Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy mi volt a legmeghatározóbb pillanat a könyvhéten, valószínűleg azt válaszolnám, hogy a Csornyij Dáviddal való találkozás. Egy hétköznapi bemutatkozás után bő fél órámba telt, hogy realizáljam: teljes terjedelmével áll előttem a költő, aki éjjeleken át tartó érzelmi hullámvasúttal áldott meg. Amikor először fogtam A jelzőlámpák diktatúrája című kötetét a kezemben, pontosan emlékszem, hogy az első gondolatom az volt „Vajon miért éppen a mitologikus Héra alakja van feltüntetve a borítón a sárgán izzó jelzőlámpa felett, s mégis miért épp sárgán izzik az a bizonyos lámpa?” Majd belelapoztam a kötetbe, és három – az érzelmeimmel játszó, időtlen végtelenségbe nyúló – nap után letettem a könyvespolcom tetejére, Pilinszky János Beszélgetések és Kosztolányi Dezső Édes Anna című kötete mellé. Könyvespolcom szabályrendszere igen egyszerű: a legfelső szintre általában azok az alkotások kerülnek, amelyekről tudom, hogy a második olvasat után már nem lennének igaziak. A második polcra azok a kötetek kerülnek, amelyeket fontosnak tartok a tanuláshoz – ezen esetben lehetnek átjárások a polc szintjei közt –, a harmadik és a többi polcra pedig azokat a könyveket sorolom, amelyek még elolvasásra, besorolásra vagy egy újabb olvasásra várnak.
Az ünnepi könyvhéten tehát találkoztam a költővel, aki meghatározó részévé vált demotivált énem mindennapjainak. Aki segített abban, hogy feldolgozzam és kisimítsam régen nem látott érzelmeim kusza világát, és szembenézzek azzal, amitől a legjobban félek: az elmúlással. Átbeszéltük a napot. Szó esett narcisztikus személyekről, irodalmi hajókázásról, arról, hogy miért vagyok ilyen optimista és motivált, és arról is, hogy vajon le tudunk-e szokni a dohányzásról.
Azt hiszem, pontosan erre jó a könyvhét. Mindamellett, hogy könyvek ezreihez férhetünk hozzá egy helyen és olcsón, találkozhatunk rég nem látott vagy még soha nem látott írókkal és költőkkel, akik megváltoztatták mindennapjainkat. Akik soraikkal támogattak bennünket a nehéz időkben, s akiknek a szavaiba kapaszkodva vészelhettük át a karanténidőszak csendes, sötét, magányos éjjeleit. A dedikálók közül számos írót és költőt láttam, és olvasóikat, akik izgatottan várták, hogy találkozhassanak. Varga Melinda több ízben is dedikált. Elsőként a KMTG standja előtt várta olvasóit, ahol meglepetésére olyanokkal is találkozott, akik, bár régóta követik a munkásságát, még soha nem találkozhattak élőben a vele. A késő délutáni órákban az Irodalmi Jelen standja előtt várta a közönséget, ahol szabad perceiben nekem is szánt néhány kedves, személyre szóló sort A Pacsirta és a Sas utca sarkán című, legújabb kötetébe.
A KMTG, valamint az Orpheusz Kiadó standjai előtt többek közt Döme Barbara, Kis Petronella, valamint Csornyij Dávid várta az érdeklődőket.
Az Irodalmi Jelen standjánál Bene Zoltán író mellett Demeter Szilárd író, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, valamint Böszörményi Zoltán Magyarország Babérkoszorúja és József Attila-díjas költő, író, az Irodalmi Jelen főszerkesztője várta az olvasókat. A dedikálás során akadtak olyanok, akik rég nem látott kötetekkel érkeztek. Olyanokkal, amelyeket talán maguk az írók s költők is már a feledés útjára engedtek. Voltak, akik friss olvasói élményeik felidézésével köszönték meg az alkotók munkásságát, és akadtak olyan olvasók is, akik a könyvhéten ismerték meg a legfrissebb kiadványokban rejlő titkokat. Egy dolog azonban közös volt bennük: mindannyiuk egy-egy személyre szóló, kedves üzenettel távozott.
Ha majd idős leszek, s könyvtárakban visszaköszönnek e kiadványok, csak remélni tudom, hogy néhány dedikált példánnyal is összefutok majd, és eszembe jutnak Varga Melinda kedves szavai, Csornyij Dávid önzetlensége és a könyvhét adta felejthetetlen hangulat. Talán Dáviddal való találkozásomnak is megvolt a maga ideje és szerepe, hiszen nem ismerek még egy olyan személyt, akinek – hasonlóan hozzám – egy napon van a születés- és névnapja. Ki tudja, talán mindkettőnk édesanyja és édesapja humorosabb, mint gondolnánk, de egy biztos: ezt a keresztet csak azok érthetik, akik ugyanebben a cipőben járnak. Ezt az írásomat nekik ajánlom.
