Helyőrség: Beszélgetés Kiss Ottóval

2020. október 17., 10:10

Kiss Ottó József Attila-díjas költővel, számos gyerekeknek szóló kötet szerzőjével, a Bárka folyóirat szerkesztőjével elsősorban a gyerekirodalomról, benne a szerző idén megjelent meséjéről, A piros tengeralattjáróról P. Szabó Dénes beszélgetett a MeseCentrumon, a Petőfi Irodalmi Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumának blogján.

Kiss Ottó – Fotó forrása: Facebook

– A gyermeki fantázia fontos szerepet játszik a műveidben, kivált A piros tengeralattjáró című mesédben, elvégre a két főhős, Luca és Dominik elhatározzák, hogy ha törik, ha szakad, megépítik saját tengeralattjárójukat, és útra kelnek vele az óceánon. Hogy látod, milyen szerepe van a fantáziának egy gyerek felnövekedésében és abban, hogy megismerje a világot?

– Fantázia nélkül nemcsak a világ megismerése, hanem maga a teremtés aktusa, így a saját, gyermeki világ megteremtése is lehetetlen vállalkozás. A gyermeki képzeletnek nagy szerep jut a személyiségfejlődésben és a szocializációs folyamatban, nem véletlen, hogy minden szakember kiemeli a játék és a mesemondás alapvető fontosságát, hogy már egészen kicsi kortól mindennap meséljünk a gyereknek.

– A regényben nem csupán a gyerekeken van a hangsúly, de a nagyszülőkön is, akik humoros módon, elképesztő gyorsasággal oldják meg a házimunkát és teljesítik az unokák kéréseit. Ezzel a geggel a felgyorsult világukra vagy a mesék hirtelen fordulataira, gyors megoldásaira akartál utalni?

– Jó vagy nem jó, de tagadhatatlan, hogy a rajzfilmeken is felnövő gyerekek igénylik a pörgős történeteket, másképpen fogalmazva: ahhoz, hogy egy gyerek megszeresse az olvasást, a rajzfilmek mellé ilyen könyveket is eléjük kell tenni. Van néhány hasonló könyvem, általában a kisebbeknek szólnak, de többnyire nem így mesélek, az általad említetteken kívül most is inkább csak arról volt szó, hogy szerettem volna karakteres, jól beazonosítható figurákat teremteni. A nagyszülők és a gyerekek közös szerepeltetésével, párhuzamba állításával egyébként már A nagypapa távcsövében is kísérleteztem, mert a két korosztályban sok hasonlóságot vélek felfedezni: a gyerekek kiskorukban még meglepően bölcsek, a nagyszülőknél pedig jó esetben visszatér, ha más formában is, teli tapasztalattal ez a gyermeki bölcsesség.

– A szakma eddigi életműved csúcsának egyértelműen a Csillagszedő Máriót tartja. Ennyi év távlatából hogy látod, mi a titka a kötetnek, mit sikerült abban elkapnod?

– Úgy gondolom, a témaválasztás, tudniillik hogy olyan dolgokról szól a könyv, amelyek így vagy úgy, mindnyájunkat érintenek, illetve a gyermeki nézőpont és őszinte hang mindenképpen jót tett a kötet hitelességének. Szerettem volna beszélni, de nem túlbeszélni azt, amiről addig a hazai gyerekirodalom hallgatott. Formailag pedig nem kizárólag a versek egymásutánjában gondolkodtam, többet szerettem volna egy „svéd típusú” gyerekverskötetnél, egy szabadverses családregényt, családtörténetként is használható verseskötetet – hogy nincsenek a könyvben verscímek, ezzel a gesztussal is erre kívántam terelni az olvasót.

– A Csillagszedő Márióban filozofikus hangvételű, elvontabb verseket is lehet olvasni. Hogy érzed, egy költő lehet merészebb, és a fiatalabbaknak akár bonyolultabb gondolatokat is átadhat?

– Azt hiszem, nem árt, ha bizonyos kor után nemcsak résztvevői vagyunk a minket körülvevő világnak, de képesek vagyunk hátrébb lépni is, hogy legyen rálátásunk a folyamatokra, a saját történetünkre s arra, hogyan is működik a világ.

A teljes interjú a MeseCentrum oldalán olvasható.