– A két antológia között az egyik legszembetűnőbb váltás a kortárs fogalmának másként értése. Míg a Szívlapát (2017) a napjainkban is alkotók szövegeiből szemlézett, a Lehetnék bárki (2020) lapjaira a ma élő szerzők versei mellett a klasszikus, kanonizált költők harmincadik életéve előtt írt szövegeiből is válogattál. Miért érezted szükségét ennek az elmozdulásnak?
– Amikor bő egy évvel ezelőtt felvetődött, hogy lehetne folytatása a Szívlapátnak, az volt az érzésem, hogy időközben valami megváltozott a magyar költészetben és bennem is. Akárhová néztem, új költők verseivel találkoztam, akik mind a rendszerváltozás után születtek. Korábban nyilván nem figyeltem, hogy kétévente hány fiatal szerző kezdett publikálni, de úgy láttam, hogy 2017 és 2019 között ugrásszerűen megnőtt a számuk. Akkor még úgy éreztem, nem volna érdemes folytatni egy az egyben a Szívlapát koncepcióját – nem mintha nem lenne elég jó vers hozzá, de miben hozna újat egy szélesebb közönség számára? A magától értetődő válasz az volt, hogy elsősorban a fiatal költőknek köszönhetően… Innen kezdtem el gondolkodni egy újabb antológia koncepcióján. Azóta meg az is történt, hogy eltelt megint egy év, és azt gondolom, érdemes lesz majd egy A Szívlapát visszavág munkacímű antológiát szerkeszteni.
Pontosan nem tudtam, mekkora versmennyiséggel számolhatok a legfiatalabb korosztály szerzőitől, még akkor sem, amikor az először felvetődött huszonötről huszonhétre, majd harmincra vittem fel a bűvös élettani határt. Az utóbbinak két oka is volt: az egyik, hogy nagyon szerettem volna néhány olyan költő verseit is viszontlátni a kötetben, akik ebben a viszonylatban már „idősebbnek” számítanak, illetve nyilvánvaló lett, hogy ez így pont a ’89 után születettek antológiája lehet, ami egy elég jól megfogható és érdekes szempont. És ezek után hogyan kerültek képbe a klasszikus költők? Kerestem egy csavart, és megtaláltam! Mindkét értelemben. Több antológia született a legfiatalabb költők verseiből az elmúlt évtizedekben, de szerettem volna, ha a Lehetnék bárki egy kicsit kilóg a sorból, és ezzel „kap fogni egy vajszínű árnyalatot” (Esterházy Péter).
Mivel a Szívlapátnak sikerült betörnie a középiskolai oktatásba, azt is szem előtt tartottam, hogy az új antológia is esélyt kapjon erre. Ezen a két nyomvonalon haladva jutottam el addig, hogy klasszikus költők versei is bekerüljenek, de csak olyanok, amelyeket az adott szerző harmincéves kora előtt írt.
– A kötet rövid, de több kérdést is felvető utószavában felhívod a figyelmet a két antológia közötti szoros kapcsolatra, ami legszembetűnőbben talán a ciklusszervezés hasonlóságaiban, valamint a célközönség meghatározásában mutatkozik meg. Értelmezhető a Lehetnék bárki a Szívlapát újragondolásaként, annak alternatívájaként?
– Nagyszerű feladat újragondolni egy korábbi nagyszerű feladatot. Bár nem az első antológia volt az életemben a Szívlapát, ennyire szabadon még nem gondolkodhattam a műfajról. A kiadó alapkoncepciója akkor csak annyi volt, hogy legyen egy versantológia a kamasz olvasóknak, ami egy rendkívül képlékeny célkitűzés. Ahogy lépésről lépésre szűkítettem a behozható verseket, úgy nőtt a szempontok száma hónapról hónapra. Szóval eredetileg az sem volt biztos, hogy csak kortárs versek lesznek benne, ezt menet közben döntöttem el, és utána jött még a neheze, hogy akkor az antológia kortárs fogalma mi is legyen. Volt egy olyan stádium is, amikor Petri-versekre kezdtem el felépíteni a koncepciót, de egy napon úgy éreztem, hogy olyan nehezéket teszek ezzel bele a rendszerbe, ami agyon fogja nyomni. Ezen aztán radikálisan léptem tovább: maradjunk a köztünk élő költők verseinél.
A Lehetnék bárki esetében egy csomó kérdésre már eleve adódott válasz. Pontos koncepcióm volt, amikor nekikezdtem a válogatásnak, nem volt kérdés, hogy illusztrált lesz a kötet, sőt az sem, körülbelül hány vers fog szerepelni benne, vagy hogy mekkora lesz a könyvtárgy mérete és lesznek-e benne ciklusok. Mert ami jól működött a Szívlapátban, azt, ugye, ne dobjuk a kukába. Nagy elánnal fogtam munkához, és ekkor jöttek a buktatók. Azt gondoltam, könnyedén összegyűjtöm a harminc év alatti, publikáló fiatalok listáját, és onnan már csak a megfelelő verseket kell megtalálnom. Aztán kiderült, hogy ez a lista egyre csak gyarapszik és gyarapszik.
A teljes interjú a KortársOnline oldalán olvasható.
Hat napon át ismét a spanyol filmeké lesz a főszerep az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A nagy hagyományú spanyol filmhéten, november 21. és 26. között tíz alkotást mutatnak be, amelyet a mozi idén is a spanyol nagykövetséggel és a Cervantes Intézettel együttműködésben valósít meg.
Az irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának 11. havi száma – akárcsak az előző, az októberi – megidézi az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot, amelynek elfojtása a szovjet csapatok novemberi eleji bevonulásával vette kezdetét, majd az azt követő megtorlásokba torkollott: részletek olvashatók a lapban Kopácsi Sándornak, Budapest egykori rendőrfőkapitányának visszaemlékezéseiből.
Új tagok felvételéről döntött a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) kedden Budapesten. A múzeumban tartott szavazással Garaczi László író és Kornis Mihály író, drámaíró is a testület tagjává vált.
November 13-án a magyar nyelv napját ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a hagyományokhoz hűen átadták a Lőrincze Lajos-díjat, a Deme László-díjat, a Maróti István-emlékérmet, illetve az Anyanyelvápolók Szövetsége 2023. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának elismeréseit. Az ünnepi eseményen mutatták be Az én Petőfim című pályázat anyagából összeállított kötetet is.
Demeter Szilárd legújabb, A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyve többek között a magyar szabadság, a szülőföld, a haza, a hazatérés, valamint az indiánlét különféle motívumait járja körül.
A Magyarság Háza Irodalmi Szalonja újabb egykötetes kortárs szerzőt látott vendégül: Shrek Tímea kárpátaljai íróval Kalocsai Andrea műsorvezető beszélgetett. A szerző Halott föld ez című kötetének bemutatója többek között a kárpátaljai lét, a pedagógusi szerepkör, illetve a jelenleg is zajló orosz–ukrán háború témáját is érintette.
Az idén 66. alkalommal megrendezett Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron folytatódott a magyar irodalom széles körű bemutatása és népszerűsítése. A belgrádi székhelyű ALMA kiadó gondozásában újabb magyar prózai és lírai művek láttak napvilágot, emellett pedig több magyar szépirodalmi szerző is szerb irodalmi díjakat vehetett át.
Sok szó esett a múltról, kevés a jelenről, a jövőről szinte semmi. Ma, ha jó dolgokra akarunk gondolni, a legtöbb beszélgetés ilyennek mondható. Különösen, ha kárpátaljai magyarok beszélgetnek. Főleg, ha a kultúráról a határon túli régió kapcsán.