Tar erdők
hóba bújnak,
pereg
a tölgylevél.
Bandáznak
szürkevarjak –
ködöt pipál
a tél.
Kék hegyek ködbe bújnak,
elszunnyad már a fenyves,
alkonyi kökénybokron
magányos cinke repdes.
Friss szél borzolja tollát,
porhó pereg utána:
zúzos ágak hegyéről
csillámot ver a szárnya.
Hol vadnyúl ugrabugrál
és róka sompolyog,
a rét havára írva
fénylő tappancs-nyomok.
Az árok-parti hóban
léptek csillag-sora –
ott tán egy éhenkórász
egér futott tova.
Vihar-űzte
fenyőtoboz
csuda-palota.
Télre ezer
parányi pók
bújik el oda.
Nyílik rajta
vendégváró
ezer csöpp szoba.
Fenyőtoboz
valóságos
téli szálloda.
Fütyörész a nyári hold
víg kedvében,
csalinkázik patakparton,
tágas réten.
Borongós a téli hold,
hétszám hallgat,
havas pusztán dideregve
billeg-ballag.
Kopár erdőben
zúg a szél,
a mezsgye hava
térdig ér.
A loncsos medve
hálni tér
és szundikál
a bőregér.
Friss hó a dombon,
friss hó a kerten,
friss hó a mezsgyén,
a kökény-berken.
Borongó felhők
új havat hoznak,
kopár ligetben
szelek vigadoznak.
Tűnődik a hóember,
el kéne indulni.
Unalmas itt egyedül,
útra kéne kelni.
Szélzúgásban mendegélni,
éjjel megpihenni.
Sikerül tán répaorrú
cimborára lelni.
Közel a kormos éjszaka,
a ködben szárny neszez,
talán a titkos hírhozó,
megkésett angyal ez.
Nem látható – se szín, se fény,
surrogást hallani:
ahogy paskolják a ködöt
duhogó szárnyai.
Kiskarácsony, nagykarácsony, térdig hó.
Utcahosszat hallatszik a csengőszó.
Virradatra ver a torony harangja:
kondul-bondul – boldog, aki hallgatja.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. december 21-i számában.)
Élt egyszer egy liba.
Ej, sokat zsörtölődött vele a gazdája. Hogy miért? Hát azért, mert ez a liba alig evett valamit. Mindennap bekapott néhány szem kukoricát, ennyi volt az egész. Megtömni sem lehetett. Ha a gazdának néha sikerült elkapnia, hogy tömésre fogja, olyan patáliát csapott, hogy összefutottak a szomszédok:
– Gi-gá-gá-gá-gá! Gi-gá-gágá-gááá!
A detektívregénybe is beillő fordulatos történetet most kötet alakban is kézbe vehetjük a nagy sikerű Kabóca-könyvek újabb darabjaként. Az igényes és szép kivitelű kiadványok – amelyek a lapban publikáló szlovákiai magyar írók munkáit, vagyis a felvidéki magyar gyerekirodalom legjavát mutatják be – immár hetedik éve díszítik könyvespolcunkat.
Mindent hallott most is, és bólintva nyugtázta a kutyái kirohanását. Ha a park nem a szomszédban lenne, biztosan nem hagyta volna nyitva az ajtót, hogy kedvencei nélküle rohangáljanak úton-útfélen. De Bibi ismeri Kiflit és Cicúrt, tudja, hogy jó pásztorkutya módra sose mennek messzire, negyedóra múlva mindketten itt állnak majd a dívány előtt, és lihegve mesélik, miféle szagokat találtak a szúrós bokrok alatt meg a fák tövében.
Újabb ritka szép, hangulatos verseskötet látta meg a napvilágot a dunaszerdahelyi Nap Kiadó gondozásában: Fellinger Károly Vándorló című könyve, ami nemcsak gyerekek, de felnőttek számára is igen szívderítő és sok mindenre fényt derítő olvasmány. A kötet tulajdonképpen az őt megelőző négy, falujáró verseket tartalmazó könyv
Mikor a teremtés első szava elhangzott, létrejött a hang, mozgás és ritmus. Ezek aztán együtt zengtek és morajlottak az időknek kezdetén. Jó játék, de ettől még igencsak formátlan volt a mindenség, ezért elhangzott a teremtés második szava, és hang, mozgás és ritmus elkezdett formát ölteni. Így lettek a formák.
Az úgy kezdődött, hogy egy vasárnap reggel tárva-nyitva találtam a lakás ajtaját. Megböktem a pácolt faajtót, hátha csupán valami ármány, és ha kimegyek rajta, a farkamra csukódik, vagy úgy oldalba taszít, hogy napokig fáj. De nem: halk nyikorgással tárult, és ott, a lépcsők alatt csodálatos színű valamiket láttam. Akkorákat, mint egy tojás, sok volt belőlük, sárga, lila, kék cirkás és fehér.
A Fodor Veronika által invenciózusan, nagy tájékozottsággal, humorosan megírt és Lanczinger Mátyás által vidáman és szerethetően illusztrált Talpra, magyar! című gyerekkönyv már az alcímével megadja saját műfaját, és nem okoz csalódást. – Március 15-i gyerekkönyvajánlónk.
A Gurdony nevű péróban élt egy cigányfiú. Gyönyörű göndör fekete haja volt, és jellegzetes, nagy, barna szeme. Szülei zenész cigányok voltak, mint az itt élő cigányok többsége. Abban az időben még nem volt kötelező a gyerekeknek iskolába járni, de ismert a faluban egynéhány korban hozzáillő fiút és lányt, akik iskolába jártak. Többször megfigyelte őket, amint iskolatáskájukkal a kezükben hazafelé igyekeztek.
Élt egyszer egy kis falucskában egy legény, Jankó. Kék szemű, lenhajú legényke volt, lányos arcú, ábrándos szemű. Olyan szépen tudott furulyázni, hogy amikor megszólalt ajkán a hangszer, még a madarak is abbahagyták éneküket. A szomorú ember képe földerült a furulyaszó hallatán, a gonosz ember szívébe szeretet fészkelte magát.