– A képzőművészet részint üzleti modellekre épülő professzionális világ, neked pedig galériás múltad is van. Tudtad ezt hasznosítani a FISZ-ben?
– Magyar és összehasonlító irodalomtudomány szakon végeztem, utóbbin pedig a PhD-képzést kultúratudománnyal kiegészülve, tehát alapvetően mindig irodalommal és kultúrával foglalkoztam. Már javában a B32 Galériában dolgoztam, amikor társelnök lettem a FISZ-ben. A B32-t – miközben jelentősen bővült a programkínálata, például független színházi előadásokkal, koncertekkel vagy gyerekprogramokkal – a XI. kerületi önkormányzat tartotta és tartja fenn. A finanszírozása tehát mindig is biztos volt, ugyanakkor ez komoly versenyhelyzetet teremtett, és itt tettem szert arra a menedzserszemléletre, számos pénzügyi és jogi ismeretre, melyeket jól tudok hasznosítani a FISZ-nél.
– Volt példa arra, hogy egy pályakezdőt, mondjuk, eltereltetek a verstől a próza felé vagy fordítva?
– A galériában is fontos volt, hogy hamar lássuk, kiket tudunk megszólítani, hol találkoznak a szakmai elvárásaink és a feltételezett közönségünk, és ez nem jelenthet kompromisszumot, sokkal inkább egyfajta belátást. Közben folyamatosan megtanultunk belehelyezkedni mások pozíciójába. Ez a FISZ-ben akkor lett fontos, amikor látnunk kellett, mennyire másképp gondolkodik egy nyolc-tíz évvel fiatalabb alkotó. Sokat lehet hallani arról, hogy milyen nehéz a fiatalabb generációt megszólítani, sokszor beszélnek lemondóan a mai huszonévesekről. Nagyon fontos, hogy ezzel a szemlélettel szembemenjünk. Nekünk az az egyik legfontosabb feladatunk, hogy akiket támogatunk, azokat a szó legnemesebb értelmében kiszolgáljuk.
A mai huszonévesek elsősorban saját magukra, illetve kortársaikra kíváncsiak. Arra, hogy a velük egykorúnak hogyan lett első kötete, mit ír, hogyan indul el a pályán. Azok a programjaink lettek igazán népszerűek, amelyek róluk szóltak, és nem csak nekik.
– Már a kilencvenes évek elején elkezdődött az a tendencia, hogy a fiatal generációk nyitottak a populáris gesztusok felé, a Törökfürdő acid partykat rendezett, már ekkor voltak költők, akik rappeltek is… Hol tartanak most a populáris gesztusok?
– Nem tudom, hogy most vannak-e markáns, új trendek, hacsak a sokféleséget, a sokszínűség üdítő jelenségét nem lehet annak mondani. A saját témák felé fordulás nyilván nagyon erősen jellemzi az első köteteket, a gyerekkor tematizálása és annak nyelvi, esztétikai formálása. Ez ugyanakkor nem újdonság, ahogyan az sem, hogy sokan szívesen foglalkoznak közéleti kérdésekkel. Ami viszont mindenképpen új, az a klíma- és környezeti kérdésekre való reflexió, az ugyanakkor nem a legfiatalabbak sajátja. Ami viszont határozott eltérés a korábbi generációkhoz képest, hogy bár megvan és látszik például a táborainkban is a tisztelet az idősebb pályatársakkal szemben, ugyanakkor a huszonéveseket erős autonómia is jellemzi. Bátrabban kérdeznek az idősebbektől, reflektálnak rájuk, kevésbé van bennük szorongás, könnyebben „kiteszik magukat az asztalra” egy-egy műhelymegbeszélés során.
– A FISZ csak az első löketet adja meg, vagy tovább követitek, segítitek a szerzőket a pályán?
– Mi elsősorban katalizátorok vagyunk, de azután sem engedjük el a kezüket, hogy megjelent az első kötetük. Most dolgozunk ki egy olyan pályázati rendszert, amelyben befutott szerzők mentorálnak majd fiatalabbakat, kis csoportokban. Van olyan sorozatunk is, amely nem pályakezdőknek szól, de a világirodalmi sorozatunkban sem elsőkötetesek kapnak helyet.
