Helyőrség: Beszélgetés Acsai Roland költővel

2021. január 03., 10:57

Acsai Roland költőt legújabb kötetéről, az irodalmi humorról, a gyerekeknek szóló könyvekről, a műnemek közötti átjárásról kérdezte Szepesi Dóra a Bárkaonline oldalán.

Acsai Roland költő - Fotó: Bach Máté/IGYIC

‒ Az operamesék írásának nagymestereként említenek. A Csipkerózsika és a Pillangókisasszony után megszületett a Hunyadi László is. Az világos, hogy minden operának van egy meséje, de hogyan és miért lesz egy operából gyerekeknek szóló mese?

‒ Most mondhatnám, hogy egy kis fantáziával vagy hogy nagy fantáziával. Ezt operája is válogatja. Azért a Pillangókisasszony és a Hunyadi László első pillantásra nem tűnnek mesének, aztán másodikra már igen. Valószínűleg a szélsőséges eseteket kivéve szinte minden történetet meg lehetne írni mesésítve is, mindegyikben ott van a mesepotenciál. Volt idő például – Norvégiában –, amikor felnőtteknek szóló verseket írtam, de minden témát megírtam gyerekversnek is, mondjuk egy bálna megjelenését vagy egy hegymászást. A miért kérdésre pedig az a válaszom, hogy azért, hogy a gyerekekbe minél korábban belevésődjön, beléjük ivódjon az a klasszikus kultúra, klasszikus művészet, amin mi – a szüleik – felnőttünk. Egyfajta értékmentés ez. (Félreértés ne essék, a modern művészetnek is ugyanolyan nagy rajongója vagyok, és szeretem egyben látni a kettőt.) Élővé kell tenni ezeket a műveket. Aztán íróként azért is különösen fontos nekem, mert ezzel is felhívom a figyelmet az operák irodalmi oldalára is, hogy ezek nem „csak” zeneművek. Bár kerülnek beléjük új karakterek, szituációk, dramaturgiai megoldások – a mese kedvéért –, igyekszem hűséges maradni az eredeti mondanivalójukhoz.

‒ Milyen visszajelzések érkeznek az operameséid kapcsán?

‒ Szerencsére sok jó visszajelzés érkezett. Az emberek kedvelik ezt a sorozatot, ami voltaképpen egy kulturális misszió, aminek a végeredményei jó esetben nagyon szórakoztatóak és megindítóak. A Pillangókisasszonyról egy ismerősöm azt írta vissza, hogy a lánya kedvenc könyve lett. Aztán ugyanez a könyv egy-két irodalomkedvelő tanárnőnek köszönhetően bekerült pár osztályba, ahol egymás kezéből kapkodták ki a gyerekek, és az egész osztály egyszerre akarta hazavinni. Slágerkönyv lett. Meg gyönyörű képeket rajzoltak hozzájuk.

‒ Jellemző a prózádra a költőiség, de a verseidben is apró történeteket írsz meg. Legújabb, Északi szajkó című köteted versei gyerekeknek és felnőtteknek is szólnak. Elég régen jelent meg líraköteted. Hogyan állt össze ez a könyv?

‒ A legutóbbi verseskötetem 2016-ban látott napvilágot, és most pedig az Északi szajkó. Egyébként a már említett norvégiai gyerekversek ebben a kötetben jelentek meg. Régóta tervezek egy gyerekverskötetet, és most az E-könyvtér pályázatnak köszönhetően sor kerülhetett rá. Vagyis a néhány év alatt összegyűlt, gyerekeknek szóló verseimet tartalmazza, ezek mellé betettem olyan felnőtteknek szóló verseket, amelyek gyerekekről íródtak. Különben ezek a versek apaversek is, amúgy elég ritkák az irodalomban. Az apa-gyerek kapcsolatot jelenítik meg. Szabó Lőrinc nagyszerű Lóci-versei hasonlóak, de ott is kicsit másról van szó, mint nálam. Nálam mintha nagyobb hangsúly esne a meghittségre, a költőiségre, az érzelmekre. Különben az mindig is egy nagy kérdőjel volt számomra, hogy miért nincs hangsúlyosabban jelen az irodalomban a család, a gyerek, a feleség. Nálam mindenesetre jelen van, jelen vannak.

 

A teljes interjú a Bárka oldalán olvasható.