– Mit jelent neked az, hogy ikerség ?
– Az ikerség nem mondott sokat mindaddig, míg várandós nem lettem. Akkor arra figyeltem fel, hogy a világban hemzsegnek az ikrek. Mint amikor, mondjuk, türkizkék autót veszünk, és hirtelen azzal szembesülünk, hogy számos türkizkék autó futkos az utakon, pedig korábban ez fel sem tűnt. Éppen ikrekről fordítottam egy szlovák írónő regényét, amelyet vászonra is vittek, és számos díjat nyert. Kiderült, hogy a kiadóvezetőnek is ikrei vannak, és lépten-nyomon megállítottak ikrek vagy ikres szülők, amikor már babakocsiban toltam a sajátjaimat.
Számomra ikrek anyukájának lenni egyfajta dupla újjászületést jelent: két testben, két lélekben születtem újjá, ráadásul egy fiúban és egy lányban. Nagy öröm figyelni, hogyan tükröződünk vissza egymásban, hogyan módosítgatjuk, alakítjuk egymást. „Gyere, keveredjünk össze”, mondják az egyik versben, ami ölelgetést, birkózgatást, összebújást jelenthet, és valóban: folyton keverednek és keveredünk, összerakosgatják egymást belőlünk, egymásból, a környező világból. Ez a vegyülés- és megsokszorozódásélmény a szülés óta mindennapi élményt jelent. Mindennapit, de nem hétköznapit: életem legjobb, legszebb élménye, hogy egyszerre két személyiség, két gondolkodásmód kialakulásával és változásaival ismerkedhetek. Rengeteg az adok-kapok, elmélkedésre sarkallnak, és ismét belekóstolhatok kicsit a gyerekkorba. Bár felteszem a kérdést, hogy mennyire képes egy felnőtt megszabadulni mindattól, ami évtizedek alatt rárakódott, tud-e önfeledten játszani… Vajon lehetek-e felnőtt fejjel gyerek?
– A kötetben, ha a versek nem is feltétlen, de a ciklusok időrendi sorrendben követik egymást egy darabig. A gyerekek születésétől kezdve naplószerűen születtek ezek a szövegek vagy visszaemlékezések?
– Sokan vannak azon a véleményen, hogy az élményeknek jót tesz az eltávolodás, a leülepedés, azonban épp a szerkesztőm, Molnár Krisztina Rita – aki szintén ikrek anyukája – hívta fel a figyelmem arra, hogy ezeknek a verseknek éppen a pillanat megragadása az egyik erénye. Valóban időrendi sorrendben születtek, az éppen aktuális élethelyzetek inspiráltak, és csak a kötet közepe tájékán figyeltem fel arra, hogy a tematika is rendezőelvnek bizonyulhat: ilyen megfontolásból jöttek az Álmodásversek és az Anyamonológok a hetes, hónapos és éves versek után, azonban ezek is követik az időrendiséget, tehát nem lógnak ki a sorból. Bár sokan hiszik azt, hogy tudatos koncepciót követtem, hogy komolyabb fontolgatás alapján rajzolódott ki a kötet szerkezete, valójában – apróbb sorrendváltoztatásoktól eltekintve – az időrendiség volt a döntő.
Kezdetben rövidebb szövegeket írtam, később hosszabbakat, az éppen aktuális élmények hatására és a rendelkezésre álló idő függvényében. Bár nem minden fontos élmény köszönt vissza versben, valami egyszerű feljegyzésben maradt fenn, prózai műben vagy csak az emlékezetünkben. Számos közösen megélt témáról írtam: cumiimádatról, hangyaevésről, éppen mi volt a listán. Öt évig készült a könyv, és ez idő alatt talán fél évet is tölthettem játszótereken, így nem véletlen, hogy például emberi tulajdonságokkal felruházott játszótereinkről is született egy ciklus.
Az Anyamonológok esetében előfordulnak visszaemlékezések a „kezdetekre”, tehát ezeknél valójában bekövetkezett már egyfajta eltávolodás, de a vers születését, időrendiségét tekintve itt is az aktuális élmény – ez esetben a születésükre való visszaemlékezés – volt a meghatározó.
– A gyerekek gondozása, ellátása biztosan igényelt egy új rendszert. Mesélnél egy kicsit az alkotás folyamatáról? Melyik munkamódszer áll közelebb hozzád: meghatározott idősávokban dolgozni (pl. a gyerekek alvásidejében) vagy spontán, akár egy játszótéren is, jegyzetfüzetet elővéve alkotni?
– Amikor azt olvastam, hogy meséljek az alkotás folyamatáról, „altatás folyamatának” olvastam… Ez a félreolvasás is elég árulkodó: egy anya-író vagy író-anya egy adott életszakaszának mennyire szerves részét képezi az altatás. Anyaként mindenfajta munkafolyamatot elképzelhetőnek tartottam – olyat is, amit korábban nem –, bár az alkotás ez idő tájt szinte teljesen háttérbe szorult, és az anyaság teljes mértékű megélése került előtérbe, minden kötelező és élvezetes teendőjével egyetemben. Egyébként nem terveztem, hogy írásba foglalom anyai élményemet, gyermekeim bimbózását. Leginkább olyasmiket tartottam fontosnak, hogy például megtanuljak akkor aludni, amikor ők. Ez is nagy teljesítménynek számított. Másodsorban – vagy ezzel párhuzamosan – megtanultam akkor papírra vetni pár sort, amikor lehetőség nyílt rá. Az alvás- és az alkotásidő kezdetben a gyerekek alvásidejével esett egybe, de a spontaneitás is mindig jelen volt. Írtam fejben is, akár babakocsi-tologatás közben vagy játszóterezés alatt, illetve a mobilomba jegyzeteltem, saját magamnak küldözgetett e-mailekben gondolatokat, ötleteket, félmondatokat. Vagy apró cetlikre írtam, amiket igyekeztem mielőbb bemásolni a gépbe, mielőtt elvesznek vagy olvashatatlanná válnak a táskámban. Aztán nyugodtabb pillanatokban egy dokumentumba gyűjtöttem őket, és nekiláttam a kidolgozásuknak. Engedtem, hogy magába szippantson az alkotás. Az óvoda kezdete óta az írásra fordítható idő mennyisége természetesen jelentősen megnövekedett: általában óvodaidőben írok, akkor van esélyem leginkább elmélyülni.
A teljes interjú a Kortárs Online oldalán olvasható.
