2020. május 16., 20:28
A nemrég indult világirodalmi online folyóirat, az 1749.hu friss cikkében tíz olyan irodalmi alkotást mutat be, amelyeket a bezártság ihletett. Ahogy Bajtai András, a cikk szerzője írja: „regények, novellák és versek következnek a karantén kínjait enyhítendő”.
Julio Cortázar: Az elfoglalt ház (Fordította: Nagy Mátyás)
Titokzatos látomás a XX. századi latin-amerikai próza argentin mesterének rövid novellája. „Néha már azt hittük, hogy maga a ház nem hagyta, hogy házasságot kössünk”, jelenti ki az elbeszélő a mű elején, aki párjával, Irenével a családjuktól örökölt tágas és ódon házba zárkózva éli eseménytelen életét. A negyvenes éveiben járó gyanútlan szereplők otthonában azonban váratlanul ismeretlenek jelennek meg, akiknek pontos kilétére egyáltalán nem derül fény. „Be kellett zárnom a folyosó ajtaját. Elfoglalták a hátsó részt”, mondja a narrátor, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Éppen ettől olyan nyugtalanító Az elfoglalt ház, melynek szerzője, Julio Cortázar ezúttal is kivételes erővel villantja fel a darabokra tört valóság apró szilánkjait.
H. P. Lovecraft: Eryx falai közt (Fordította: Gálvölgyi Judit, Koch György, Kornya Zsolt, Máté J. György)
A Cthulhu-mítosz megteremtője csak 1937-ben bekövetkezett halála után kapta meg azt az elismerést, ami már életében kijárt volna neki. Howard Phillips Lovecraft ma a természetfeletti horror irodalom megkerülhetetlen klasszikusa, és bár a nevét elsősorban a gótikus horrorral azonosítják, a sci-fi műfajába tett egyetlen kirándulása is hátborzongató élménnyel ajándékoz meg bennünket. Az Eryx falai közt főhőse Kenton J. Stanfield, aki egy bányásztársaság munkásaként a Vénuszon kutat értékes kristályok után, ám egy láthatatlan piramis fogságába esik. A bezártság érzése egyre szorongatóbbá válik, miközben az asztronauta elkeseredett harcot vív a túlélésért, majd végül arra is rádöbben, hogy mekkora hibát követett el az emberiség: „Ha megéri, hogy elolvassák, talán többet is tehet, mint hogy figyelmezteti őket erre a csapdára. Remélem, megtanítja fajunkat arra, hogy hagyják azokat a fénylő kristályokat ott, ahol vannak. Azok kizárólag a Vénuszhoz tartoznak. A mi bolygónknak nincs rájuk igazán szüksége, és azt hiszem, hogy mi megsértettünk valami homályos és titokzatos törvényt – a kozmosz titkainak valami mélyen eltemetett törvényét –, azzal, hogy megpróbáltuk elvinni őket.”
Vladimír Holan: Hó (fordította: Székely Magda)
Vladimír Holan a XX. századi cseh költészet legismertebb alakja, aki 1948-ban tűnt el a nyilvánosság elől. Nagyvárosi remeteként élt visszavonultan Prága Kampa nevű negyedében, 1968-tól kezdődően pedig a lakását is alig hagyta el. 1977-ben elhunyt a lánya, ezt követően nem írt többet, egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig. „De mint máskor, / faltól falig járja szobáját most is, / és léptei kubizmusával megőrjíti szomszédját”, írja a bezártságról Léptek című versében. Szűkszavú lírájának másik gyöngyszeme a Hó című vers, amely a Szavak barlangja című kötetében jelent meg. „Éjfélkor havazni kezdett”, Holan már a nyitányban felvillantja a keresetlen egyszerűségben rejlő kivételes szépséget, majd megrendítő módon szembesít bennünket a bezárkózott halandó végtelen magányára: „Ha nem is volna csend a földön, / már megálmodtad ezt a havazást. / Magad vagy. Minél kevesebb gesztust. Semmi látványosat.”
Az 1749 oldalán további ajánlók olvashatók.
