2021. február 03., 12:29
Szonda Szabolcs költő-műfordítóval, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával Zsizsmann Erika készített interjút a Kultúra.hu oldalon.
– 2020-ban több mint ötven, románból fordított kötet jelent meg, ami nagyon jónak számít. Mekkora szeletet képeznek ebből a magyar fordítások?
– Szerintem jókora szeletet, bár lehetséges, hogy tavaly ez teljes köteteket kisebb arányban, és annál inkább folyóiratbeli közléseket jelentett. Persze mindig van hely többnek is, a fordított irányban még inkább, magyarról románra. Többen vagyunk Erdélyben, akik románról magyarra fordítunk, kevesebben vannak, akik magyarról románra. Viszont nagy a termés is, a román kortárs irodalomban nagy az iram, rengeteg érdekes dolog jelenik meg, ugyanígy nyilván a magyarban is. Valószínű, hogy az lenne az igazi, ha ennek lenne egyfajta programatikussága. Mi, akik magyarra fordítunk, egymás között néha egyeztetünk, de nem látjuk igazán át, hogy ki min készül dolgozni.
– Ezek szerint az erdélyi műfordítók inkább saját preferenciáik alapján döntik el, hogy mit fordítanak?
– Igen. Lehet, hogy bizonyos mértékben kiadói felkérésre is, de úgy látom, hogy nincs szervezett összkép, mindenki a maga feje után foglalkozik, amivel szeretne, amivel tud.
– A szervezetlenség mennyire következhet a piaci igényekből? Lehet, hogy az olvasókat mind Romániában, mind Magyarországon jobban érdekli a nyugat-európai vagy amerikai irodalom, mint a szomszédban született művek?
– Nem lehet ezt mondani. Azt gondolom, hogy ebben a térségben az olvasók érdekeltek abban, hogy megismerjék a közelebbi országok irodalmát. Inkább az van, hogy a kiadóknak a műfordítások megjelentetésére nyújtható támogatás rendszere szűkebb, elsősorban az eredeti művekre van többféle támogatás. A Román Kulturális Alapnál is az elbírálás során ritkábban kerül előre egy műfordítás, lehet, hogy igen, ha valamilyen szempontból aktuális vagy nagyon jelentős. A Román Kulturális Intézetnél tavaly lefújták a műfordítóknak szóló ösztöndíjprogramot, elfogadták a jelentkezéseket, aztán hirtelen azt mondták, hogy halasztódik az egész, de a tavalyi év feje tetejére állt világot eredményezett, nem csak a kultúrában, úgyhogy valószínűleg ennek tudható be, hogy bizonyos pénzeket át kellett csoportosítani. Vannak azért itteni pályázati lehetőségek, meg magyarországiak is, ott lehet, hogy több is, mint a hazai térfélen, csak egy kicsit mindig attól függnek a támogatások, hogy milyen időket élünk, hányan pályáznak, milyen művek vagy szerzők kerülnek esetleg előtérbe azért, mert aktuálissá válik a megjelentetésük.
– Több fordításkötet jelent meg korábban a budapesti Pont Kiadó sepsiszentgyörgyi fiókjánál, a Pontfixnél, amelyet ön irányított. Miért maradt abba ez a projekt?
– Létezik, csak nem ad ki könyveket egy ideje. Olyan elképzelés volt a Conflux, amiből, ha beállna mögéje néhány állami intézmény, akár magyarországi, akár itteni, lehetne olyan programot fejleszteni, amiben tényleg szervezetten jelenhetnének meg fordítások mindkét irányba. Ebben a térségben sok a közös tapasztalat, életélmény, bármilyen nyelven beszéljen az ember, a társadalmi-politikai folyamatok is eléggé hasonlóak voltak, és az irodalom nyilván az életből táplálkozik. Így rengeteg izgalmas könyv van, amit le kellene fordítani, mindkét nyelvről a másikra.
A teljes interjú a Kultúra oldalán olvasható.