Mi egyfajta bejárat vagyunk az irodalomba, tőke sincs mögöttünk, így aztán az anyagi sikert nem tudjuk garantálni. Van olyan kollégánk, aki a terjesztéssel foglalkozik, megvannak a szerződéseink az egyes terjesztői hálózatokba való bekerülésekhez. Vannak könyveink, amelyek már a sokadik kiadásnál járnak, ilyen például a – az IGYIC szempontjából leginkább releváns – Mesebeszéd című tanulmánykötet. A FISZ-nek fontos szerepe van a Nemzeti Kulturális Alap, a Babits- és Móricz-ösztöndíj kurátori munkájában is. Ezekben a pozíciókban kötelességünk megőrizni a szerepünket, és az aktuálpolitikától függetlenül mindig egy erős szakmaiságot kell képviselnünk, amikor helyzetbe kell hozni a pályakezdő szerzőinket. Fontos az is, hogy segítséget nyújtsunk abban, hogyan pályázzanak a fiatal szerzők. Például érdemes-e úgy pályázni az íróknak, hogy minden addigi tevékenységüket lezárják, és valami teljesen új dologba fognak? A váltás, a sokszínűség jó dolog, de egy pályázat esetében nem biztos, hogy szerencsés. Éppen ezért szeretnénk indítani egy olyan workshopot, amely kifejezetten ebben segíti a kezdő szerzőket.
A teljes interjú a MeseCentrum oldalán olvasható.
A Moly.hu egy olvasással foglalkozó közösségi oldal, ahol a felhasználók olvasási élményeiket, kritikáikat osztják meg egymással és nemegyszer az oldalra regisztrált szerzőkkel is. Az oldal évek óta díjazza a legjobb könyveket, a szakmai zsűri elismerése mellett közönségdíjat is kiosztva. Ifjúsági könyv kategóriában a közönségdíj nyertese Csóti Lili Hetedvérig című kötete lett, a zsűri díját Szigeti Kovács Viktor A táltos című kötete nyerte, míg líra kategóriában a zsűri és a közönség díját is egyaránt Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt című kötete nyerte. Most a
Van egy tér a Petőfi Irodalmi Múzeum déli szárnyában, amely korábban kiállítások helyszínéül szolgált, azonban 2020 májusában új funkciót kapott: kiállítótérből, csendes sarokszobából múzeumpedagógiai műhellyé lényegült át. Ez a tér nemcsak a gyerekeket, csoportokat szólítja meg, hanem az egyéni látogatót is, aki itt megpihenhet, elmerenghet két tárlat között. Kocsis Katica írása a most megnyílt múzeumpedagógiai térről a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai blogján, a PIM-Blogon olvasható.
"Zord szépségű költői hangjáért" Louise Glück amerikai költő nyerte el az idei irodalmi Nobel-díjat.
Glück 1943-ban született New Yorkban, apai nagyszülei Magyarországról emigráltak Amerikába. Louise Glück erőteljesen önéletrajzi jellegű költeményeivel korábban az Egyesült Államok koszorús költője címet és a Pulitzer-díjat is elnyerte.
„Testünk, vérünk érte adni, a hazához hívnek lenni” – honvédereklyék 1848/49-ből címmel nyílt időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az ünnepélyes megnyitó október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján volt. Beszédet mondott Varga Benedek, a Nemzeti Múzeum főigazgatója, a tárlatot Benkő Tibor honvédelmi miniszter nyitotta meg.
106. évében elhunyt Dr. Patay Pál a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott régész-főmuzeológusa.
1914. december 8-án, amikor Patay Pál született, még Ferenc József urakodott. A viharos évszázadban, amelyet végigélt, levonult két világháború, majd véget értek a szocializmus kilátástalan évtizedei is.
A Fordítás Nemzetközi Napján, szeptember 30-án tette közzé a Petőfi Irodalmi Ügynökség a júniusban megújított pályázati rendszer második fordítástámogatási pályázatának eredményét. A magyar irodalom műveinek fordítását és külföldi megjelentetését elősegítő pályázat keretösszege hozzávetőleg 25 000 000 forint (68 380 euró).
– Manapság nincs kettészakadt magyar irodalom, ahogyan ezt a két világháború között 1927-ben a Nyugat hasábjain Schöpflin Aladár és Babits Mihály írta – osztotta meg gondolatait a díjátadó gála nyitányaként Böszörményi Zoltán Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője. Hozzátette, hogy a mai magyar irodalom egységes, színes és szerteágazó, amelyet az is bizonyít, hogy a tavaly kiírt szépirodalmi pályázatra több mint 300 pályamunka érkezett be a történelmi Magyarország egész területéről.
A Vigyázz, kész című regény főhőse egy kamasz fiú. A főszereplő mindennapjairól, ezzel együtt a szerző élményanyagáról, valamint a kézirat útjáról a megjelenésig Jónás Ágnes beszélgetett az íróval, Zsembery Péterrel és a szerkesztővel, Györe Borival a Kortárs Online oldalon.
Helyén lévő gyerekirodalom, kísérletezés és nosztalgia, avagy milyen érzés az szerzőnek, hogy azok az emberek, akik 10-15 évvel ezelőtt gyerekként olvasóik voltak, most szülőként veszik kezükbe a köteteiket. Berg Judittal és Varró Dániellel Ruff Orsolya készített páros interjút a Könyvesmagazin oldalán.