2020. december 04., 07:56
Tamás Zsuzsa költő, meseíró, szerkesztő legújabb, Tövismozaik címmel megjelent kötete egy regény, erről beszélgetett vele Győri Enikő a Litera oldalán.
– Költőként indultál, majd mesekönyvek írásával folytattad, és most az első felnőtteknek szóló regényedet olvashatjuk. Mesélnél az alkotás folyamatáról, mennyiben volt más elmerülni a próza világában, a lírához és a mesékhez képest?
– Általában a mondanivaló megtalálja a maga formáját. Ez a történet régóta tudta magáról, hogy regény akar lenni. Különbség elsősorban abban volt, hogy nehezebben engedtem utat neki, részben az életkörülményeim miatt (kicsi gyerekek mellett az ember rendszertelenül ír, és gyakran dolgozik fejben; hosszabb szöveg esetén ez nem szerencsés), részben talán ki kellett várnom, míg elhittem magamról, hogy meg tudom csinálni. Noha írtam már hasonló terjedelmű meseregényt.
– Mióta érik benned ez a regény?
– Maradva a megszemélyesítésnél: 2009-ben adott egy erőteljes jelzést (alább elmesélem, miként), tehát mondhatjuk, hogy azóta. De bizonyos életeseményeket eleve kettős figyelemmel éltem meg: például életem első verspublikációjának olyan hihetetlen körülményei voltak, hogy már megtörténtekor elraktároztam magamban, mint alapanyagot. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy egy vers publikálásának története akkor is csak egy jó anekdota, ha „kész regény”: de ha sikerül az élményből kiindulva valami közérdekűt megfogalmazni, mondjuk mondani valamit a művésszé válásról, akkor lehet, hogy érdemes felhasználni.
– A kiadó a krízisek és kiutak regényeként írja le a Tövismozaikot. A főszereplő hosszasan birkózik meg anyja elvesztésével, az anya állandó hiányával, hiszen már gyerekkorában is gyakran elérhetetlen volt számára, annak ellenére, hogy együtt éltek. A feltehetően önéletrajzi elemekkel hogyan bántál? Mennyi munkába telt megtalálni a távolságot, ahonnan megformálandó anyagként bánhatsz a történettel?
– Mint az előző válaszomból is kitűnik, nem áll tőlem távol a saját élmények átdolgozása, erre a kérdésre mégis kitérő választ kell adnom. Azt tapasztalom – nemcsak íróként, hanem úgy is, mint aki rendszeresen olvas írókkal készült interjúkat –, hogy női szerzők esetében gyakran firtatják az autobiografikus elemeket, míg a férfiaknál ezek nem kerülnek elő. Ezzel automatikusan megképződik egy értékelő jellegű különbségtétel: mintha a nők mindig „csak” a magánéletükkel traktálnák az olvasóközönséget, míg a férfiak rendületlenül ontanák magukból az „igazi” irodalmat. (Érzékletes példa az apa- és fiúregények rendszerváltó regényekként való fogadtatása. Feltehetjük magunknak a kérdést, vajon női szerzők anyákról és lányokról szóló regényeivel kapcsolatban létrejön-e egy efféle megemelt olvasat?)
– A regény címe Tövismozaik, ami a könyvben a főszereplő egyik képzőművészeti alkotásának címe, azonban a Tövismozaik egy valós műalkotás is. Mátrai Eriknek is van egy, a regénybéli Tövismozaikhoz igen hasonló műve. Ez nem véletlen egybeesés, ugye? Tudnál mesélni a két mű kapcsolatáról?
– 2009-ben találkoztam Mátrai Erik tövisekből készült Madonnájával. Amellett, hogy nagy hatással volt rám a mű, rögtön éreztem azt is, hogy a tövisek akkurátus felragasztgatása nagyon hasonlít a versírás folyamatára, a szavak helyének megtalálására, és már akkor azt gondoltam, hogy ezt a párhuzamot egyszer fel fogom használni. Történetemben egy képzőművész nő alkot tövisekből mozaikot. Amikor 2017-ben engedélyt kértem Eriktől, hogy a művét (mint a főhősöm saját alkotását) felhasználjam a készülő regényemben, még nem döntöttem el, hogy a Krisztus- vagy a Madonna-ábrázolás kerül-e majd be a történetbe, de beszélgetés közben egyértelművé vált, hogy előbbi alkalmasabb a főhős érzelmeinek kifejezésére. Egyébként egy ideig küzdöttem a Tövismozaik cím ellen, hitegettem magamat, hogy csak munkacímnek használom… de eljött a pillanat, amikor ennek felhasználására is engedélyt kellett kérnem.
A teljes interjú a Litera oldalán olvasható.
