– Katona József saját költségén adta ki a Bánk bánt 1820-ban. Kulin Ferenc irodalomtörténésszel, a téma kutatójával arról beszélgettünk, aktuális-e még ez a kétszáz éves irodalmi mű, hiszen hazai előképei és a vele egy időben keletkezett drámák már feledésbe merültek.
– A Bánk bán régóta kötelező olvasmány, de ennek esztétikai, pedagógiai indokait egyre többet vitatják. Kortárs színházi értelmezései szélsőségesek: játsszák nemzeti drámaként, szerelmi tragédiaként és groteszk politikai thrillerként is.
– Mielőtt a sűrűjébe vágnánk, nyugtassuk meg a kedves olvasót: egyre többen szállnak szembe a Bánk bán kötelező oktatásának pedagógiai indokait vitatókkal. Aki kételkedne ebben, vegye kezébe a Magyaróra című periodika 2019/1–4. számát és olvassa végig a magyartanárokból, színháztörténészekből és drámapedagógusokból álló szerzőgárda kiváló írásait! Ami pedig a szélsőséges színházi értelmezéseket illeti, nem az a döntő kérdés, hogy a rendező milyen műfaji hatásmechanizmusokkal igyekszik elfogadhatóvá tenni a saját koncepcióját, hanem az, megkísérli-e felfedni a mű alapeszméjét. Megérteti-e, hogy – esetünkben – nem szerelmi, nem is nemzeti drámával, s különösen nem egy politikai thrillerként feldolgozható bűnügyi történettel, hanem egy modern tragédiával van dolga.
– A rendezői színház sokszor azt sugallja, Bánk bánt, a romantikus hőst nem lehet korszerűen megrajzolni. Milyen aktualizálást enged meg a szöveg?
– Koronként minden műnek többféle olvasata lehetséges, s ha a rendezői színház kibontja ezeket az értelmezési lehetőségeket, izgalmas felfedezéseket tehet. Azonban az aktualizálásnak megvannak az íratlan szabályai.
– A kortárs feldolgozások – az aktualizálásra hivatkozva – Bánkot nemegyszer sérült lelkű alaknak ábrázolják, hivatkozva nőies érzékenységére, tétova, hezitáló természetére. Öncélú pszichologizálás ez?
– Akik az átlagemberénél kifinomultabb érzékenységet nőies tulajdonságnak tartják, és Shakespeare Hamletje után problematikusnak ítélik a főhős tétova, hezitáló természetét, azokkal értelmetlen dolog lenne drámaesztétikai vitába bonyolódni.
– Hogyan épül be egy hatalomelméleti és jogfilozófiai probléma olyan gondolatrendszerbe, amely összhangot teremt a politikai, a morális és az esztétikai értékszempontok között?
– Nem terhelném az Országút olvasóit irodalomtörténeti és drámaelméleti problémák boncolgatásával, ha nem éppen ebben a lapban olvastam volna Katona József klasszikus művének provokálóan színvonaltalan újraértelmezési kísérletéről. A Kortárssá tett klasszikusok című interjúsorozat második részében (2020. július 10., 22–23. old.) Dér András és Uray Péter – Tarnóczi Jakabnak a Katona József Színházban rendezett Bánk bánjáról folytatott – beszélgetéséből tudtam meg, hogy Bánk bán „– ha minden mázt lepattintunk róla – lényegében egy szerencsétlen, megátalkodott gyilkos. […] …mert vakon cselekszik, nem körültekintő, elragadják az indulatai.” Szíve joga minden rendezőnek, hogy csak azt lássa meg egy műben, amit a vélt vagy valóságos közönségigény kielégítésére ki akar belőle hozni, de a színikritikusnak – ha a rendező e jogát nem is vitatja – a saját lelkiismeretét illene megvizsgálnia. Az előadásról folytatott diskurzus két résztvevőjét láthatóan nem zavarják az efféle szakmai illemszabályok. Mi több: szívesen reklámoznak egy zavaros koncepciót.
