„Ha egy szóval kellene jellemeznem a Művészetek Völgyét, azt mondanám: közösség. Egy olyan közösség, amelyben az emberek nemcsak fizikai mivoltukban vannak egymás mellett, hanem szellemi és lelki értelemben egyaránt. Már a völgy mint a hegyeket elkülönítő, mégis összetartó erővel bíró terület is olyan, mint egy ölelés, amelyben felöleljük a közösséget, s nem utolsósorban amely védelmet biztosít nekünk. Varázslatos összetartozás ez, ahol egyet érzünk és gondolunk.” Szirtes Edina Erkel Ferenc-díjas művész korábbi beszélgetésünk során ekképpen jellemezte a Művészetek Völgye fesztivált, amelynek ő is visszajáró vendége, igazi völgylakó. Akkor még csak a múltbéli koncertek euforikus élményeinek felelevenítésével vigasztalódhattunk, s csak reménykedtünk abban, hogy az idei év nyarán még ha óvatosan, szelíden és gyengéden is, de ismét ott lehetünk egymás mellett és együtt élhetjük át a völgy adta varázslatos élményeket.
A Művészetek Völgye összművészeti fesztivál immáron 30. alkalommal várja a hallgatóságot a már megszokott, három Balaton-felvidéki településen, amelyek különleges fekvésükkel s a zöldövezet adta csodálatos látványvilággal alapozzák meg a fesztivál jó hangulatát. Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend utcái a tradicionális helyszínek mellett újabb udvaroknak nyújtanak helyet, mint például Vecsei H. Miklós és a Poket-közösség, akik irodalmi és zenés programokat terveznek és együtt alkotásra hívják a fesztiválozókat.
Szintén új helyszínt indít a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és a Petőfi Irodalmi Ügynökség is. Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója a Művészetek Völgye sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fő szervezőkkel együtt a tavalyi év nehézségei után egy gazdagabb s bővebb kulturális programsorozatot szerettek volna biztosítani a magyar közönségnek. A megszokott irodalmi udvarban való szerepvállalás mellett a már említett Petőfi Udvarban a klasszikus mellett a kortárs irodalommal is megismerkedhetnek a látogatók, de helyet kapnak a különféle koncertek, kiállítások, kertmozi, valamint mesés délutánok is.
Az újranyitás öröme mellett a fesztivál az emlékezésről, a jubileumi év ünnepléséről is szól. A harmincadik év alkalmából különböző helyszíneken, minden korábbi fesztiválévből újra műsorra kerül egy-egy népszerű program. Az 1989-es művészeti napoktól indulva a látogatók betekintést nyerhetnek az előző fesztiválévek egyedi légkörébe. A hangulat felidézésében többek között Galkó Balázs, Földes László Hobo, Bérczes László és Szőke András segít.
A Művészetek Völgye kerek évfordulója mellett számos egyéb jubileum is ünneplésre ad okot a völgy tíz napja alatt. A 75. születésnapját ünneplő Földes László Hobo előadóestjei mellett megemlékező kiállítási program nyílik az 51-es körzetben és a Galántai házban a harminc éve indult Újkapolcs Galéria és a nyolcvanéves képzőművész-kurátor Galántai György ötvenévnyi munkásságának dokumentumaival. Visszatér a völgybe a látogatók által is hiányolt 25 éves Fonó, amely Taliándörögdön az izgalmas és sokszínű világzene bemutatásával várja a látogatókat. A harmincéves Muharay Népművészeti Szövetség hagyományőrző programokkal, mesével, tánccal, zenével a harmadik megjelenését ünneplő Pest-Buda udvarban lesz jelen. Szintén harmincéves a Quimby, ez alkalomból Plusz-mínusz koncertjükkel állnak a Panoráma Színpadra.
A rendezvényen kiemelten fontos a természetvédelem, éppen ezért nagy hangsúlyt kap az idei évben is a zöldfejlesztés, amelynek köszönhetően repoharakkal, lebomló evőeszközökkel, illetve szelektív hulladékgyűjtéssel próbálnak a fenntarthatóságra törekedni. Egy különleges, helyszíni komposztálót is telepítenek a völgybe, amely többek között a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet.
A programok az alábbi linken érhetők el: https://www.muveszetekvolgye.hu/programs
Az idei balatonfüredi Jókai-napok meghívottja Kiskőrös városának képviselete volt: a két szellemóriás barátságának apropóján a két település között most kulturális testvérkapcsolat született. Balatonfüreden több évtizedes hagyománya van a Jókai-napoknak, minden évben tartalmas programokkal emlékeznek meg többnapos ünnepségsorozattal a nagy prózaíróról. Az egyik helyszín a Jókai-villa, ennek udvarán tartották idén is a nyitórendezvényt, ahol a két település polgármesterei nyitották meg a kétnapos ünnepséget.
,,Koncert, amely lélektől lélekig szól, amely életünk legfontosabb témáit tárja elénk, válaszra várva és megoldásra. Szerelem, szeretet, hűség, barátság, hit, küzdelem, csalódás… öröm és bánat… és még sorolhatnám, de éljük meg együtt, nyitottan, befogadóan és intenzíven” – ilyen és ehhez hasonló kedvcsináló gondolatok csalogatták a kedves zenekedvelő közönséget a pénteken megtartott sanzonest ajánlószövegében.
Május 3-án 18 órakor mutatja be a Forte Társulat Talpától a feje búbjáig… című ingyenes előadását Horváth Csaba rendezésében a veszprémi Művészetek Házában, a Dubniczay-palotában. Az előadás megvalósításában Géczi János Immu Pets című kiállítása szolgált ihletforrásul.
Szerkesztőségünk minden évben bekapcsolódik a Kortárs hangon verspályázat munkálataiba, és évente egy Helyőrség.ma lapdíjat oszt ki annak, akit a mezőnyből a legjobbnak ítél. Idén Dobosy Tímea versei nyerték el szerkesztőségünk bizalmát, így szeretettel gratulálunk neki!
„Egy életnek a tükre és két olyan költői életműnek az összehasonlítása, párba állítása, amelynek egyik része a reformkort, a másik pedig a 20. századi magyar irodalmat határozta meg” – magyarázta Juhász Anna, az est házigazdája és egyik fellépője.
Április 25-én, kedd este hét órától Lövétei Lázár László József Attila- és Baumgarten-emlékdíjas költővel Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója beszélget. A 2021-ben a Kalligram Kiadónál megjelent Feketemunka című kötetére reflektáló estet a színház stúdiótermében tartják.
„A hetven éve született Szőcs Gézára emlékezünk. Azt gondoltuk, hogy nagyon-nagyon fontos beszélgetni, nagyon fontos egy életművet megidézni, nagyon fontos verseket és hozzá kapcsolódó zenét hallgatni” – Juhász Anna szavaival indult a XX. című sorozat harmadik, Szőcs Géza költőre emlékező estje, s a hangulat megalapozásaként Szilágyi Enikő színművésznő kitűnő előadásában hangzott el az Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre című Szőcs-vers.
Az a vers, amely képes önmaga jelentésén túlmutatni, az olvasóban elindítani valamit, nem hiábavalóan született meg. A kortárs költészet burjánzó ligeteiben megannyi egzotikus növény a csodálat tárgyát képezi, mégsem emlékszünk egy időn túl sem formájára, sem illatára, elmosódik.