Helyőrség: Böjte Csaba füveskönyvéről

– Füveskönyvként kezdtem olvasni a kötetet, lapozgatva, szemezgetve, a témákból válogatva, de annyira beszippantott, hogy az elejétől a végéig el kellett olvasnom. Küllemében is nagyon szép könyv – a fotókat Lettner Krisztina készítette, az illusztrációkon Soós Csilla ólomüveg-készítő művész alkotásai láthatók. „Öt hét Böjte Csaba ferences szerzetessel. Több ezer kilométer utazás Erdélyben, útközben beszélgetések az életről, halálról, hitről, szolidaritásról és nagyon sok mindenről, ami a ma emberét foglalkoztatja” – idézem az ajánlóból. Úgy tűnik, önök régóta ismerik egymást. Hogyan és mikor ismerkedtek meg?

– Jártam korábban is Déván, de személyesen 2019 decemberében ismerkedtünk meg. A Helikon Kiadó vezetője, Szász Zsolt egy előzetes beszélgetés alapján arra gondolt, mi lenne, ha én írnám Csaba testvér következő könyvét. Abban az évben a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarán a Libri-könyvvásárt Csaba testvér nyitotta meg, az ünnepség után beültünk a Centrál kávéházba, és akkor bemutattak minket egymásnak, azzal, hogy én írnám a következő könyvet róla. Ő rám nézett és annyit mondott, hogy „Szeretem a kihívásokat”. Jelentsen ez bármit – én is szeretem a kihívásokat, úgyhogy így kezdődött a mi történetünk. Találkoztunk aztán a József Attila Színházban is, egy nagyon érdekes előadáson, balassagyarmati fegyencek adták elő Szent Adorján életét. Csaba testvér mint ötletgazda közreműködött az előadás létrejöttében; a műsor második felében a dévai gyerekek léptek fel, akikkel egyébként már táboroztatták a fegyencek gyerekeit. Mindenesetre érdekes volt úgy bemenni a színházba, hogy az körbe van véve a büntetés-végrehajtás mikrobuszaival és fegyőrökkel. A közös munka a pandémia miatt elcsúszott tavaly nyárra, akkor viszont öt hétig csak a miénk volt Csaba testvér, mert az összes külföldi útját le kellett hogy mondja, de országon belül már lehetett utazni. Azt gondoltam, leülünk a kolostor udvarán és nagyokat beszélgetünk, ehhez képest azt mondta, üljek be az anyósülésre és indulunk, beszélgetünk a kocsiban, közben intézi a teendőit. Bekapcsoltam a diktafont, végül is útközben született meg ez a könyv.

– Milyen teendői voltak?

– A gyermekotthonokat látogatta meg, van huszonkét bentlakásos háza és vagy hatvan napköziotthonos. Közben műemlékvédelmi tevékenységet is elkezdett, megvásárolta a Dévától 20 kilométerre lévő piski csatateret, ahol nemzeti emlékhelyet alakítanak ki. Áll még a piski csárda, ahonnan a honvédek 1849-ben kiverték az osztrákokat. Sok más meghívásnak is eleget tett; a Keresdi-kastélyt a Bethlenek odaadták a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ötven évre, azt is felújítják. Létrehozták a Szent László Alapítványt – történetesen éppen száz évvel Trianon után, június 4-én jegyezték be Gyulafehérváron. Ezeken az utazásokon az állandóságot a mindennapi szentmise jelentette. Csaba testvér a pandémia kezdete óta mindennap misézik, ahol éppen van, kápolnában, templomban, szabadtéren, a Szent Anna-tó partján vagy a Gyergyói-havasokban, ahol egy kartondoboz volt az oltár. Úgyhogy nekem ez az utazás egy öthetes lelkigyakorlat is volt.

– Hogyan alakultak a témák?

– Amikor letelt az öt hét, fotós kolléganőm visszajött vonattal, én meg elmentem Székelyföldre, Oroszhegyre, és a nagymamám házában egy bő hétig dolgoztam. Rendszereztem a szövegeket, eszembe jutott az ötös tematika; öt fejezetnek adtam címet: Gondolatok a szeretetről, Gondolatok Istenről, Gondolatok az emberről, Gondolatok a teremtett világról, Gondolatok a nevelésről – elégedett lettem az eredménnyel, mind a 130 kérdésre benne van a válasz.

– Mit gondol, mitől lett ennyire magával ragadó a könyv?

– Ezek kipróbált gondolatok, nem légből kapott elmélkedések vagy nagy bölcsességek, hanem Csaba testvér életével szorosan összefüggő kis történetek. Ő éli, amit mond, és nála minden az evangéliumon alapszik. Hogy csak egy példát említsek, a félelemmel kapcsolatban elmesélt egy esetet: 1983-ban bányászként dolgozott, és meghalt egy kollégája, ketten tolták csillén, miközben elaludt a karbidlámpájuk… Félni kezdett, és ebben a nem hétköznapi helyzetben hirtelen ráébredt, hogy a félelem nem hozzá tartozik, hanem csak olyan, mint egy gumicsizma, le lehet venni. Vagy mint a hagymán egy réteg, le lehet hántani. Rájött, hogy minden kísértés, megpróbáltatás, csak egy réteg ezen a „hagymán”, le lehet hántani, mert a lényeg, a hagyma szikje, az belül van. Ilyen és ehhez hasonló kis élettörténeteket mesél el a könyvben. Mindegyik végén van valami konklúzió, egyik sem nélkülözi az élettapasztalatot.

A teljes interjú a Bárka oldalán olvasható.