Duma István: Csángó legendák

2021. február 08., 11:23
Katona György: Ichten (50 × 70 cm)

Teodorik csatája a havasiakkal*

Azt mondják, hogy réges-régen, még mielőtt András apostol idejött volna hozzánk, a magyarok egyetlen Istenben hittek, és a természet törvényeit Isten törvényeinek nevezték. Hát ami igaz, igaz, akár a hun ősapáink, akiktől származnak a csángók, akár a kunok, besenyők vagy a magyarok rokonságának más népe, mind ugyanazt az Igaz Istent imádták.

Azt mondják az öregek, hogy az Igaz Isten törvényeit tartották be az idevalósiak, és bizony a keresztény püspökségek előtt itt az igaz istenhitben éltek. Eltért ez a keresztény hittől? Nem tudjuk, de az idevalók néha ma is említik, hogy sokan hamis Istent imádnak. András apostol után jöttek aztán a térítők, és így nagy részünk a keresztény hitet vette át.

Mikorra tehető ez, nem tudjuk, de egyszer idejött hozzánk egy Teodorik nevezetű ember (mások Teodoréknak mondták), a keletiek híres vezére. Az itteni vezetők nagy szeretettel fogadták őt, mondván, ha megsegíti őket abban, hogy az ősi, egy Igaz Istenben való hitüket megtarthassák, cserében ők is segítenek neki. Elmondták Teodoriknak, hogy a havasokban élő testvéreik közé berontott egy új vallás, és most őket fenyegeti. Ha Teodorik segít, hogy együtt visszatérítsék a havasokban lévőket az igaz hitre, akkor jótett helyébe jót várj.

Jól van, Teodorik elment, s egyszer a sok itt lakó magyar hallotta, hogy egy nagy hadsereg közeledik. Teodorik volt az, a seregével.

Akkortájt már, bízva a nagy vezérben, az idevalósiak apróbb támadásokkal gyengítették a havasiakat. Az itteniek és Teodorik ekkor együtt harcra keltek, és jól elverték a havasokban élő, új hitet imádó magyarokat. Az a hír is járta, hogy egy havasi faluban pár ember azt mondta a keleti vezérnek, hogy áttérnek a keletiek keresztény hitére, és megtagadják az Igaz Istent. A keleti vezér tudta, mi folyik, és azt mondta:

– Aki nem tartja meg az igazi hitet, az keresztény se tud lenni, és nem érdemli meg az életet. – Így hát ezeket mind elítélte a vezér.

A keletiek aztán lassan meg gyengültek, a havasok között élők pedig nem felejtették el a vereséget, és hogy kik miatt történt az egész. Seregben keltek át, jöttek a havasokon, és amilyen verést kaptak, kétszer annyit vissza is adtak a bent élőknek. Majdnem népirtásra tértek, de rájöttek, hogy az ők havasi vallása és a síkon élőké is az egy Igaz Istenben való hitet hirdeti, csak másképp.

Később mind az idevalók, mind a havasiak elfogadták a kereszténységet, azután pedig újabb és újabb püspökségek jöttek létre Moldvában. Ezek is egy idő után elfelejtődtek addig, ameddig a Jász városban levő püspökség újra össze nem fogta a nép magyar nyelven beszélő részét.

Ezek után sok minden történt, de azt mondják, hogy akik menekülni akartak a havasokból, csakis a testvéreiknél, azaz nálunk kaptak menedéket, és ez ma is így van.

 

*Édesapám, Duma-István Márton elmondta nekem először óvodás koromban 1960 körül, utána pedig többször is ő vagy a vele egykorú Farkas Mihály, valamint a forrófalvi/nagypataki Benke család több tagja (nagymamám, Benke Katalin; Benke Márton és György Antal).

 

A régi Forrófalva története

Nagymamám, Benke Katalin halálakor az egész rokonság összegyűlt Klézsén, Benke György, nagymamám testvére pedig mesélni kezdett a gyermekeknek, akik a sutúból bámulva hallgatták. A családtagok a beszédit mindig kiegészítették, ők forrófalviak voltak: Benke, Krestyán, Katyor-Bálán, Pajtás, Antal, Duma Salamon és más forrófalvi rokonok, akik a halottas házhoz jöttek. A felnőttek is örvendezve hallgatták, hisz a klézseiek jó része Forrófalváról szármozott.

Ahol ez a történet kezdődött, azt a helyet egy ideig Besenyőországnak nevezték, később Kunországnak, aztán ez a rész Moldova szíve lett. Abban az időben északról déli irányban, a Beszterce folyó Szeretbe ömlésinél, az északabbról érkezett szent folyó végtelen szerelmes áradatánál, amit Szeret folyónak neveztek el az emberek, mély magvú, örök erdők feküdtek. Fűz és más lódzás [1] , fás növények voltak a víz szélén, a Szeret folyó jobb és bal oldalától távolodva nyárfák borították a helyet.

Dél felé tartva, a bal oldalán, az erdő dombos oldalain dió és szádop [2] termett. Jobb oldalán a nyárfák mellett a dombokon nyír gyarapodott, bik, gyertyán, rakattya, égerfa, mogyoró annyi volt, hogy a mókusok nem tudták felszedni.

A legszebb és legkülönlegesebb madarak éltek itt: sajkó [3], cinege, veréb, szarka, mogyorósi tyúk [4], vadréce, vadlúd, katrincás gém [5] és más gémek.

