2020. december 29., 08:56
A Tiszatáj folyóirat Műhelyinterjú című sorozatában irodalmi tehetséggondozó műhelyek vezetőivel készített interjúk olvashatók. Pánczél András ezúttal Szentmártoni János József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költőt, a Magyar Írószövetség volt elnökét kérdezte a 2008 és 2017 között működő Íróiskoláról, annak tevékenységéről, céljairól.
– Milyen elgondolások és célok hívták életre a Magyar Írószövetség íróiskoláját? Milyen szakmai, közéleti előzmények álltak az alapítás hátterében?
– A Magyar Írószövetség 2008-ban abból a célból indította el íróiskoláját, hogy az irodalom, az írás művészete iránt fogékony tollforgatók jobban elmélyülhessenek e művészeti ág, illetve hivatás szakmai fortélyaiban. Azzal mindnyájan tisztában vagyunk, hogy a kultúra befogadása, gyakorlása, építése tesz emberré minket. A kultúra ismerete nélkül nem csupán hazánkat nem ismerhetjük meg, de önmagunkat sem vagyunk képesek meghatározni. Ezen belül az írott szó kultúrája csaknem mindennek az alapja. Sokszor bele sem gondolunk abba, mi mindent meghatároz. Ha nem volnának írók, ha nem volna irodalom, be lehetne zárni a színházakat, le kellene állítani a filmgyártást stb. Az írott szó kultúrája a forrása továbbá a művészettörténésznek is, aki a képzőművészetet, a zenekritikusnak is, aki a zeneműveket értelmezi és népszerűsíti. A költőtől a médiában dolgozókon át a politikai beszédeket fogalmazóig meglehetősen széles tehát a paletta. Mégis ez az egyetlen, ráadásul az anyanyelvbe legmélyebben beágyazott és abból táplálkozó művészeti ág, amelynek nincs felsőoktatási intézménye. A bölcsészkarok csupán egy humán műveltség átadására vannak berendezkedve, az íráskészség fejlesztésére nincsen kapacitásuk, amire azonban más területeken is nagy szükség volna. Orvosok, jogászok, tudósok kerülnek pályára úgy, hogy képtelenek – egyébként szakmailag sokszor kiváló – szakkönyveik nyelvtani, stilisztikai és esztétikai szinten is elfogadható megfogalmazására. Mindennek részbeni kompenzálására jött létre az Íróiskola. Hogy a Magyar Írószövetség tagjainak, továbbá jeles vendégelőadók tudására építve egy olyan alapműveltség meghódításához és elsajátításához nyújtson segítséget, amely voltaképpen az élet majdnem minden területén hasznosítható. Lackfi János és Vörös István íráskurzusai a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen ekkor már ismertek voltak, s azóta több felsőoktatási intézmény is indított hasonló szemináriumokat, de mondhatni, hogy az írószövetség az úttörők egyike volt ezen a téren.
– Milyen előnyöket biztosított a Magyar Írószövetség mint háttérintézmény? Gondolok itt az objektív és szubjektív feltételekre egyaránt.
– Számos kortárs magyar íróval, s nemegyszer az ő szemüvegükön keresztül klasszikusokkal ismerkedhettek meg a hallgatók, akiknek java része a gimnázium óta nem tanult magyar irodalmat. Ezenkívül félévente, az adott szemeszter végén, a Magyar Írószövetség lehetőséget biztosított ahhoz, hogy diákjaink egy felolvasóest keretében bemutatkozhassanak közönségük előtt is a szervezet székházának klubtermében. Tanáraink nem csupán oktattak, de segítettek is a tájékozódásban, a szakmai kapcsolatépítésben, a legjobb írások publikálásában. Egykori hallgatóink közül többen már többkötetes szerzők, közlik írásaikat rangos folyóiratok és antológiák.
– Oktatóként hány ember vett részt a teljes oktatási folyamatban? Milyen szerepet töltöttek be? Kiválasztásuk milyen szempontrendszer alapján történt?
– Szemináriumot általában maximum 4-5 ember tartott, pl. Mezey Katalin stílus- és írásgyakorlatokat, Baán Tibor irodalomelméletet, jómagam kezdetben folyóirat- és könyvszerkesztést, majd az 1945 utáni magyar irodalom főbb vonulatait oktattam. De vendégelőadóként több mint 50 művész megfordult nálunk, mint többek közt Ambrus Lajos, Bereményi Géza, Csukás István, Dobai Péter, Dobozi Eszter, Fehér Béla, Ferdinandy György, Iancu Laura, Jókai Anna, Kányádi Sándor, Kiss Judit Ágnes, Kovács István, L. Simon László, Lackfi János, Prágai Tamás, Szakolczay Lajos, Szakonyi Károly, Szálinger Balázs, Temesi Ferenc, Tornai József, Vasy Géza… A társművészetek területéről elődadást tartott mások mellett Fekete Péter (színházművészet), Illyés Mária (művészettörténet), Jónás István (média), Mezei Balázs (filozófia), Szenyán Erzsébet (műfordítás)… Az előadók kiválasztása mindig aszerint történt, hogy az adott szemeszterben milyen tematikát akartunk kidomborítani. De mindeközben és mindvégig közkedvelt sorozat volt az Írók írókról, amelyben egy-egy kortárs alkotót egy-egy klasszikussal párosítottunk.
A teljes interjú a Tiszatáj oldalán olvasható.
