészet. Megpihent egy kicsit egy tóparton, majd elszundított, de nem is bánta, hiszen a legjobb ötletei akkor támadtak, amikor jól kipihente magát. Olyankor fényesebben is ragyogott.
A halastó körül nádas, fűzfák, nyárfaerdő varázsolták mesebeli tájjá a vidéket. János naphosszat horgászott a tóban. Rendszerint egy fűzfa hűvöséből vetette horgait a vízbe, majd leült az árnyékba és figyelte a nyeleket. De hiába próbálkozott egyszerre három horoggal is, amint azt a sikeresebb horgászoktól látta, kerülte őt a szerencse. Ha fogott is halat, inkább az apraja akadt a horgára.
Egy szép napon Vince vakond elhatározta, elhagyja a galagonyás alatti földterületet, és tovább fúr, beljebb, a cserjés felé. Amikor kibújt a túrása tetejére, egy csodaszép vidéket pillantott meg. Daloltak a virágzó bogáncsok és a madarak. Leírhatatlan öröm töltötte el a szívét, úgy döntött, pihenésként kifekszik az illatos pázsitra. Hamarosan kíváncsi szövőmadarak pittyegésére ébredt, akik huncutul röpködtek és ugrándoztak Vince körül.
Cickányunk elmorzsolt néhány kiszivárgó könnycseppet a szeme sarkában, majd a batyura nézett, amiben kolbászt, hagymát, olajat rakott össze, amikor a bulira készült. Közben az olaj valamilyen ismeretlen oknál fogva kidőlt, átáztatott mindent, ami a batyuban volt. Lemondóan nézett a használhatatlanná vált ennivalóra, leült az ablak elé és sírni kezdett.
Egyszer volt, hol nem volt, három hatalmas hegy között volt egy kis tó, amelynek a vize olyan zöld volt, mint a legszebb smaragd a világon. Itt lakott az egyetlen tündér a vidéken. Amikor a többiek hátrahagyták őt, csak annyit mondtak neki:
– Ez a tó a te területed. Az a feladatod, hogy boldoggá tedd az embereket!
Álmatlan Antal álmatlanságban szenvedett. Éjjelente csak forgolódott az ágyában, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, püfölte, már ahogy az erejéből telt. Ebben aztán úgy elfáradt, hogy egy pillanatban a párnára zuhant a feje, és elaludt. Igen ám, de negyed óra múlva fölébredt, ásítozott, sóhajtozott, végül fölült, megfordult, és megint jól megrázta, igazgatta-ütögette-gyúrogatta-gyűrögette a párnáját, sőt, megint püfölte!