A Sony 1994-ben debütálta az első Playstationt, amikor is a játékkonzolok már az ötödik generációnál tartottak. Tisztában voltak vele, hogy későn érkeznek a piacra, ezért az első tervek szerint az akkor már komoly névnek számító Nintendóval közösen terveztek játékgépet építeni. Sajnos az együttműködés nem valósult meg, így a Sony végül maga állt elő a konzollal, amely akkor még szokatlan – ám nem példa nélkül álló – módon kazetták helyett CD-ről olvasta a játékokat. A készülék elsöprő sikert aratott, az első olyan számítógépes platform lett, amelyből 100 millió darabot adtak el. A Sony nem is várt sokáig a folytatással, és 2000-ben előállt a Playstation 2-vel. Az új konzol erősebb volt elődjénél, internetelérésre is alkalmas, valamint kompatibilitást mutatott az előző verzióval, tehát a régi játékgyűjteményekről sem kellett lemondani miatta. A siker elképesztő volt, az eladások a 155 millió darabot is meghaladták. A 2006-ban bemutatott Playstation 3-nak ezt a rekordot már nem sikerült megugrania, ám addigra a Sony felismerte, hogy a kiváló minőségű exkluzív játékok nagyon sok kétkedő érdeklődőt képesek vásárlásra ösztönözni. A hetedik generációs konzol mundérbecsületét végül az olyan címek mentették meg, mint a Gran Turismo 4, a Last of Us vagy a jelen vizsgálódásunk tárgyát képező Uncharted-trilógia.
A történelem nagy rejtélyeihez visszanyúló filléres ponyvaregények kalandos történetei kiváló alapul szolgáltak Allan Quatermain vagy Indiana Jones mozis kalandjaihoz. S bár utóbbi számos videójátékban is hajkurászta az okkult régiségeket, a kilencvenes évek második felére már csak másodhegedűs lehetett Lara Croft kalandjai mellett. A Tomb Raider-sorozat brit régésznője fordított utat járt be, mint Ifj. Henry Jones professzor, ugyanis ő eredetileg videójáték- figura volt, és csak később költözött át a vászonra. Ezt a manővert igyekezett a Sony saját házi fejlesztőcsapata, a Naughty Dog is megismételni. A 2006-ban megjelent Uncharted: Drake’s Fortune első ránézésre mind tematikájában, mind játékmenetében kísérteties hasonlóságot mutatott az akkori Tomb Raider-játékokkal, ám azért tapinthatóak voltak a különbségek.
A játék hőse Nathan Drake, egy szerencsevadász kalandor, aki magát Sir Francis Drake kapitány leszármazottjának vallja. Lara Crofttal ellentétben a fiatalember kevésbé feltűnő jelenség, átlagos külsejét azonban pimasz sármmal színezi. Arisztokrata származású brit kolléganője dúsgazdag, Nathant viszont nem veti fel a pénz, így kalandjai mindig a következő ígéretes zsákmány reményében telnek, melyek a legritkább esetben jönnek össze. Míg a terepen sokszor magányos farkasként tevékenykedő Lara egymagában rója az ősök csarnokait, addig Nathan nincs egyedül. Vele tart deres halántékú mentora, Sully, aki a világ minden pontján rendelkezik kapcsolatokkal, valamint a talpraesett és nem mellesleg rendkívül szellemes riporternő, Elena Fisher. A Nathan és Elena között bimbózó vonzalom, valamint az apafigura szerepében bölcselkedő Sully triójának kölcsönös évődései adják a játéknak azt a szívét-lelkét, ami Lara Croft kalandjaiból akkor még hiányzott.
Az első játékban Nathan és barátai Sir Francis Drake kincsét vadásszák az Amazonas őserdejében, ellenfelük pedig egy Gabriel Roman nevű, kalózokból és zsoldosokból álló haramiabanda vezére, aki hőseink előtt szeretné rátenni a kezét a zsákmányra. A két évvel később készült folytatás Marco Polo katasztrofális, 1292-es kínai visszatérése utáni nyomozással indul. Nathan ezúttal további üzlettársak bevonására kényszerül, akikben azonban a legkevésbé sem bízhat meg. Isztambultól kezdve Tibeten át egészen a misztikus Shambaláig a világ számos egzotikus pontjára elvetődik csapatunk, emellett a hollóhajú Chloe Frazer személyében Elena egy romantikus riválist is kap. Az Uncharted 2: Among Thieves egy flashback formájában azt is elmeséli, hogy Sully hogyan találkozott először a kallódó tinédzser Nathannel, és hogyan vette a fiút a védőszárnyai alá. A trilógia – de nem a sorozat – záródarabja az Uncharted 3: Drake’s Deception, melyben hőseink az Arab-félsziget egyik legendás eltűnt városát, Ubart kutatják. Ellenfelük ezúttal egy látszólag veszélytelennek tűnő középkorú hölgy, aki azonban egy 400 éves misztikus rend fanatikusainak parancsol.
A három Uncharted-kaland a Playstation 3 egyik legerősebb húzócíme volt, így nem csoda, hogy a következő generációra is átdolgozták, alaposan feljavítva az itt-ott némileg már elavult grafikát. S bár Nathan Drake kalandjai folytatódtak az új konzolon (Uncharted 4: A Thief’s End), sőt a rajongók kedvencévé vált mellékszereplő, Chloe Frazer is kapott egy saját játékot (Uncharted: Lost Legacy), az alap trilógia az, amit már tizennégy év távlatából is bátran nevezhetünk klasszikusnak. Ennek ismeretében annyira nem is meglepő, hogy a Sony filmes divíziója évek óta próbálja tető alá hozni az Uncharted mozifilmet, hogy megismételjék azt, ami Lara Croftnak már többször sikerült.
