A tizenkét álommanó
Álommanók, álommanók,
bájos táncot ropók,
bűvös táncot ropók:
pont egy tucat, pont egy tucat.
Hozzák az álmodat,
járják az álmodat.
A fejükben, a fejükben
mélykék bársonysüveg,
mélykék bársonysüveg.
A vállukon, a vállukon
tücsökszín köpönyeg,
tücsökszín köpönyeg.
A lábukon, a lábukon
bordó-vörös cipő,
bordó-vörös cipő.
A szemükben, a szemükben
alkonyi az idő,
alkonyi az idő.
Az üres Jósika utcában
Látod, Boti?
Se ereszen,
se szarufán,
se az úton, se a járdán,
se az ágak közt, a lombban,
itt, a gipszstukkó-kanyonban,
ahol máskor burukkolnak,
nincsen galamb!
Ahol máskor károg,
nincs dolmányos varjú!
Ahol máskor csörög,
nincsen ott a szarka!
Ahol máskor fütyül,
nincs feketerigó!
Még a másodikon
lakó lány cicája,
tudod, az a tarka,
ő sincs az ablakban!
Mert az a kis, éhes,
kifent csőrű sólyom:
a budapesti ég
városi vadásza
beszállt az utcánkba!
Csili, a csivava
Az idő épp most hétedik,
mert ez pontban a hetedik
óra
éjfél
óta:
Csili kutyust kiengedik,
ugrál Csili, hengeredik,
szól a
kutya-
nóta!
Csivava a Csili, Koszta
Pali nagybácsikám hozta
Csenger
mellől
egyszer
és azóta
nálunk, hol a Csili csahol,
csak csengeri csivava szól
reggel,
s nem kell
vekker!
Pampán puha
Pampán pattan a puma,
puhán,
tova…
A gazdája egy lány:
Tina.
A hazája Argentina.
Áll a pampán szegény Tina,
nézi, hogy pattan a puma
tőle el.
Szomorúan
hashtagel:
bizony, sírós szelfit posztol
ki ma!
Sajnálja is őt fél Argentina!
Ballagó mackók
Mackó ballag,
mögötte egy másik,
és amögött is egy másik,
és még amögött is egy másik,
sőt, amögött is egy másik,
és még amögött is egy másik…
a hegy oldaláig!,
és még amögött is egy másik!,
(csak az még nem látszik)!
Városi szélben
Hallod, fiam, kinn az utcán hogy zúg a szél?
Ott, ahol az előbb még a szmog libegett,
kergeti a láthatatlan porszemeket.
Száguld a sok semmi-színű nitrogén meg oxigén,
kiborult a széltár!
Hallod, Boti?
Hú, mekkora szél jár!
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. május 4-i számában.)
Milyen az a fiú, akinek mobiltelefonja van? Annak kemény az élete, mert sokat telefonál, és ezért fizetnie kell. És korán is kell kelnie, az ébresztő funkció miatt. Ha háromszor elrontod a kódot, akkor pápá mobiltelefon. Letilt a SIM-kártya. Mobiltelefon nélkül olyan voltam, aki nem kelt korán, és nem izgult ilyen dolgok miatt. Az a jobb, ha a könnyebb életet választjuk, és nincs mobiltelefonunk.
Alíz még soha nem volt korábban nyári táborban, így kicsit megszeppent az ötlettől: sok idegen gyerek és egy egészen új hely, ahol még soha nem járt! És még a nagymama sem mehet vele. De erősebb volt a kíváncsisága, mint a félelme, úgyhogy hipp-hopp, máris jelentkezett a táborba, és hamarosan ott találta magát hátán hátizsákkal, fején kissapkával egy nyüzsgő gyereksereg közepén.
A meséskönyv legnagyobb zsenialitása mégis a tökéletesen működő elbeszélői hangban rejlik: Zalka Csenge Virág megtalálta azt a közvetlen, élőbeszédszerű és egyszerre igényesen irodalmi nyelvezetet, ami úgy szól a ma gyerekéhez, felnőttéhez egyaránt, hogy nem próbál modern lenni, nem próbál aktuális lenni, nem akarja mindenáron megkedveltetni magát, mégis tökéletesen érthető, befogadható, sokszínű és szórakoztató, és továbbörökíti a magyar népmese gazdag szóbeli hagyományát.
A képregény kerettörténete szerint a kamasz Berci osztálykiránduláson vesz részt a Mátyás-templomban, de nem kifejezetten élvezi. Unalmában a templom által kifejlesztett telefonos alkalmazást kezdi böngészni, és azon keresztül váratlanul feltöri a titkos kódot, melynek hatására megáll az idő és életre kelnek a templom szobrai: Tabula és Rasa, a múltébresztők az időlift segítségével elkalauzolják Bercit a régmúltba és bemutatják neki a templom történetét.
Egy álló nap utaztam, megállás nélkül keresztül a Tóhát rengeteg erdején, de keresztül bereken, mocsáron is. Már jócskán beesteledett, mikor egy apró kunyhónál találtam magam. Nem volt ott széltében-hosszában semmi más, se ember, se állat, csak ez a kis kunyhó a puszta közepén, de bentről fény világlott. No, gondoltam, itt válik el a vér a víztől, bátorságot vettem magamon és bekopogtam az ajtón háromszor.
Régen történt, egy verőfényes, hihetetlenül meleg napon, hogy a Vizek Ura bennragadt a Paraná folyó deltájában. Megállt ugyanis egy percre, hogy élvezze a friss levegőt, a puha szellőt a sűrű fák árnyékában, lebegett csak a vízben, behunyt szemmel, de a percekből órák lettek, és ő hirtelen megérezte, hogy az iszapban fekszik, s orra kikandikál a folyó vizéből.
A mély fűtenger közepén kis, százszorszépfüzérekkel díszített tisztásra érkeztek. Parányi népség vonult ott fel. Virágszoknyás leánykák, kedves egérkék pörögtek, forogtak, a vörösbegy és az ökörszem énekének dallamára. Sünök húzta fogatán apró királynő érkezett, akkorka, mint egy baba Alíz régi babaházából, és törékeny, mint egy szál virág. Földig érő, zöld ruhát viselt, hosszú aranyhaját a gyöngyvirág apró, fehér harangocskái díszítették. Fején kicsi aranykoronát hordott.