Helyőrség: Interjú Biró Krisztián költővel és Lapis József szerkesztővel

2020. október 21., 12:37

Eldorádó ostroma címmel jelent meg Biró Krisztián első kötete. A szerzővel és a kötet szerkesztőjével, Lapis Józseffel Juhász Tibor készített interjút a Kortárs Online-on.

Fotó Vajna Ádám/Kortárs Online

– Bár nem közöltél gyakran, és az indulásod óta eltelt idő alatt voltak olyan periódusok, amikor úgy tűnt, költőként el fogsz hallgatni, az irodalmi nyilvánosság fiatalokról szóló közbeszédében mégis rendre felmerült a neved – többször jelöltek például Petri-díjra. Mesélj, kérlek, a kötetmegjelenésig vezető útról!

Biró Krisztián: Hét éve kezdtem el dolgozni a köteten, így azért nem hangzik túl jól, hogy végül csak harminc verset tudtam belerakni. Mentségemre szóljon, eleve a lehetetlennel próbálkoztam: azt akartam, hogy a versek vitatkozzanak egymással, és közben önmagukban is megállják a helyüket. Ebbe csak belebukni lehet. Még mindig nem tudom, hogy mi a különbség az egyedi költői hang és a bejáratott trükk között, de az viszonylag hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a projektet egy homogén hanggal nem lehet végigvinni.

Például amikor eldöntöttem, hogy feldolgozom a saját pánikbetegségemet, akkor azt tudtam, hogy egy évig nem fogok írni. Elfogadtam – költészetet akartam csinálni, nem terápiát.

Azt azonban nem számoltam bele, hogy ha megtalálom is a megfelelő módszert hozzá, legalább annyit szenvedek majd az elengedésével. Minden verssort, versötletet automatikusan a pánikra hegyeztem ki, miközben már rég nem tudtam újat mondani a témában. És igen, sokszor megakadtam, újragondoltam, mit szeretnék. Évekig húsz-huszonöt vers között mozgott az aktuális kézirat, de egy percig sem kételkedtem abban, hogy előbb-utóbb elkészülök vele. Szerencsére a Jelenkornál bíztak bennem, és azt hiszem, minden a lehető legjobban alakult. Nem késtem el sehonnan. Amikor Lapis Józseffel véglegesítettük a kéziratot, akkor éreztem először azt, hogy ebben az állapotában szeretném elengedni az Eldorádó ostromát.

– Érdekes, amit a homogén hanggal kapcsolatban mondasz, mert az én olvasásom már az első versek után ugyanazt a beszélőt láttatta velem a szövegek mögött. Azért is, mert fontos tematikai eleme a kötetnek a vidék–főváros kapcsolat, de a versek nem igazán akarnak párbeszédet kezdeményezni ennek a gyakran életformaváltással járó elmozdulásnak az irodalmi ábrázoláshagyományával. Ez inkább jelzésnek tűnt nekem, hogy érdemes egységes beszélőt feltételezni a kötetben.

B. K.: Örülök, ha így érzed. Azzal végig tisztában voltam, hogy ugyanazt a történetet írom. Amikor pedig elkényelmesedtem egy-egy formában, és a rutin vette át az irányítást, azért is volt nehéz kimászni a gödörből, mert úgy kellett változtatnom – vagy akár teljesen újragondolnom a versírást –, hogy közben a változások logikusan következzenek a korábbiakból. A kötet alapvetően kudarcok és újrapróbálkozások mentén halad, de attól még folyamatosan halad valami felé. És igen, bizonyos értelemben egy fejlődést szerettem volna bemutatni: fontos volt, hogy akár egy egyszerű felnövéstörténetként is értelmezhetők legyenek a versek, egységes beszélővel. Ha pedig így olvassuk, üzenete lesz annak is, hogy végül mégsem Kurityán és Budapest különbségeire van kihegyezve a történet.

 Mert amúgy elég kézenfekvő lenne, a kezdőpont kellően tipikus hozzá: egy falusi srác a városba költözik, majd megkezdi a szorongást. Láttunk már ilyet. Az első ciklusban csak a végén fordul a figyelem az igazi otthon felé, így akár felmerülhetne az is megfejtésként, hogy a beszélő egyszerűen képtelen alkalmazkodni a város túlélési stratégiáihoz. A második ciklus azonban konkrétumokra épül, és nevet kapnak a helyszínek is. Többé nem „város” és „falu” van, hanem Budapest, Felsőnyárád, Kazincbarcika: amit a beszélő eddig rejtegetett, éppen az lesz egy csettintésre a legfontosabb tényező a saját identitásának megképzésében. És szerintem ez nagyon könnyen ugyanolyan hazugsággá válhat, mint a gyökerek letagadása. Mert írhatok hangzatos sorokat Kurityánról, már régóta nem az enyém, csak egy szép hely, ahova vendégségbe megyek negyedévente. És én lettem a költő Kurityánból. Szóval az volt a tervem, hogy a második ciklusban – miközben az elején valóban tematizálódik is a vidék–főváros kapcsolat – szinte észrevétlenül váltakozzanak az egyértelműen városi és az egyértelműen falusi helyszínen játszódó szövegek. És persze az sem véletlen, hogy a harmadik ciklusban az M3-ason vagyunk.

Lapis József: Ha a költői hangot az ember egyéni beszédhangjának és beszédmódjának analógiájaként gondoljuk el, akkor érdemes arra is ügyelni, hogy a felismerhetőség nem jelent egyformaságot. Másképp beszélünk a különböző helyzetekben, otthon, a gyerekünkkel, nagymamánkkal, a közértben, ha előadást tartunk, ha felolvasunk, ha maszkban vagyunk, ha megafon van a szánk előtt egy tüntetésen – vagy ha hallgatunk. Változik a beszédünk, ahogyan mások hatnak ránk: az is egy-egy meghatározó és kedvelhető beszédstílus. Változik, ahogy öregszünk, ahogy fiatalodunk. Más, ha utánzunk. Egy verseskötetet olvasva nem baj, ha azt érezzük, hogy a hang felismerhető, egységes, vannak megfogható és szövegről szövegre öröklődő jegyek, ettől még lehet versenként is bizonyos szempontból és mértékben különböző. Olyan, hogy egyszer-egyszer felkapjuk a fejünk: Ez honnan jött most? Még mindig ő beszél? Tudom, végtelenül szimpla az, amit most mondtam és mondok: Krisztián hangja felismerhető és karakteres, de ahogy telnek a versek, azt is érezzük, hogy az Eldorádó ostroma és a Hogyan nyugtassam meg anyámat a visszapillantón keresztül című versek megszólalása között különbség és jó néhány magunk mögött hagyott községtábla van. E különbségek szerintem szépen és pontosan színre viszik azt, hogy a beszélő nem ugyanúgy ugyanaz, és a viszonya sem ugyanúgy ugyanaz, például Budapesthez vagy Borsodhoz. A Dzsenga, a második ciklus utolsó előtti verse, azt gondolom, hogy összetett módon járja körül a kérdésben fölvetett problémát is az önazonosság és a lokalitások összefüggésében. De legyünk óvatosak, mert hogy egy másik versből idézzek, „egy trükknek nem a vége számít”.

A teljes interjú a Kortárs Online oldalán olvasható.