A Várad című irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának 12. havi, friss száma – akárcsak az előzők – száz oldalon kínál olvasnivalót.
Isten kezében című versének újraközlésével a 130 éve született barcasági poéta, Bartalis János előtt tiszteleg a szerkesztőség, a decemberi lapszám további költői: a temesvári Eszteró István, a székelyudvarhelyi Nagyálmos Ildikó, a micskei Oláh József és a marosvásárhelyi Márton Károly.
Verskarácsonyfával segíti Viola Szandra író, költő a sukorói Vadmadárkórházat, és segíthetjük mi is, ha megvásároljuk a magyar költők soraival ékesített díszek valamelyikét. A verskarácsonyfa-állítás hagyományát még 2014-ben indította el Viola Szandra a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Azóta pedig olyan impozáns helyszínek adtak neki otthont, mint az irodalmi és történelmi múltjáról méltán híres Centrál kávéház. A verskarácsonyfán klasszikus és kortárs versek egyaránt megtalálhatók, amelyek olvasgatása az ünnepek valódi átélését is segítheti.
„Elismerésre és főhajtásra méltó az a kezdeményezés, amit Döme Barbara és Király Farkas a Tegnap.ma portállal csinál. Felismerték azt, hogy van egy hiátus ebben a szakmában, mégpedig az, hogy hosszú távon és szisztematikusan rögzítsék a kortárs magyar írókat, költőket, hangban, képben, alkotásaikkal együtt. Az ő kitartó, sziszifuszi munkájuknak köszönhetően összeáll egy olyan archívum, nemzeti közkincs, amit nemcsak mi magunk fogunk használni, hanem reménységünk szerint az utókor is”
Rendhagyó, kettős kötetbemutatónak adott helyet a Benczúr-ház, ahol a teltházas díszterem irodalomkedvelő közönsége egy sokoldalúan alkotó házaspár, Tallián Mariann színművész, író és Lázár Balázs színművész, költő, a Törvényen kívüliek és Karanté(ny)ek című, legújabb könyveivel ismerkedhetett meg. Az est felvezetésében kiderült, a két szerző ugyan a közös projektjeik, a versszínházi előadásaik révén sok időt tölt együtt, egy térben, az íráshoz, az alkotáshoz viszont mindkettőjüknek magányra, csendre van szüksége.
Új kiállítás nyílt december 1-jén a Magyarság Háza Galériában Krisztus születésének misztériuma címmel. Alapvetően Lukács evangéliuma révén, a festészet eszközeivel kapcsolódtak a művészek Krisztushoz, a születéshez és a misztériumhoz.
Kulturális öngondoskodás, szövetség, közösségépítés, válságálló struktúra kialakítása – ilyen kulcsszavak köré épül Demeter Szilárd vezetői koncepciója, melyet a szakmai bizottság a részletes meghallgatást követően egyhangúlag támogatásra javasolt.
Bánatot váltunk szerelemre – ezzel az idézettel szólította meg a Nagy László és Szécsi Margit szerelemtörténetét és kicsit élettörténetét is felidéző műsor a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében, Juhász Anna, Vecsei H. Miklós, Hegedűs Bori és Tempfli Erik közreműködésével az irodalom iránt érdeklődőket november 29-én, a MOMKult Kupolatermében. A program egyik apropója, hogy idén lenne 95 éves Szécsi Margit költő, és 45 éve halt meg Nagy László költő.
Vajon miként rezonál a Kárpát-medence és a diaszpóra kortárs magyar festőművészeinek lelkében a kétezer éves téma, Krisztus születésének misztériuma? Milyen képi világot álmodnak vászonra ma, 2023-ban, megidézve a szent szöveget? Ezekben a kérdésekben fogalmazódott meg a Krisztus-kiállítás létrehozásának alapgondolata.
Díjátadó gálára invitálja az irodalomkedvelőket a Tegnap.ma kulturális és irodalmi portál, ahol a Magyar Írószövetség és a határon túli írószervezetek ajánlására irodalmi díjat vehet át két író-költő. A díjazottak kilétét a december 1-jén – 18 órától – tartandó gálán fedi fel a Tegnap.ma két alapító főszerkesztője, Döme Barbara és Király Farkas a Kello Tankönyvcentrumban.