Az Uncharted: The Nathan Drake Collection január 7-től február 3-ig ingyenesen elérhető a Playstation+ előfizetők számára.
(Uncharted: The Nathan Drake Collection. Platformok: Playstation 4)
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. január 11-i számában.)
Miért más a videójáték befogadása, mint a filmé? Előbbinél leomlik a negyedik fal, a befogadó egyszerre lesz előadó és készítő is. A játékos idézi elő a történetet pusztán azzal a ténnyel, hogy játszik. Amennyiben pedig a játék többféle befejezéssel operál, amik a játékos viselkedése, hozzáállása alapján jönnek létre, akkor pedig ténylegesen befolyásolja is a történteket. Remek példa az illusztrációra használt Witcher III: The Wild Hunt című játék is. Itt a történet bizonyos pontjain hozott döntések befolyásolják egy-egy karakter sorsát, ami így a végkifejletre is hatással van.
Szilveszter éjszakáján járunk, Clawville bűnös metropoliszának monokróm betonrengetegében. Hősünk, Santino „Sonny” Featherland, a vörös – esetünkben középszürke – kakas, a rendőrség ragadozási osztályának nyomozója. Belső monológjaiból kiderül, hogy már csak néhány napja van hátra a nyugdíjig, ám fásult közönye mögül önsajnálat, mi több önutálat is kiolvasható. Magánélete évekkel ezelőtt gajra ment, midőn csinos papagáj felesége, Molly a lányukkal együtt elhagyta őt. Szakmai renoméja sincs a csúcson, s bár egykori társával, Marty MacChickennel annak idején valóságos sztárzsaruk voltak, egy végzetes
A közel négy éven keresztül készített 1979 Revolution: Black Friday munkálatait a szokásos fejlesztési tevékenységek mellett szerteágazó kutatómunka is megelőzte. A játék rendezője, Navid Khonsari kisfiú volt még a forradalom idején, ám visszatekintve izgalmas témának találta a forradalom kaotikus közegét és annak egymással gyakran ütköző mozgató erőit. Izgatta a kérdés, hogy mit tenne ő vagy bárki más, aki belecsöppen Teheránnak azokba a turbulens napjaiba – hogyan navigálnának az ambivalens szereplők, illetve szituációk egymást követő sorában.
1984-ben járunk az angliai Shropshire egy fiktív, ám annál elvarázsoltabb völgyében, Yaughtonban. A hasonló nevű falucska melletti hatalmas obszervatórium bezárt kapuja előtt kezdünk, és mint játékosok nem tudjuk magunkról, hogy kik is vagyunk tulajdonképpen. Hamar világossá válik, hogy nincs senki a környezetünkben, akitől ezt megkérdezhetnénk, ugyanis a vidék teljesen elhagyatott.
A játék tehát egy alternatív Bosszúállók univerzumba kalauzol bennünket, ahol Amerika Kapitány, Vasember, a Fekete Özvegy, Thor és Hulk mind szeretett és ünnepelt hősök. A történetet azonban mégsem velük kezdjük. Főszereplőnk ugyanis egy pakisztáni származású amerikai tinédzser lány, Kamala Khan, aki a Bosszúállók odaadó rajongója.
A játék története szerint a nem túl távoli jövőben a mindenható Orochi vállalat olyan jeleket észlelt a Marsról, melyeket a cég szakértői értelmes élet nyomaként azonosítottak. A társaság úgy ítélte meg, hogy az információ túlságosan kényes ahhoz, hogy a közönség elé tárják, így titkos küldetésbe kezdtek. Minimális személyzettel létrehozták a Marson az Invictus állomást, amelynek dolgozói hivatalosan a cég antarktiszi kutatóállomásán teljesítenek szolgálatot, valójában azonban a bolygót kutatják.
A Crusader Kings III a középkor egy nagyobb szeletét öleli fel, Hódító Vilmos 1066. december 25-i megkoronázásától kezdve egészen 1452. december 30-ig, azaz öt hónappal Konstantinápoly ostroma előtt ér véget. A köztes majdnem négyszáz évben nem annyira a konkrétan kijelölt célokért vagy egy-egy ellenfél legyőzéséért kell küzdenünk: az igazi ellenségünk a múló idő, erőfeszítésünk pedig, hogy mit hagyunk hátra magunk után.
Történetünk hőse Stella, a vidám és jókedvű révészlány, aki a nyugalomba vonuló Kharóntól megörökli annak munkáját. Feladata tehát az lesz, hogy felkutassa és segítse az elhunytak szellemeit átkelni a túlvilágra. Ezt persze nem a Sztüx folyó sötét vizén ringó ladikkal kell elképzelni, Stellának egy nagy, modulárisan bővíthető hajója van, melyet a fedélzetére fogadott szellemek igényei szerint tud átépíteni.
Ismét egy ismeretlen személyazonosságú illető számítógépének a képernyőjén kezdünk. Van itt játszható Pasziánsz program, Lomtár a fájloknak, szerkeszthető Jegyzettömb, valamint különféle dokumentumok és fotók, melyekből valamiféle képet alkothatunk a felhasználóról, akinek a bőrébe kerültünk. Az illető egy nő, akinek bizony valamiféle célja is van, midőn négy különböző ember privát beszélgetéseihez fér hozzá.