Helyőrség: Interjú Koncz Csilla íróval

2020. december 29., 09:35

Koncz Csilla felvidéki író első kötete Mélymerülők címmel jelent meg a pozsonyi Madách Kiadónál. A KortársOnline oldalán Juhász Tibor beszélgetett a szerzővel.

Koncz Csilla író - Fotó forrása: KortársOnline.hu

– Nemzedéki regény – bár meglehetősen tág, ráadásul kissé el is koptatott már ez a címke, mégis ez jutott az eszembe a kötetedről. Alkalmasnak érzed ezt a megnevezést a Mélymerülőkre?

– A kötet valóban egy adott korosztály – a húszas éveik közepén járó fiatalok – helyzetét, problémáit, nézőpontjait és gondolkodását próbálja megragadni, mégsem kizárólag ehhez a generációhoz szól. A visszajelzések alapján több korosztálynak is ismerős a történet, az élethelyzet, amelyben a két főhős tengeti napjait, illetve amelyből próbálnak kilépni. Vannak, akik nosztalgiával olvassák, sokan pedig azért tudnak azonosulni a szereplőkkel, a történésekkel, változásokkal, amelyek inkább a karakterekben zajlanak, mert ugyanebben az életszakaszban vannak.

Nem feltétlenül ragasztanék a kötetre címkéket, mégis elfogadhatónak – de nem túl aktuálisnak – találom a nemzedéki regény meghatározást, hiszen a nyelvezete (bár megszólalnak benne idősebb szereplők is), a főhősöket foglalkoztató kérdések, hangulatok pont erre a fiatal vagy éppen felnőtté váló generációra jellemzőek. Írás közben sokszor merítettem a magam és kortársaim húszas éveiből is, a visszaemlékezésen túl próbáltam feldolgozni és akár lezárni azt a időszakot. A színre vitt problémák legtöbbje jól összefoglalható a „kapunyitási pánik” kifejezéssel. A kötet két főhőse valóban azzal szembesül, hogy eljött az idő, amikor döntéseket kell hozni, amikor el kell helyezni magunkat a világban, felelősséget kell vállalni magunkért, a tetteinkért, választásainkért. Ráadásul pluszteherként a vállukra nehezedik a rendezetlen szülői háttér, a szeretethiányos gyerekkor, a kiábrándultság és az érzés, hogy semmit nem sikerült megvalósítani gyerekkori álmaikból, illetve felkészületlennek érzik magukat a való életre. Ebből kifolyólag a könyv sok fiatalnak üzenheti, hogy nincsenek egyedül kilátástalannak tűnő helyzetükkel, magányukkal, kapcsolataikkal, így aztán ifjúsági regényként is kezelhető.

– A cselekmény egy felvidéki kisvárosban és egy mellette lévő községben játszódik, a főszereplők a szülőfalujukba visszatérő fiatalok. Mindez sok társadalmi probléma és jelenség tárgyalását ígéri, ugyanakkor a kötet terjedelme ahhoz szűkös, hogy körültekintően foglalkozz mindegyikkel. Hogyan szelektáltál?

– Nem állt szándékomban társadalomkritikát megfogalmazni vagy éppen minősíteni a felvidéki kisvárosi, falusi társadalmi vagy éppen kulturális életet. A kötetben szereplő párbeszédek, a sokunknak ismerős frázisok, az előttünk megelevenedő jelenetek és falusi események beemelésével inkább csak a két főhős személyiségét, gondolkodását szerettem volna árnyalni, illetve elhelyezni őket egy hozzám is közel álló, nekem is ismerős környezetben.

– Gyakran váltogatod a nézőpontokat. A szereplők a rövid fejezeteknek hol elbeszélői, hol főbb karakterei lesznek, akikre egy másik alak szemszögéből nyílik rálátás. Nem féltél attól, hogy e váltakozás széttöri a kötet ívét?

– Bízom benne, hogy ezek a váltások inkább izgalmasabbá, színesebbé teszik a szöveget, fenntartják a figyelmet, és elgondolkodtatnak. A szöveg, a történet folyamatosan alakult, dolgozott bennem, sokszor maga kívánta meg a nézőpontváltást: jöjjek ki a szereplő fejéből, hogy megmutassam, milyennek látja a környezete – vagy éppen azért, hogy rácáfoljak a környezet véleményére. A karakterek összetettebbek annál, hogy a rájuk aggatott címkékkel, sztereotípiákkal megelégedjünk. Egy terjedelmesebb, több szálon futó műnél veszélyesebb vagy zavaróbb lehet egy ilyen szerkezet, de azt gondolom, ebben a regényben nem törik meg tőle a történet íve.

– Rövid terjedelmével, epizodikus felépítményével, nagy karakterméreteivel és sorközeivel mintha a kötet a befogadást szeretné könnyebbé tenni, így talán mindennapjaink rohanó, kultúrára vágyó olvasói nagyobb eséllyel veszik kézbe. Mi motiválta ezeket a megoldásokat?

– A kötet ilyen jellegű felépítése nem volt tudatos, inkább onnan ered, hogy az írást versekkel kezdtem, illetve rövidprózákkal, így a feszes, súlyos mondatok a kötetre is jellemzők. Inkább hangulatokat, lelki folyamatokat próbálok megragadni, melyekhez, úgy érzem, nem fontos tudni, milyen ruhában van a főhős. Viszont ha egy mintás zokninak később fontos szerepe lesz, hozzájárul a főhős jelleméhez vagy éppen szimbolizál valamit, akkor bekerül a szövegbe. Hagyom, hogy az olvasó próbáljon a sorok közt olvasni, ízlelgesse a mondatokat, akár találjon bennük valami többletet, mint amit azok első olvasásra közölnek. A mű rövidsége egyébként valóban azt hozta magával, hogy többen egy szuszra végigolvasták, és ha ezzel is hozzájárultam ahhoz, hogy könyvet vegyenek a kezükbe, az külön öröm.

A teljes interjú a KortársOnline oldalán olvasható.