Bonczidai Éva: Kuti Dénes ösvényeiről

2020. április 10., 08:27
Kuti Dénes: Ösvény (olaj, vászon, 100 × 100 cm, 1981)
 A képre kattintva galéria érhető el.

„Aztán az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél” – mondja Baradlayné Jókai Mór regényében. Kuti Dénes festményei pedig ugyanerre hívják fel a figyelmünket, mint a kőszívű ember árnyával vitatkozó özvegy.

Olajfesték és vászon, mégis fényeket, záport, fűszálak moccanását vagy egy árnyas liget madárhangjait teszik jelenvalóvá. Élet sugárzik minden képről. A zöldülő, makacs élet. Az Isten rendelése szerinti csak azért is. „A fű kinő utánad” – figyelmeztet József Attila. „A fű kinő utánad” – biztat Kuti Dénes.

Sosemvolt, mégis valóságos tájak ezek. Nem a Sóvidék, nem a földrajzi koordináták közé szorítható lankák üde zöldje, hanem az a gyep, amelyen kikeletkor kitotyog az új élet a fényre, az a rét, melyet gyerekkorunkban borzoltunk futásainkkal, dombról leguruló nevetéseinkkel, az a táj, ahova vágyunk megérkezni akkor is, ha már sok ismerősünk van a rögök alatt, és tudjuk, milyen sorsokból szövődött egybe a zöldet tápláló gyökérzet.

Bálint Tamás | A vásznakon és a falakon nem létezik pardon – Beszélgetés Kuti Dénes festőművésszel
„Ars poeticám: egy elgondolt, elképzelt képi hatás érdekében minél eredetibb, hívebb és mindenekelőtt egyéni maradhassak. Nem az emberekkel való barátkozás, hanem a megajándékozásuk volt és maradt az ösztönös célom.”

A megújulás megbékélés is. A táj meghökkentő részleteinek feltárása játék. A mélység és magasság viszonylagosságának elfogadása talán épp azért ilyen könnyed, mert a fény minden perspektívából ragyogás. A világosság megidézése pedig a legszebb fohász.

 

Kuti Dénes 1952-ben született Marosvásárhelyen, iskoláit is ott járta. Már elemista korában festett, a Zene- és Képzőművészeti Gimnáziumban érettségizett, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem festészeti szakán végzett, ahol Sima Pál és Tóth László voltak a mesterei. Tanulmányai befejezése óta Szovátán él és alkot, a rendszerváltás óta főállású festőművész, négy gyermek édesapja.

A Magyar Művészeti Akadémia, a Marosvásárhelyi Műhely, a Romániai Képzőművészek Országos Szövetsége, valamint a Barabás Miklós Céh tagja, ez utóbbi 1997-ben az Országos Képzőművészeti Kiállítás Festészeti Nívódíjával is kitüntette. Mintegy 3500 műve található galériákban és magángyűjteményekben.

Az erdélyi Előretolt Helyőrség február 10-i számában Bálint Tamás költő készített interjút a festővel. A kérdésre, hogy minek köszönhető ez a precíz és következetes munkabírása, Kuti Dénes ezt felelte: „Élet-, szakma- és emberszeretetemnek, pszichikai és fizikai adottságaimnak. Ars poeticám: egy elgondolt, elképzelt képi hatás érdekében minél eredetibb, hívebb és mindenekelőtt egyéni maradhassak. Nem az emberekkel való barátkozás, hanem a megajándékozásuk volt és maradt az ösztönös célom.”

 (Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. április 11-i számában.)