Pál-Lukács Zsófia: ​Megörökíteni az „időnyomokat”

PesText: Let’s face-Kortárs közép-európai szerzők portréinak kiállításmegnyitója az Ottlik-kertben

Kollár Árpád, a fesztivál igazgatója köszöntőjében kiemelte: a fesztivál szervezői fontosnak tartják, hogy figyeljünk a környező országok kulturális értékeire, Kelet- és Közép-Európa, a visegrádi négyek irodalmára. „Sienkiewicz, Hrabal, Ivo Andrić és a többiek nélkül nemcsak fontos emberi történetekkel lennénk szegényebbek, hanem saját közép-európai identitásunk mélyebb megértése is nehezebben menne” – áll a programfüzet köszöntőjében.

Az Ottlik-kertben megtekinthető Let’s Face – Kortárs közép-európai szerzők portréinak kiállításmegnyitóján Kollár Árpád mellett felszólalt G. Kovács László, aki szlovák tolmácsként vett részt az eseményeken, David Konečný cseh fotós, Petr Minařík, a Szerzői felolvasás hava fesztivál szervezője,valamint Garajszki Margit moderátor. A jó hangulatban zajló megnyitón az elmúlt másfél év tapasztalatai, a földrajzi közelség és regionalitás felértékelődött szerepe is hangsúly kapott. Kiemelték annak fontosságát, hogy idén fizikailag is jelen tudunk lenni a fesztiválon.

G. Kovács László beszélt a határok szerepéről az életében: mivel mindig határ mellett lakott, a határ kiemelt jelentőségű számára. Gyerek- és kamaszkorának meghatározó emlékei a szerb határőrök ellenőrzései, ami azért releváns, mert az utóbbi másfél évben újra meg kellett tapasztalni ezeket a helyzeteket, újra „beleevődtek” a társadalomba ezek a sokaknak már ismeretlen reflexek. A fesztiválon éppen azért helyeztek hangsúlyt a szlovák, a cseh és a lengyel kapcsolatokra, hogy valamiképp ellenálljanak ennek a helyzetnek. A Let’s Face fotókiállítás is azért jött létre, hogy ilyen értelemben se legyenek határok.A kortárs közép-európai szerzők portréinak kiállítása David Konečný cseh fotós nevéhez kapcsolódik, aki évek óta dokumentálja az egyik legnagyobb közép-európai irodalmi fesztivált, a 2000 óta több országban megrendezett Szerzői felolvasás havát. Elmondása szerint a fesztivál egyik helyszínén, Brünnben 2016 óta minden évben egy stúdiót rendez be, ahol a fesztivál fellépői, írók, költők magukat fotózzák (ezt a fotózást még tíz évig szeretné folytatni). Magának a technikának vannak ismert fotótörténeti előzményei az 1970-es évekből, de ez az elképzelés hozzá kötődik. Először dokumentálási céllal fotózott a fesztiválon, melynek az „időnyomait” akarta megörökíteni, más módon, mint eddig, s azért találta ki ezt a technikát, mert nem kívánt a fesztivál egész időtartama alatt jelen lenni – viccelődött. Éppen ezért úgy gondolja, valójában a kiállítás nem is az ő nevéhez kötődik, hiszen a szerzők önmagukat fotózzák.

A PesText mostani portrékiállítása egy töredéke az így készült fotóknak, fókuszában ezúttal a kortárs visegrádi – cseh, szlovák, lengyel, magyar – szerzők állnak. A kiállítás fő kérdésfeltevése, hogy a nemzeti irodalmakon túl létezik-e úgynevezett közép-európai irodalom. Fontos adalék, hogy a kiállított fotók alatt szerepel egy QR-kód, amelynek segítségével meg lehet nézni a képet és esetenként a hozzá tartozó hanganyagot.

Utópiák Közép-Európával kapcsolatban?

PesText: Közép-Európa – Múlt, jelen vagy utópia? Visegrádi szerzők kerekasztal-beszélgetése a Valyo Bázison  

A Let’s Face-Kortárs közép-európai szerzők portréinak kiállításmegnyitóját a Közép-Európa – Múlt, jelen vagy utópia? Visegrádi szerzők kerekasztal-beszélgetése követte. A Marie Iljašenko cseh, Silvester Lavrík szlovák és Weronika Gogola lengyel alkotók részvételével szervezett program arra a kérdésre kereste a választ, hogy mit jelent ma közép-európainak lenni. A beszélgetés moderátora  Horváth Viktor volt.

