Helyőrség: Bogdán Zsolt Bartis-estjéről

2020. augusztus 06., 08:25

A Gyulai Várszínház idei évadának Erdélyi hét elnevezésű programsorozatában egy különleges irodalmi-színpadi est részese lehetett a közönség 2020. augusztus 2-án a Kamarateremben. Bogdán Zsolt színművész Bartis Attila novelláiból Amikor… címmel összeállított előadásáról Izer Janka írt a Bárkaonline-on. 

Bogdán Zsolt színművész – Fotó: Kiss Zoltán / Bárkaonline.hu

A magyar nyelvhez háromféleképpen nyúlhatunk hozzá. Lehet pusztítani, lehet használni és lehet varázsolni vele. Aki varázsol, az ír. Lírát, prózát, drámát alkot a tudásával, a tehetségével, a nyelv által. S ez az alkotás nemcsak teremt, de megőriz is.

Hogy az anyanyelv mekkora kincs, azt azok tudják a legjobban, akik kényszerből elszakadtak az anyaországtól. Mint például az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyarok.

Az írott szó azonban kevés. Hallani és hallatni is kell ahhoz, hogy életben maradjon.

Ma egyre kevesebb színházi előadás épül kifejezetten a szövegre (természetesen a minőségi színészi munka és az átgondolt díszletet nem mellőzve), különösen a magyar szövegre úgy, hogy annak ne lebutított, elcsökevényesedett változatát, ne a szlenget használja, hanem az irodalom nyelvét. Pedig hol őrződhetne meg jobban írva és használva a magyar szó, ha nem a színházon keresztül? Hiszen egy család aktív szótára egészen kis halma csak annak a hatalmas univerzumnak, amivel rendelkezünk, egy színdarab azonban több száz emberhez juthat el.

Szerencsére van még, aki a megőrzést képviseli, aki szeret varázsolni. És akad, aki ezt a mágiát olyan szertartássá nemesíti, ami a lét esszenciájának szépségét sokszorozza meg.

Bartis Attila novellái olyan varázslatok, amelyekkel egy ilyen rituálé a legtökéletesebben vihető végbe. Bogdán Zsolt pedig az a színész, aki ezt képes is megtenni.

 „– […] Te is író leszel?

– Talán, nem tudom még – válaszoltam.

– Ne légy író – mondta, – író, az ne, semmiképpen.

– És ha mégis? – kérdeztem.

– Akkor ne hagyd abba soha, mert megbolondulsz. Ezt ígérd meg Károlynak.” (Károly)

 

A teljes írás a Bárkaonline-on olvasható.