Az emberek kisebb-nagyobb állatokra vadásztak: vadkecskére [6] , fekete kecskére [7] , erdei vadünőre [8], bölényre, filesre [9], bundás földi cenkére [10], aminek bőréből karcunt [11] csináltak, a húsát pedig gyógyításra használták.

Na, hát ezek az emberek a füzesek melletti erdők tisztásainak mélyén éltek, ahol budinokat [12] tettek az ásott kutak és források köré. Ezeknél a forrásoknál készítették a csiprokat [13], nyilakat, íjakat és a mély kova-gödröket, ahol fémet olvasztottak. A kova sutúkba [14] fémet eresztettek, ebből aztán fejszét, nyílhegyeket, kardot, üstöt és más eszközt készítettek. Ilyen kis erdei tisztások több helyen is voltak a Szeret folyó két oldalán, mint a későbbiekben a magyar Bakó városa mellett, Klézse falujának alsó részén lévő Buda, amelynek neve a budinokból származik, hisz itt ilyen védett források voltak. Ugyanez volt a rekecsini völgyben is, és sok más helyen.

Ezek a helységek a völgyben jól megvoltak, mégis a hegyekben mindegyiknek megvolt a földbordés [15] menekülőhelye. A völgyben elhelyezkedő kis falvakban faházak voltak, szalmával, náddal vagy zsindellyel fedve, a hegyen pedig barlangokban kialakított menekülőhelyek. Itt tárolták az emberek a plusz terméket a menekülésre, ha a völgyi falvakat megtámadták. Addig is a hegyen bácsok [16] voltak a rendes esztenáknál [17].

Forrófalva eredeti nevét nem ismerjük, a régi helye a forrófalvi kápolna mögötti dombon túl található, ami az északi hegy alatt van, az úgynevezett kutaknál. Itt helyi emberek éltek, magyarul beszéltek, magyar hagyományaik voltak. Akkor, mikor Nagy-Magyarországon felfordult a világ, és több vallásba szakadtak a népek, errefelé vándoroltak a huszita magyar hívek. Ők találkoztak a völgyi falvakban élőkkel, és itt bujdostak. Ekkor egy Fárró nevezetű ember birtokot kapott István vajdától.

Később aztán újra menekülőket kellett fogadni a barlangos menekülőhelyre, hisz ők is rokon népek voltak, a székelységből jöttek errefelé. Így a hegyet, ahová először megérkeztek, Csicsolnak [18] nevezték.

A sok népesedés miatt járvány tört ki, de, hogy ne betegedjék meg az egész népesség, a hegyen csak pár beteg maradt, a többiek a mai Forrófalva falujában telepedtek le.

Amint a nép meggyarapodott – hisz munkás és eleven nép volt –, az erdőket levágták, és nagybirtokosok lettek. Sok munkásra volt szükség, jöttek még az északi Szabófalva, Berendest falvakból.

– Lehet tudni, mikortól volt a falu? – kérdezte az egyik vénebb ember.

Erre Benke György, a mesélő a következőt mondta:

– Elvesztek a régi falvak nevei, hisz azokról soha senki se írt, és ha írtak is, a későbbi vajdák nem említették ezeket. A falvak újabb neveket kaptak, a régebbiek közül is pár megmaradt, mint itt Klézsén is, Buda és Tyúkszer. Mégis Klézse lett a falu hivatalos neve, csak a nép emlékében maradnak meg a nevek, ahol megmaradnak.

Benke György aztán hozzánk, a gyerekekhez fordult, és így folytatta:

– Ti ne felejtsétek el, hogy ez a föld a miénk. Klézse és Forrófalva rokon nép, és összeházasodott. Mindkettőben magyarfajta népek éltek, és mindkettőnek a története elvész az idők mélységében. Senki és semmi az égvilágon nem tudott rosszat tenni nekünk. Most két nyelven is beszélünk, az oláh nyelvet tanuljátok az iskolában, de a többit se felejtsétek el, hisz itt, ebben a faluban ugyanúgy tanítanak az idősebbek, mint más falvakban.

*

Édes, szép mesék voltak ezek, de akkoriban már sok gyerek unta, mert rövid kis történeteket tanultak az iskolában, és lenézték népük bölcs és értelmes legendáit. Talán még vagyunk, akik nem felejtettük el ezeket, és ha most van lehetőség a feledés végén, úgy vélem, le kell írni.

 

1 vastagabb vesszőjű

2 hársfa

3 Szajkó, ebből is kétféle van: színes és fekete.

4 Más néven fürgemadár vagy császármadár. Pörögve repül, 13 tojást rak le, a fi ókák hasonlóak a tyúk csibéihez.

5 gólya

6 őz

7 hegyekben élő, kétszarvú zerge

8 szarvastehén

9 nyúl

10 Ürge vagy földi kutya. A cenke itt nem a kiskutyára utal, hanem az állat kicsinységére.

11 zokni

12 Ezek olyan vízforrások, amelyeket fatörzsből készült hordóval védenek. Feneketlen faedényt vájnak be a forrás köré.

13 cserépfazék

14 A kályha előtt (ami nálunk szóba), van egy kiemelkedett töltés, ahová a kályhából előrehozzák a szenet (itt fém).

15 fával erősített barlangok

16 a juhászat főgondozója, sokszor táltos

17 juhászat

18 Most is így nevezik azt, ahová kápolnát emeltek a menekülők, a sebesültek és a járványban szenvedett halottak emlékére.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. szeptemberi számában)