A Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézményeként működő sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeuma KaMu-blog néven indított oldala olyan felület, ahol, ahogy a beköszöntőben írják: könnyedebb, közvetlenebb hangon írva megkaphatnak látogatók minden izgalmas és tartalmas információt, amiket őriznek, amikről az irodában, a szakmai konferenciákon, a laboratóriumi mikroszkóp felett, az ásóval és régészkalapáccsal a kézben a Várhegyen, a kiállítási enteriőrtervek mellett vagy a múzeumi folyosókon beszélnek. Legfrissebb cikkükben Ringer István régész, a múzeum igazgatója mesél:
Egy haramiavezér, aki mind a tíz ujján aranygyűrűt, derekára csavarva pedig egy akasztott emberről levágott kötelet és egy denevértetemet viselt – ez utóbbit pusztán babonából. Egy haramiavezér, aki rablásait előre bejelentette. Egy haramiavezér, akinek büntetőtárgyalására csak pénzért lehetett bejutni, s azon így is kétszeres telt ház volt. Egy haramiavezér, aki az ellene felhozott vádpontokat további harminc bűnesettel egészítette ki, habár azokra vádlóinak semmiféle bizonyítéka nem lett volna – ám őt kötötte a betyárbecsület. Egy haramiavezér, aki a rá kirótt, tízéves fegyházbüntetést az utolsó szó jogán mindössze ennyivel kommentálta: „Egy kicsit sok.” Egy haramiavezér, akivel még a halálos ágyán is interjút akartak készíteni. Ha azt képzeli a Tisztelt Olvasó, hogy egy elkallódott Rejtő-regény kéziratát sodorta elénk az élet, nagyot téved. Ez a zempléni valóság. Következzék hát a hazai betyárromantika méltatlanul elfeledett legendás alakjának igaz története.
Sátoraljaújhely, 1906. november 29., csütörtök reggel. A város unalmasnak ígérkező hétköznapját egy futótűzként terjedő hír kavarta fel: hónapok óta tartó hajtóvadászatot követően csendőrkézre került Szarvas-Pestik Mihály, Zemplén vármegye hírhedt és rettegett rablóbanditája. A hajnali sürgöny szerint a „kitűnő fogást” aznap délután vonattal szállítják a városba. A felajzott közönség addig sosem látott tömegben indult a nagyállomás felé: a négy óra után pár perccel befutó pesti gyorsra váró újhelyiek nemcsak a peront, hanem az állomás környéki utcákat is ellepték. Ki lehetett hát az a korabeli beszámolók szerint „igénytelen külsejű, vézna alak”, akinek hírére a teljes vármegyeszékhely megmozdult? Mivel a válasz meglehetősen összetett, messzebbről kell indítanunk elbeszélésünket. Az alábbi történet egy hosszabb oknyomozást követően vált kerek egésszé – még ha az én nyomozásom korántsem volt akkora kunszt, mint a hírhedt gonosztevő utáni hajsza. Amiért rögtön 26 (!) csendőr kapott jelvényes kitüntetést vagy dicsérő okiratot a Magyar Királyi Csendőrség 1908-ban kiadott zsebkönyvének tanúsága szerint. A IV. számú csendőrkerület állományában szolgáló csendőrök a Zemplén vármegye déli részén garázdálkodott Szarvas-Pestik Mihály hírhedt gonosztevőnek és cinkostársainak hosszú és fáradságos nyomozás során történt elfogásánál tanúsított önfeláldozó és kötelesség hű szolgálatteljesítésért részesültek elismerésben. Ez volt számomra az első nyom, amely mentén elindultam, s rögtön éreztem, hogy egy korántsem hétköznapi történet szálai bomlanak majd ki előttem. Térjünk tehát vissza az elfogás körülményeire és előzményeire, amelyről a helyi és a fővárosi lapok egyaránt bőséges terjedelemben számoltak be.
A történet folytatása a Kazinczy Múzeum blogján olvasható.