– Súlyos szavak…
– Igen, súlyos szavak, de attól tartok, nem eléggé súlyosak az egyik posztmodern divatjelenség, vagyis a műveltséget nem igénylő művészi ihlet ideájának ellensúlyozásához. Dér András például a saját tájékozatlanságát leplezi le, amikor – a rendezői alapeszmét igazolandó – ekként nyilatkozik: „A darabról alkotott felfogást az a történelmi gesztus alapozta meg, hogy 1848. március 15-én – jól reagálva az eseményekre – ezt tűzték műsorra, és a Gertrudist játszó Laborfalvi Róza a lelkesült hangulat tetőfokán kokárdát tűzött Petőfi és Jókai mellére. De engem középiskolás korom óta zavart az a fennkölt gondolkodásmód, ami körüllengi a művet. Ez lehetetlenné teszi, hogy Bánk bánra – és a többi szereplőre – emberként tudjunk tekinteni.”
– Dér András történelmi tényre hivatkozik.
– Ez igaz, de a kritikusnak illene tudnia, hogy Laborfalvi Róza történelmi gesztusa a legcsekélyebb mértékben sem alapozta meg a darabról alkotott felfogást. Katona művének rendkívül ellentmondásos hatástörténetére számos esetben rányomta bélyegét színházi közönségének politikai közérzete (ama március 15-i előadás euforikus fogadtatásával a mű „veszedelmes tendenciáján” elborzadó Széchenyi 1839. március 23-i naplóbejegyzését állíthatjuk szembe), ám nem ezek a színház- és politikatörténeti epizódok alakították a mű értelmezéstörténetét. Ha csak futó pillantást vetünk azoknak a dramaturgoknak, irodalomtudósoknak, esztétáknak, filozófusoknak, költőknek és íróknak a névsorára, akiknek érdemi mondandójuk volt Katona drámájáról – Arany János, Gyulay Pál, Péterffy Jenő, Horváth János, Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Karácsony Sándor, Németh László, Barta János, Sőtér István –, nem hihetjük, hogy csupán egy szerencsétlen, megátalkodott gyilkos romantikus története vonta magára a figyelmüket.
Az interjú folytatása az Országút oldalán olvasható.
A hivatkozott beszélgetés itt található.
Volt valami mágikus a november 15-i estén, a Bartók Béla úton, ahol a kis kávéház roskadásig megtelt emberekkel az Irodalmi Szalon 13. születésnapjának tiszteletére. A legjobb szó valóban a mágikus; és milyen találó, hogy ezen a jeles ünnepen épp a mágikus realizmus egyik legnagyobb képviselője, Julio Cortázar argentin író kerülhetett reflektorfénybe.
Hat napon át ismét a spanyol filmeké lesz a főszerep az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A nagy hagyományú spanyol filmhéten, november 21. és 26. között tíz alkotást mutatnak be, amelyet a mozi idén is a spanyol nagykövetséggel és a Cervantes Intézettel együttműködésben valósít meg.
Az irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának 11. havi száma – akárcsak az előző, az októberi – megidézi az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot, amelynek elfojtása a szovjet csapatok novemberi eleji bevonulásával vette kezdetét, majd az azt követő megtorlásokba torkollott: részletek olvashatók a lapban Kopácsi Sándornak, Budapest egykori rendőrfőkapitányának visszaemlékezéseiből.
Új tagok felvételéről döntött a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) által működtetett Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) kedden Budapesten. A múzeumban tartott szavazással Garaczi László író és Kornis Mihály író, drámaíró is a testület tagjává vált.
November 13-án a magyar nyelv napját ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a hagyományokhoz hűen átadták a Lőrincze Lajos-díjat, a Deme László-díjat, a Maróti István-emlékérmet, illetve az Anyanyelvápolók Szövetsége 2023. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának elismeréseit. Az ünnepi eseményen mutatták be Az én Petőfim című pályázat anyagából összeállított kötetet is.
Demeter Szilárd legújabb, A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyve többek között a magyar szabadság, a szülőföld, a haza, a hazatérés, valamint az indiánlét különféle motívumait járja körül.
A Magyarság Háza Irodalmi Szalonja újabb egykötetes kortárs szerzőt látott vendégül: Shrek Tímea kárpátaljai íróval Kalocsai Andrea műsorvezető beszélgetett. A szerző Halott föld ez című kötetének bemutatója többek között a kárpátaljai lét, a pedagógusi szerepkör, illetve a jelenleg is zajló orosz–ukrán háború témáját is érintette.
Az idén 66. alkalommal megrendezett Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron folytatódott a magyar irodalom széles körű bemutatása és népszerűsítése. A belgrádi székhelyű ALMA kiadó gondozásában újabb magyar prózai és lírai művek láttak napvilágot, emellett pedig több magyar szépirodalmi szerző is szerb irodalmi díjakat vehetett át.