Helyőrség: Átmozgatott emlékek – beszélgetés Fodor Péterrel a sportszempontú kultúrakutatásról

2020. május 04., 13:16

Hogyan vált a kedvtelésből végzett, szűk körű testedzés a társadalmi kommunikáció egyik legfontosabb témájává, s ezzel együtt a globális szórakoztatóipar busásan jövedelmező ágazatává? Hogyan formálták a testmozgás szabályait és képét az egymással versengő technomédiumok, hogyan lett a nyomtatott sajtó, a rádió, a televízió és a film által közvetített médiasport a személyes, a kisközösségi, a nemzeti és a nemzeteken túli identitásformálás egyik megkerülhetetlen közegévé? A sportszempontú kultúrakutatás szakembere ezekből a kérdésekből kiindulva a sport, a média, a politika és a művészet kereszteződéseit vizsgálja, az élményt nyújtó, szabályozott testmozgás olyan emlékezetes eseményeit, melyek korokon átívelő, különböző közegekben – versben, regényben, rövidprózában, filmen – megvalósuló reprezentációik révén emlékezethelyekké válnak – olvasható Fodor Péter Újrajátszás című új kötetének ajánlójában. A szerzővel a Kulter.hu-n Vigh Levente beszélgetett. Az interjú az Emberi Erőforrások Minisztériuma Új nemzeti kiválóság programjának részeként készült.

Forrás: kulter.hu

Fodor Pétert, a sportszempontú kultúrakutatás jeles hazai képviselőjét az Új Alföld Könyvek sorozatban megjelent, Újrajátszás című kötetének apropóján kérdeztük irodalom, mozgókép és sport összetett viszonyáról, e vonatkozásban műfaj- és médiumspecifikus reprezentációs sajátosságokról, illetve média-, sajtó- és sporttörténeti átalakulásokról.

– Az idén megjelent, Adalékok a sport mozgóképi és irodalmi emlékezetéhez alcímű tanulmányköteted előszavának zárlatában azt írod: „munkám (kép)poétika és politika egymásba fonódásának vizsgálatára vállalkozik”. Mikor kezdődött a sport, a mozgókép, a poétika és a politika összefonódásai-összefüggései iránti érdeklődésed? Hogyan történt az irodalmárból kultúrakutatóvá válásod, ez a – 2009-es monográfiád címét kölcsön véve – Térfélcseréd?

– A Térfélcsere azt a kérdést tette föl, milyennek mutatkozik a magyar elbeszélőpróza poétikatörténete a XX. század második felében, ha azokra a művekre összpontosítunk, amelyekben hangsúlyos témaként jelenik meg a sport. Igyekeztem benne párbeszédbe léptetni szövegeket, többek közt Ottlik, Mándy és Mészöly hasonló időben született írásait, s arról faggatni őket, miért „állítanak” mást például a futball vagy az atlétika tágan értett kulturális jelentőségéről, vagy mit mondanak az individuum „helyzetéről” a sportot szóba hozva. A könyv több olvasója arra biztatott, hogy a kutatást tágítsam ki azokra a mozgóképi alkotásokra is, amelyek ugyanazokhoz a nyilvánosságtörténeti korszakokhoz tartoznak, amelyekhez az általam értelmezett irodalmi szövegek – az elmúlt években tulajdonképpen ezt a munkát igyekeztem elvégezni, ennek részeredményeit adja közre az Újrajátszás. A filmes kiindulópontot számomra Leni Riefenstahl Olimpiája jelentette: egy Berlinben töltött nyár tette lehetővé, hogy bejárjam az 1936-os nyári olimpia még föllelhető helyszíneit, illetve a német főváros nyújtotta könyvtárlehetőségeket valamelyest kihasználva szembesüljek a Riefenstahl-alkotás fölöttébb terjedelmes, nehéz kérdésekben kimondottan bővelkedő fogadtatástörténetével. S persze nem is kell nagyon sokat keresgélni a magyar filmtörténeti archívumban, hogy minden idők legtöbb vitát kiváltott sportfilmjének kompozíciós megoldásaira emlékeztető képekre bukkanjunk – más színű ideológiát jelképező zászlók alatt mozgó testek hasonlóan fényképezve például abban az 1951-ben forgatott Civil a pályánban, amelyet az ötvenes évek elején valóban tömegek láttak a moziban.

– Az érintkezési és kereszteződési pontok azonosítására érzékeny kultúratudományos szempontrendszerű kutatásodban a különböző (techno)médiumok közhasználatúvá válásától, a rádió, majd a televízió elterjedésétől kezdődően jelölöd ki elsősorban vizsgálataid korpuszát. Az irodalomnak, mint az egymásra ható és egymással versengő médiumok közt „rangidősnek”, hogyan változtak meg a kötetben tárgyalt komplex, változékony viszonyrendszer előtt tapasztalt, sporttal kapcsolatos dramaturgiai eljárásai, reprezentációs stratégiái?

– A magam részéről meggyőzőnek tartom azt a főként Norbert Eliashoz kötődő sporttörténeti elbeszélést, mely szerint a modern sportot egyfelől több minden választja el az antik előzményektől, mint ami összeköti velük, másfelől születését az angol rókavadászatra, fejlődését többek között a brit egyetemekhez vezeti vissza.

Nehezen vitatható, hogy a XIX. század második fele hozta a robbanást a modern sport alakulásában – vagyis épp az az időszak, amikor az írott szó közönsége a nyugati világban, nálunk is tömegessé válik a közoktatás fejlődése révén. Tudjuk, hogy a sajtó századfordulós forradalmában milyen elévülhetetlen szerepet játszottak azok a szerkesztőségek, amelyek elsőként kezdtek állandó figyelmet fordítani a sporteseményeknek. Ugyanakkor a romantika múltával épp azt a korszakot hagytuk magunk mögött – amennyiben elfogadjuk Gumbrecht periodizációját –, amelyben még igazán fontos volt az irodalom. Az, hogy a modernitásban a literatúra az egyre inkább az irodalommal legfönnebb laza kapcsolatot ápoló munkástömegek ügyévé (is) váló sporttal milyen találkozási pontokat volt képes kialakítani, nem mentes minden esztétikatörténeti tanulságtól. A legizgalmasabbak azok az „esetek”, amelyek valóban irodalomtörténeti eseménnyé tudtak válni: a Vereség után című nagy vers úgy mond sokat az Aranycsapat egykori szociokulturális szerepéről, hogy közben nem a kései Szabó Lőrinc-líra nyelvét beszéli.

A teljes interjú a Kulter.hu oldalon olvasható.