Helyőrség: Hogyan olvassunk krimit? – könyv a detektívregényekről

KortársOnline: Az első detektívtörténetek 1840 táján jelentek meg, a műfaj azóta is töretlen népszerűségnek örvend, és újabban már a kognitív pszichológia, valamint a kognitív poétika is kutatja. Mi lehet a titka ennek a nagy fokú érdeklődésnek, a műfaj évszázadok óta tartó virágzásának?

Szabó Erzsébet: Alapvetően az, hogy a klasszikus detektívtörténetek, azaz az Edgar Allan Poe, Agatha Christie, Conan Doyle, Ellery Queen és mások által írt művek érzelmileg, morálisan és intellektuálisan is nagyon megnyugtató cselekménysémára épülnek. Olyan történetekről van szó, amelyek egy univerzális emberi alapfélelmet, a bűn mindennapok világába való betörését ábrázolják, ezt azonban a bűnös biztosan bekövetkező azonosításával és megbüntetésével fel is oldják. Emellett az irodalmi szövegekkel szembeni alapvető morális olvasói elvárásokat is kielégítik, amennyiben szinte mindig igazságot szolgáltatnak: a bűnöst végül leleplezik, és elnyeri méltó büntetését. Végül pedig a bűnüldözést rejtélyfejtésként prezentálják, méghozzá úgy, hogy a megoldás keresésébe az olvasó is bevonódik. Ugyanis e sajátos történetmesélési technika következtében általában az az érzése, hogy a detektív oldalán (egyidejűleg vele versengve) egy rejtélyes ügyben, mintegy a karosszékéből teheti próbára intellektusát. Ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek a befogadó számára örömet okoznak, mivel azokhoz a kognitív modulokhoz kapcsolódnak, amelyek működtetését, gyakorlatozását funkcionalitásuk miatt az evolúció örömérzettel jutalmazza.

KortársOnline: A klasszikus detektívtörténet mellett többek között ismerünk „kemény krimit” (hard-boiled crime), bűnregényt, anti-detektívtörténetet, noirt és thrillert is. Miként alakultak ki a különböző alzsánerek?

SZ. E.: A műfaji változatok kialakulása összetett folyamat: egyaránt szerepet játszanak benne az irodalmi rendszeren belül ható faktorok és a társadalom többi alrendszerében végbemenő folyamatok, azaz az irodalomra kívülről ható elvárások. A legfontosabb mindezek közül a művészet folyamatos innovációra, tematikai, formai megújulásra való törekvése. A szerzők egy része nemcsak a jól bevált receptet ismétli, hanem megpróbálja azt valamilyen módon, például tematikailag vagy formailag megújítani. Vegyük például a dörzsölt és erkölcsileg kevésbé feddhetetlen nagyvárosi kopót felléptető, erősen kalandregény-szerkezetű hard-boiled krimi esetét, vagyis a Dashiell Hammett, Raymond Chandler, Ed McbRain neveivel fémjelzett típust, ami a ’20-as évek Amerikájában jött létre. Kialakulását a klasszikus detektívséma kimerülése mellett minden bizonnyal az amerikai kultúra alapítómítoszainak – például a frontier mítosz, illetve a rend erőszak útján történő létrehozásának mítosza – egyes elemei is befolyásolták. A 20. század második felében népszerű, a klasszikus detektívtörténet alapfeltevéseit több szinten is lebontó anti-detektívtörténet kialakulása ezzel szemben egyértelműen a társadalom posztmodern állapotához, a klasszikus detektívtörténetet megalapozó nyelvközpontú gondolkodás megkérdőjeleződéséhez kapcsolódik.

KortársOnline: A kutatócsoport tagjai által alkalmazott kognitív poétikai irányzat egyik kulcsszava az elmeolvasás. Mi újat lehet mondani a detektívtörténetek olvasóiról ezzel a különös kifejezéssel?

