Helyőrség: 400 éve született Zrínyi Miklós – Nényei Pál írása a prae.hu-n

2020. május 02., 21:10

Zrínyi Miklós születésének 400. évfordulóját ünnepeljük. Nényei Pál író, drámaíró, irodalomtanár, a nagy sikerű Ne bántsd a Zrinyit! szerzője ünnepi írása a prae.hu-n a Szigeti veszedelem írójáról verselemzéssel és egy filológiai rejtély megoldásával, már ami a vért hányó fülemülét illeti.

Baranyai (b) András: Vértajtékot hányó fülemüle – Forrás: prae.hu

Kevés szórakoztatóbb dolog van – és nem csak karantén idején – Zrinyi Syrena-kötetének olvasásánál. Ajánlom mindenkinek. Tobzódik a költői képekben, és néha olyan modern, hogy az ember megdöbben.
A mű – ez a verseskötet – elég kilátástalan udvarlással kezdődik: a főhős, aki egyébként egy vadász (és nem mellékesen hamarosan kiderül róla, hogy azonos magával a költői énnel) egy Viola nevű, aranyhajú, szépséges leány kemény szívének meglágyításával próbálkozik, bár nem sok reménye van szegénynek; már az első versben kiderül, hogy Viola finoman szólva sokkal nyitottabb egy Lycaon nevű úr közeledésére, mint az övére. Főhősünk tehát a síró harmadik. De ez a Vadász sokkal szerelmesebb és makacsabb annál, hogy emiatt föladja Viola üldözését. Nem kertelek: a világirodalom egyik legmakacsabb udvarlója ez a Vadász! Annyira makacs, hogy amikor kiderül, Viola nemcsak Lycaonnak szánja lányságát, hanem még utálja is, mint a kukoricagölődint, ő akkor kezd bele az igazi ostromba, és mindenféle csodálatos ajándékokat ígér az aranyhajú lánynak: madarakat, vadakat, madárfogó hálócskát, kifejezetten angolnafogásra specializált horgászbotot, de aztán előrántja az adu ászt:

Szállj le, szép Violám, és szeress engemet!
Neked otthon tartok két szép hiúzkölyköt,
Minap szerencsédre jártam az erdőket,
Anyjukat megöltem, megfogtam kölyköket.

Úgy megszelídültek, hogy járnak utánam,
Sok játszásukat nézni ugyan kívánom.
Sokan kérték tőlem, senkinek nem adom,
Neked, édes Violám, azokat tartom.

Elszomorító, amikor egy fiú elárulja, hogy két aranyos, játszadozó szőrgombolyag-hiúzkölyökkel szeretne kedveskedni szerelmének, mire aranyhajú szerelme fagyos tekintettel félrenéz és kláris ajkacskájával így szól: – Dögölj meg a hiúzkölykeiddel együtt!
Perszefeltesszük, hogy a vadászunk nem hülye, és nem véletlenül ezekkel az ajándékokkal próbálkozik; feltehetőleg ezt a lányt egyébként, ha nem a mi főhősünk adná, be lehetne fűzni egy madárfogó hálócskával, egy horgászbottal vagy két hiúzkölyökkel. Mi, az olvasók pedig ebből megtudhatjuk, hogyha ennek a lánynak egyébként kellenének ezek a dolgok, akkor ez a lány talán szintén vadász… egy vadásznő lenne! De erről most legyen elég ennyi.
A Vadász hosszú, két versen át tartó, kétségbeesett lánykergetés után, kilátástalan mellőzöttsége miatti kétségbeesésében arra jut, hogy valahogyan mégiscsak túl kellene lépnie Violán.

El kell felejtenie ezt a szerelmi őrületet!
De egy halálos szerelemből kilábalni – nos, az ilyesmi egyáltalán nem könnyű feladat. Láttam már mindenféle megoldást: van, aki elvonul ilyenkor egy kietlen tájban magasodó kolostorba, és két évig csak meditál; van, aki új életet kezd egy másik kontinensen; van, aki elkezdi módszeresen pusztítani magát, és kétes hírű utcákon kétes hírű hölgyekkel mulatozik, vagy fehér porokat szippant fel az orrával, esetleg magába döf vagy lő ezt-azt; de van olyan is, aki egyszerűen visszatér egy korábbi szerelméhez.
Szóval rengeteg ismerős, bejárt út áll az előtt, aki el akarja felejteni szerelmét.
De Vadászunk nem jár egyiken sem.
Ő a szerelmi bánat megszüntetésének egészen sajátos módját választja: „elénekel”, azaz megír egy tizenöt énekes eposzt – a Szigeti veszedelmet! Ez nem vicc: abban reménykedik, ha törökverő, Sziget várából kirohanó dédapjáról elénekel 1566 versszakot, akkor talán el fogja felejteni kínzó szerelmét! Ott aztán írhat – szerelmi vágyakozás helyett – fejlevágásokról, lovakról, ágyúlövésekről, ledőlő várfalakról, kibuggyant hasakról.
(Ha valaki éppen Szigeti veszedelmet olvasna, gondoljon erre, és garantáltan más szemmel fogja olvasni, mint eddig. Ez a mű a viszonzatlan szerelemből való kilábalás legegyedibb útja a világirodalom történetében!)

A teljes írás a Prae oldalán olvasható.

Nényei Pál írásával - ugyancsak a prae.hu-n - vitába száll Förköli Gábor irodalomtörténész. Írását itt olvashatják.