Horváth Viktor rögtön a beszélgetés címére reflektált (noha, mint fogalmazott, a fesztivál ambíciója más), mivel kedveli az utópiákat. Ennek kapcsán gondolkodott el azon és tette fel a résztvevőknek a kérdést: lehetséges, hogy a globális túlélés is egy utópia? A felvetést Horváth Viktor a fiatal generáció megváltozott szokásai, kiemelten a közösségi média és a mobiltelefon-használat révén támasztotta alá, amellett, hogy belátta, minden generáció veszteségnek éli meg, hogy lehanyatlik az a kultúra, amelyben felnőtt. Felvetéséből jó vitahelyzet alakult ki.

Silvester Lavrík üdvözölte ezt a „jól felfogott provokációt”, noha szerinte a kérdés időszerű azóta, hogy az Úr kivette Ádám egyik oldalbordáját, vagy egyéb megközelítések idejétől (evolúcióelmélet). – Minket ugyanilyen szkeptikusan néztek a szüleink – mondta –, de persze a téma komoly. Adja Isten, hogy a gondolkodásunk elég elegáns legyen ahhoz, hogy közben ne veszítsük el a humorunkat – reflektált a felkonferált témával kapcsolatosan. Silvester Lavrík úgy fogalmazott, ő készen áll a világvégére, de ez nem jelenti azt, hogy ne figyelmeztetné a fiatalokat arra, maradjanak kapcsolatban a világgal, emellett pedig ír is, ami „a hiábavalóságok hiábavalósága”.

Weronika Gogola viszont több szempontból is abszolút pozitívan látja a helyzetet. Például sok tekintetben fejlettebb a mai generáció, felelősségteljesen viselkedik és a környezet iránt is elkötelezettebb, többet tud a bolygónkról, a bolygónkat ért különböző természeti hatásokról.

Közép-Európa földrajzi és kulturális helye, elhelyezkedésének szubjektív értékelése volt a következő vitatandó pont. Horváth Viktor arra volt kíváncsi: érvényesnek látják-e a beszélgetés résztvevői, hogy Közép-Európa Kelet és Nyugat között helyezkedik el?
Szó volt arról, honnan ered egyáltalán a behatárolás, milyen történelmi esemény kapcsolódik hozzá (Silvester Lavrík a Monarchia felbomlásának időszakához köti ezt, Weronika Gogola pedig úgy gondolja, hogy szükségünk van erre a fogalomra történelmi eseményektől függetlenül is).

Ugyanehhez a meglátáshoz kapcsolódott Marie Iljašenko megközelítése, aki szerint az itt élő nemzeteknek egyfajta önfenntartási ösztöne a „közép” megfogalmazása, „mint kis nemzeteket motivál önmagunk fenntartásának vágya”, melyre jó példa a lengyel és ukrán himnusz kezdősora. A közép fogalmának tehát nemcsak földrajzi, hanem történelmi aspektusa is van. Mint fogalmazott: – Mindannyiunkat áthat az érzés, hogy valami fontosat elveszítettünk.

Silvester Lavrík többször kiemelte a posztszocialista államokhoz kötődő tapasztalatokat. Ezek szerint az itt élők megkapták ugyan a szabadságot, de nem tudtak megfelelő módon élni vele; mint egy autoriter állam polgárai, megtanultuk ugyan, mi a tekintély, de senki nem tanította meg, hogyan bánjunk a szabadsággal, hogyan fektessünk be a szabadságba, így tulajdonképpen nem tudunk bánni vele.

Elgondolkodtató volt Horváth Viktor visszajelzése az elhangzottak kapcsán: azt remélte, hogy a jelenlevők cáfolni fogják a Közép-Európa státusával, illetve a közép-európai létmóddal kapcsolatos feltevéseket.

A programsorozat hasonlóan érdekes szakmai beszélgetésekkel folytatódik a PesText különböző helyszínein.