„– Mondd el hát Bagirának a dzsungel varázsigéit, amelyekre ma tanítottalak.
– Kiknek a varázsigéit? – szólt Maugli, örvendve, hogy fitogtathatja tudományát. – A dzsungelben sokféle nyelv van, és én ismerem valamennyit.
– Mind kevés az, amit ismersz, egy cseppet se sok, – szólt Balú. – Látod, Bagira, a tanító hiába vár köszönetet. Soha kis farkas el nem jött még, hogy megköszönje az öreg Balúnak, amit tanult tőle. Halljuk hát a vadásznép igéjét – nagy tudós.
– Egy vérből való vagyok veled, – szólt Maugli, úgy hangsúlyozva a szavakat, ahogy vadászat közben szokták valamennyien.
– Helyes. Most a madarakét.
Maugli ismételte a mondatot, füttyentve a végén, mint a kánya.
– Halljuk még a kígyókét is – szólt Bagira.
Teljességgel leírhatatlan sziszegés volt a felelet; azután rúgott egyet Maugli hátrafelé, összecsapdosta tenyerét, tapsolva önmagának, s felugrott féloldalt Bagira hátára; amint elhelyezkedett, dobolni kezdett sarkával Bagira fényes bőrén s torzabbnál torzabb arcokat vágott Balúra.
– Rajta, rajta! Ezért aztán érdemes volt eltűrni egy kis verést is, – szólt a barna medve gyöngéden. – Eljön az az idő, amikor hálával fogsz rám visszaemlékezni.
Azután Bagirához fordult s elmondta neki, hogyan kérte a varázsigék elmondására Hathi-t, a vad elefántot, aki minden effélét tud, s hogyan vitte el Hathi Mauglit a mocsárhoz, hogy a kígyók igéjét megkérdezze egy vízi kígyótól, mert Balú nem tudta ezt kiejteni, s hogy meg van most védve Maugli minden baj ellen a dzsungelben, mert sem kígyó, sem madár, sem más állat nem bántja őt.
– Nincs mit félnie senkitől sem – fejezte be Balú, nagybüszkén végigsimogatva vastagbőrű gyomrát.”
Rudyard Kipling: A dzsungel könyve. Fordította Mikes Lajos. Lampel R. (Wodianer F. és Fiai) R. T. Könyvkiadó vállalata, Budapest, 1923
Száz esztendővel ezelőtt szétperdültek a gyöngyök… és a göröngyök. Össze lehet-e szedni őket, vagy az idő – a feledés – feneketlen zsebében tűnnek el örökre? A gyermek játszik és figyel, a felnőtt emlékezik és mesél, hogy azután a gyermekből is emlékező felnőtt lehessen. Vajon, hogy érintette az akkori gyermekeket a gyöngyök, szüleiket-nagyszüleiket a göröngyök szétpergése? Lehet-e, kell-e, tudunk-e erről beszélni/mesélni a gyermekek nyelvén – a gyermekeinknek – a színpadon? Úgy gondoljuk, lehet, kell tudnunk!
Idén a magyar kultúra napján a Magyar Teátrumi Társaság, a Békéscsabai Jókai Színház és a Petőfi Irodalmi Ügynökség gyermek- és ifjúsági drámapályázatot hirdetett magyar nyelvterületen alkotók számára. Pályázhat korhatár nélkül bárki. Az elbírálás során előnyben részesítik azokat a műveket, amelyek a nemzeti összetartozás érzetének fontosságát erősítik. A kiírók a drámai alkotások mellett bábszínházi darabokat is örömmel fogadnak. A beérkező pályázatokat az előválogatást követően a kiírók által delegált háromtagú szakmai zsűri bírálja el.
Első díj: 2 000 000 forint
Második díj: 1 000 000 forint
Harmadik díj: 500 000 forint
Az első helyezett pályaművet a Békéscsabai Jókai Színház már a 2020-as őszi évadban műsorra tűzi.
Az előzsűri által kiválasztott rövidlistás pályázati művek szerzőivel a Petőfi Irodalmi Ügynökség egyszeri közzétételi szerződést köt. Amennyiben az így közzétett műveket leszerződné bármelyik magyar színház, az ügynökség vállalja, hogy kiközvetíti az igényt a szerző felé, és szükség esetén jogi és adminisztrációs segítséget nyújt.
Pályázati határidő: 2020. június 4., a nemzeti összetartozás napja.
A pályázatokat az alábbi címre kérjük benyújtani:
Postai úton: Békéscsabai Jókai Színház (5600 Békéscsaba, Andrássy u. 1–3.)
Elektronikus úton: jokaiszinhaz@jokaiszinhaz.hu
Mielőtt elolvasnánk Böszörményi Zoltán Regál című művét, amely idén második kiadásban jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában (az első kiadást, amelyet az Ulpius-ház publikált, öt nyelvre fordították le, 2016-ban a Frankfurti Könyvvásárra jelent meg németül), érdemes megismerkednünk a szerző élettörténetével, amely ebben a műben a történet előzményeként szolgál.
1929-ben Deák Imre kutató megtalálja a bécsi Állami Levéltárban August von Heydte báró 1854-es jelentését az 1849. július 31-én zajlott fehéregyházi csatáról és az általa Petőfinek nézett személy holttestének leírásáról, azt saját fordításában közzé is teszik (1) (a jelentés eredeti német szövege mindmáig közöletlen). Ebben szó van arról, hogy a Petőfinek nézett holttest a „Landstraße” melletti „Sprigbrunnen”-nél (szökőkútnál, szökőforrásnál) feküdt. Alább azt járom körül, melyik „Landstraße”-n is járt pontosan Heydte.
Feltételezem, hogy anyja szomorúan, apja mérgesen mondogatta Lisnyi Móricnak, hagyjon fel a dologgal. Ő azonban egy álomért nemcsak a családi fészket, de a jogi és a közgazdasági egyetemet is otthagyta, mindkettőt még az első vizsgaidőszak előtt. És most itt ül a sarki presszóban, annak is a legsarkában, ahonnan az egyik ablakon át a márkaboltokkal teli rendezett, tiszta sugárútra, a másikon meg a szutykos, hófoltos sikátor bejáratára lát. Most végre van egy pályázat, amelyre benevezhet, jó eséllyel nyerhet is.
A csíkrákosi-göröcsfalvi római katolikus erődtemplom a bástyaszerű tornyán lévő rejtélyes ábrázolásokról vált híressé. A négyzetes kockákba osztott, figurákkal díszített festménysorozaton állatok, emberek, égitestek, különféle jelek tűnnek fel, amelyek értelme mindmáig megfejtetlen. A toronyhoz kapcsolódik egy friss botrány is: a 2001–2004 között végzett szakszerűtlen restaurálás következményeit csak most sikerült nagyjából felszámolni.