2020. szeptember 12., 16:15
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2001 óta hirdet pályázatot fiatal könyvtárosok részére. Az idei győztessel, Bessenyei Ágnessel a pályázat témájáról, a könyvtárosi munka szépségéről és különlegességéről Seres Gerda beszélgetett a Kultúra.hu oldalon.
– Mikor határozta el, hogy könyvtáros lesz? Ez ritkán tartozik a kislányok dédelgetett álmai közé…
– Én sem kislány koromban döntöttem erről, akkoriban tanító néni akartam lenni, aztán írónő, esetleg cukrász. Gimnáziumban kezdtem el érdeklődni a szépirodalom iránt. Amikor a továbbtanulásnál egyetemi szakot kellett választanom, már tudtam, hogy nem vagyok olyan zseniális író, hogy abból megélhetnék. Így esett a választásom a könyvtáros szakmára, ahol azzal foglalkozhatok, amit szeretek, miközben egy biztos, kiszámítható életút, ellentétben a költői, írói pályával.
– Ez utóbbi ambícióit könnyen el tudta engedni?
– Kedvtelésből még most is írok. Nem az ösztönöz, hogy nagy tömegekhez szóljak, a magam szórakoztatására írok. A szakmám lehetőséget ad arra, hogy az olvasóknak olyan írásokat mutassak, amelyeknek örülnek. És bár nem én írtam őket, engem ez is megelégedéssel tölt el.
– Soha nem merült fel önben, hogy a könyvtárosmunka vajon elég izgalmas-e?
– Mióta dolgozom, azt érzem, épp elég izgalmas. A laikusok, az olvasók el sem tudják képzelni, mennyi érdekes szegmense van ennek. Színházi szövegkönyveket katalogizálok tíz éve. Ezek mind olyan dokumentumok, amelyekből egyetlenegy van. Nem csak Magyarországon, az egész világon. A példányok tele vannak kézzel írt megjegyzésekkel, és a „firkákban” is hihetetlen érdekes dolgokra bukkanhat az ember.
– Az év fiatal könyvtárosa címre benyújtott pályázata a Nemzeti Színház XIX. századi szövegkönyveiről szól. Tudatosan választotta ezt a területet?
– Egészen véletlen alakult így. Az ELTE-n tanultam, és igen korlátozott volt a könyvtári gyakornoki lehetőségek köre. Nem minden intézmény vállalja, hogy szakmai gyakornokokat foglalkoztat. Az egyetemen „szétosztottak” bennünket, rám böktek, s közölték: az Országos Széchényi Könyvtár színháztörténeti tárába megyek. Egy évet töltöttem ott szakmai gyakorlaton, majd állást ajánlottak.
– Nem rossz indulás rögtön a nemzeti könyvtárban kezdeni.
– Rendkívül szerencsésnek tartom magam, innen már nem nagyon vezet út fölfelé.
– Gyakornokként rögtön a szövegkönyvekkel kezdte a munkát?
– Nem, eleinte sajtóanyagokat rendeztem, és napi négy órában elláttam az olvasószolgálatot. Ez utóbbit a mai napig nagyon szeretem. Ám hamarosan kiderült, hogy a szövegkönyvtárat gondozó kolléga nyugdíjazása után nincs, aki átvegye a feladatait, elkezdtek felgyűlni a katalogizálatlan anyagok. Évtizedekkel a rendszerváltozás után is kerültek be a színházaktól újabb dokumentumok, amelyet az intézmények nem tudtak tovább tárolni. Megkaptuk a Budapest Bábszínháztól az Állami Bábszínház teljes anyagát, hozzánk került a József Attila Színháztól 2001-ig minden dokumentáció és számos kisebb anyag. Megtanítottak szövegkönyvet katalogizálni, és azóta én foglalkozom ezzel.
[…]
– Milyen egy jó könyvtáros?
– Elsődleges feladata, hogy az olvasókat kiszolgálja. Ennek megfelelően készséges, türelmes, és tud úgy kommunikálni az emberekkel, hogy egy laikus is megértse, amit mond. A türelemmel néha akadnak nehézségeim, mert sokan úgy érkeznek, hogy fogalmuk sincs, mit keresnek és miként használják a digitális keresőalkalmazásokat. Azt tapasztalom, hogy bár a fiatalok nap mint nap használják a Google-t, nem tudják, milyen keresőszavak a legmegfelelőbbek, miként szűkítsék a találatokat, nem is beszélve a nálunk még előforduló keresztkatalógusok használatáról. Muszáj lenne megtanítanunk nekik, hiszen a céltudatos keresés éppolyan fontos, mint a céltudatos vásárlás.
A teljes interjú a Kultúra.hu oldalán olvasható.
A nyertes pályázat a Magyar Könyvtárosok Egyesülete oldalán érhető el.