SZ. E.: Az elmeolvasás kifejezése azt a képességünket jelöli, hogy a viselkedés látható megnyilvánulásai alapján magunknak vagy másoknak különböző elmeállapotokat – vélekedéseket, szándékokat, célokat, vágyakat, emóciókat – tudunk tulajdonítani, azaz feltárni, hogy mi járhat a másik ember elméjében. A kognitív poétika kutatói úgy vélik, hogy a detektívtörténetek egyik funkciója épp ennek a csoportintegrációhoz és egyéni érvényesüléshez nélkülözhetetlen képességünknek a sajátos gyakorlatoztatásában áll. Hiszen arra készteti az olvasót, hogy a rejtvényfejtés során a detektívhez hasonlóan ne csak a hátrahagyott tárgyi nyomokra (cigarettacsikk, lábnyom, ujjlenyomat stb.) figyeljen, hanem a szereplők verbális és nonverbális viselkedésének folyamatos monitorozásával elméjüket is feltérképezze, azaz akár egy elcsukló hang vagy egy megrebbenő szempilla alapján szándékaikat, céljaikat, motivációikat, érzelmeiket is azonosítsa, méghozzá egy több szempontból is nehezített terepen.

E műfaj olvasója ugyanis átlagosan tíz–tizennégy potenciális elkövető megfigyelése által nyert bizonytalan igazságértékű információk alapján tájékozódik. Az információkat ezért metaadatokkal felcímkézve, úgynevezett metareprezentációk formájában kell tárolnia, azaz velük együtt azok forrását (például „a gyanúsított azt állítja, hogy…”), valamint az adott ismeretre vonatkozó értékelését (például „nagy valószínűséggel hamis”) is. Így az, aminek bizonytalan az igazságértéke a belőlük levezethető következtetésekkel együtt egyfajta műveleti karanténba zárul. Ezzel az olvasó egyrészt óvja a már feltárt igazságokat a bizonytalanságok általi rongálástól, másrészt lehetővé teszi ezek felhasználását. Ezért mondja a kognitív poétika azt, hogy a detektívtörténetek többek között a bizonytalan igazságértékű információk alapján történő elméletalkotáshoz – elméletek megfogalmazásához, elvetéséhez vagy újak felállításához – szükséges kognitív moduljainkat gyakorlatoztatják egy tíz–tizennégy főnyi gyanús szereplőből álló kis csoport kapcsolati hálójának, a szereplők valós szándékainak, céljainak, motivációinak stb. feltárása során. Ezzel elősegítik többek között az elmeolvasási képességünknek az éles helyzetekben való helyes működését.

Kortársonline: Egy bűnügyi történet olvasása során a bűncselekmény nyomon követésében fontos szerepet játszik a kognitív térképezés is. Miként zajlik ez a folyamat az olvasó elméjében?

Horváth Márta: A kognitív térképezés a detektívtörténet olvasása során talán még nagyobb jelentőséggel bír, mint bármilyen más műfaj befogadásában. Bár minden cselekményközpontú szöveg olvasásakor fontos feladat a helyszín feltérképezése, ez általában a tér szimbolikus jelentéseinek felfejtését jelenti, melynek funkciója legtöbbször az, hogy hozzájáruljon a szereplők jellemábrázolásához. Viszont a detektívtörténetben a tér elsődlegesen mint a bűntett konkrét helye jelenik meg, ami központi jelentőségű a nyomozás folyamatában, így a térbeli elrendezés stratégiai funkcióval bír. A térképezés folyamata ezért elengedhetetlen a rejtély megoldásához, e kognitív képesség nélkül a detektívtörténet megértése nem működne. A térképezés során az olvasó többek között egy átalakító műveletet is végrehajt, és az időbeli, szekvenciálisan nyújtott adatokat szinkron térinformációkká alakítja. Egyúttal szelektál a szöveg által nyújtott számtalan információ között, és kiemeli a rejtély megoldásának szempontjából fontos elemeket. Különös jelentőséggel bír a határ monitorozása, hiszen a bűntett minden esetben határátlépéssel jár, amely során az elkövető erőszakkal vagy fondorlattal behatol az áldozat személyes terébe.

A teljes interjú a KortarsOnline oldalán.