Birtalan Adrienn: A toronyőr – Páskándi-szobor-avató az unitáriusoknál

„Ha e világon csupán egyetlen embernek kellene az egyetlen Isten, már akkor is megérné, hogy hirdessem őt.”

(Páskándi Géza: Vendégség)

A fenti mottóval vette kezdetét csütörtökön a Páskándi Géza író születésének 90. évfordulóján az a szoboravatás, amelynek helyszíne a Budapesti Unitárius Egyházközség belső udvara volt, a Nagy Ignácz utca 2. szám alatt. A Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete, a Gózon Gyula Kamaraszínház és a Petőfi Kulturális Ügynökség jóvoltából megvalósult emlékműállítás avatórendezvényén elsőként Elekes Botond, a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületének főgondnoka köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében elsőként kontextusba helyezte a szoboravatás körülményeit: „Azt gondolom, hogy hívő emberek közösségében az üdvözülés felé vezető úton időről időre felmerül az a kérdés, hogy hány isten van. Unus est deus vagy kettő vagy három vagy hány van? Mi, unitáriusok azt szoktuk mondani, hogy egy van.” Mint mondta, ez a kérdésfelvetés Erdélyben a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején erősödött fel, amikor Nicolae Ceaușescu a Mao Ce-tung-i kulturális forradalom eszméjét próbálta meghonosítani a Kárpát-medencében, ezzel ellehetetlenítve az alkotókat, akik emiatt történelmi személyiségekhez fordultak alkotásaikban, hogy a gondolataikat kifejezhessék. Erdélyben Sütő András és Páskándi Géza a reformáció alakjaihoz nyúltak. Utóbbi megírta – egyebek közt – a Vendégség című drámáját. „Mi kevesen vagyunk, és mindig örülünk, ha nemcsak mi beszélünk magunkról, hanem mások is beszélnek rólunk.” Kiemelte, hogy ez a mű rávilágít arra, hogy mi az unitárius egyház, az unitárius vallás, az egyistenhit, és ez az oka annak, hogy nagy szeretettel fogadta be az unitárius egyház a szobrot a templomkertbe. „Páskándi Géza nem volt unitárius, […] de ha élne, akkor már biztos tiszteletbeli unitáriusnak avattuk volna fel, ha elfogadja ezt tőlünk, mert mi nem vagyunk missziós egyház, mi nem vagyunk hittérítő egyház, hanem mi befogadó egyház vagyunk.”

Másodikként Árkosi Árpád Jászai-Mari díjas rendező osztotta meg gondolatait a közönséggel. Beszéde első részében a Tűfoka című kötetből A költő című írásából olvasott fel egy idézetet, majd személyes élményeit mesélte el Páskándi Gézával: „1972-ben […] kezdtem el színházzal foglalkozni Szegeden, és már akkor legendás híre volt az avantgárd vagy legalábbis a kísérletező színházcsinálók körében. Ezt a farmeringet is azért vettem fel, mert ő farmerben járt mindig, ugyanúgy, mint mi, fiatalok.” Beszéde további részében Páskándi Géza drámáiról és azok színházi megvalósításáról ejtett szót.

A megemlékezés következő felszólalója Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója volt, aki Páskándi Gézához való személyes kötődését mesélte el a közönségnek. 1995 májusában végzős diákként a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző Líceum 355. évfordulójára egy rövidített darabot állítottak színpadra, melynek címe: Tornyot választok. Írója Páskándi Géza. „Egészen abszurd dráma lett belőle, rövidzárlatokkal, kihoztuk Páskándiból az amúgy benne szunnyadó Beckettet” – fogalmazott a főigazgató.

Számításai szerint ebben az időszakban mondhatta magnóra Páskándi Géza az következőket:

1995. május 19-én halt meg Páskándi Géza, nagy valószínűséggel azon a napon, amikor a fent említett színdarabot előadták. Ez a személyes történet önmagában nem indokolná a szobrot, de a főigazgató meggyőződése, hogy „a magyar nemzetnek is dolga volna a szerzőnkkel”. A továbbiakban egy jegyzőkönyvből olvasta fel azt a részt, melyben Páskándi Gézát nyilvános bujtogatás vádjával hat év javító börtönbüntetésre ítélte a romániai kommunista diktatúra apparátusa. A nemrégiben életműdíjjal kitüntetett Temesi Ferencnek, Páskándi Géza egykori barátjának szavaival magyarázta ezt a történést Demeter Szilárd: „Gézát ’56 miatt csukták le. Mert verset írt, mert a Kossuth-nótát, a Rákóczi-indulót húzatta a cigánnyal, és mert reformjavaslatokat tett az univerzitás dolgában (tanítsanak más filozófiát is, mint a marxizmust, az orosz nyelv ne legyen kötelező stb.) Mindezt Kolozsvárt mívelte. Egy nap, amikor az egyetemi kávézóban két férfi várta a pultnál, úgy köszönt el a kollegináitól: »Minek búcsúzzam? Mindjárt jövök.« Ez a mindjárt, mint talán már köztudomású, hat évig tartott. Egy férfi legpotensebb évei ezek.” Majd egy másik életrajzíró megfogalmazásával próbálta rávezetni a közönséget Páskándi Géza nagyságára: „Páskándi bevonult sziporkázóan tehetséges, induló költőként a börtönbe, és kijött onnan mint felforgató abszurddráma-író.” Demeter Szilárd szerint pedig: „Páskándi csak a saját életét élte amolyan toronyőrként. Mert ez volt ő, a világítótorony őre.”, aki nemcsak Erdélyben, hanem áttelepülése után Magyarországon is folytatta a toronyőri munkásságát.

A főigazgató beszédét egy Páskándi-idézettel zárta: „Iparkodtam hát nem élősködője, de hasznos együttlétezője lenni a históriának. Nem kullancs az idő (türelmes!?) birkájának, vad bivalyának bőre alatt, hanem olyan éles csőrű apró madár, amely az állat hátán dolgosan csipegeti a tetveket (verset is írtam erről). Az ironikus, a groteszkre hajló művész afféle tetvésző ember is… Némiképpen külön út, ahogy egykor pedzettem: »egyszemélyes a híd s a lépcső, eredj!«”, majd hozzátette: s ez

A rendezvény folytatásaként a közönség megismerhette a Páskándi Géza-szobor alkotójának, Babusa János szobrászművésznek a munkásságát. Mindezek után Elekes Botond és Demeter Szilárd leleplezte, majd Kriza János püspöki helynök megáldotta a szobrot.

Az áldást követően Léner András rendezőt kérték fel, hogy mondjon pár szót Páskándiról, a vele való kapcsolatáról, hiszen ő volt az a rendező, aki a Gózon Gyula kamaraszínházban Próbaút – Etűdök Páskándira címmel próbálta megidézni a Páskándi-életművet egy színházi kísérlet részeként, melyből a későbbiekben három színdarab született. Léner András ezzel a munkával kapcsolatosan osztotta meg élményeit, amely, amint fogalmazott, „maratoni” munka volt.

A rendezvény zárásaként egy Hajdú László rendező által erre az alkalomra szerkeszett rövid műsort hallgathatott meg a közönség Hermányi Mariann, Menszátor Héresz Attila, Nagyváradi Erzsébet, Szűcs Laura és Kovács Vecei Fanni színművészek előadásában.