– …ha jobban belegondoltok, gyerekek, Mátyás király Fekete Serege tulajdonképpen európai hadsereg volt! Cseh tüzérek, svájci gyalogosok, vallon markotányosnők, rác huszárok, moldáv, sőt francia katonák is harcoltak benne! Az uralkodó legfőképpen azért alkalmazott zsoldossereget a korábbi banderiális, illetőleg nemesi felkelők helyett, mert a zsoldosok – korabeli szépséges magyar kifejezéssel: „zsebrákok” – nemcsak négy-hat hétre vonultak ám hadba, hanem egész évben hűségesen szolgálták kenyéradójukat: a magyar királyt. Már amennyiben megkapták a zsoldjukat! És ebben a momentumban, gyerekek, értő szemmel felfedezhetjük a prekapitalista törekvéseket – magyarázott csillogó szemmel Aldorf tanár úr. – Most nézzük a házi feladatot! Marika!
– Az volt a házi feladat, hogy el kellett képzelnünk, hogyan ostromolnánk meg Hunyadi Mátyás helyében a cseh király érdekeltségébe tartozó Brünn várát.
– Így van! Hogyan okoskodtál?
– Én úgy okoskodtam, hogy a gaz pártütő Podjebrádot minden létező eszközzel elpusztíthatjuk, megtámadhatjuk, lévén ez egy igazságos háború. Ezért a stratégia megválasztásánál a költséghatékonyságot helyeztem az előtérbe. Tudjuk, hogy a korabeli orvostudomány lényegében tehetetlen volt az olyan fertőző betegségekkel szemben, mint például a lepra, a fekete himlő, a bárányhimlő, és a… aaa…
– Magyarország fővárosa megfelezve plusz is! – súgta Aldorf tanár úr egy kacsintás kíséretében.
– Budape… ja igen, a pest-is! Szóval, az ostrom előtt, udvari orvosaim segítségével ragályos és halálos betegséggel – például pestissel, ahogy a tanár úr javasolta – fertőztetnék meg olyan állatokat, amelyek kellőképpen szaporák és kis méretűek ahhoz, hogy feltűnés nélkül be tudjuk juttatni a várba. Gondolok itt például a patkányokra, egerekre, macskákra, kutyákra, szárnyasokra.
– Nagyon okos! – vetette közbe Aldorf tanár.
– Ezután ostromgyűrűt vonnék a vár köré, és egyszerűen megvárnám, amíg a betegség mindenkivel végez. Aztán persze kirabolnám, és felégetném a várost, majd sóval hinteném be a helyét. A mészárláshoz kötelezővé tenném a gumikesztyű használatát.
– Szép gondolat! Leülhetsz, Marika, ötös! De mi van akkor, ha valamilyen külső ok miatt kevés az időnk, és szeretnénk mihamarább letudni az ostromot? Historiális tény, hogy a tél közeledtével a korabeli seregek legtöbbször abbahagyták a hadban járást. Tehát időszűkében egy hadvezérnek jól jöttek a különféle ostromgépek, igaz? Már az ókori rómaiak is használtak efféle eszközöket, elég, ha a lándzsákat kilövő skorpióra vagy a hatalmas sziklákat hajító ballisztára gondolunk. És miért ne lőhetnénk a városba lövedék helyett betegséggel fertőzött állati tetemeket? Ugye? Szerencsére erre a célra Mátyás korának is megvolt ám a maga „szuperfegyvere”! A francia eredetű trabuchellus, avagy trébuchet, aminek a magyar neve… mi is, Péter fiam?!
Szerencsére kicsengettek.
Péter rosszkedvűen ballagott hazafelé az iskolából. Ezt megszívtam! – állapította meg a fiú, és a bolthoz közeledve megszaporázta lépteit, hogy segítsen Mirko bácsinak. Fél karral nem tréfadolog ám a bevásárlás! Mirko bácsi még a kilencvenes években, Jugoszlávia felbomlása alatt keveredett a határ innenső oldalára. Azt suttogták róla, egykor a Szerb Önkéntes Gárdához tartozott, és még akkor is Tigrisként harcolt, amikor Arkan embere visszavonult, és gyáván magára hagyták. Valahogy túlélte, átcsempészték a határon, és Magyarországon kezelték a sebesüléseit. Karját többszöri operáció után sem tudták megmenteni. A hosszúra nyúlt lábadozás alatt megtanult magyarul, majd rövid udvarlás után feleségül vette az őt ápoló nővért. Anna realista volt, többre értékelte a férfi sármját, mint a fél kar hiányát. Teltek-múltak az évek, a falu rendes embernek ismerte meg Mirko Pakevicset. Páratlan kézügyességgel javította a vízforralókat, zsebrádiókat, háztartási gépeket, idővel szépen beilleszkedett. Már egy ideje senki nem tartotta „gyüttmentnek”. Bizonyos okok miatt persze nem térhetett vissza Szerbiába, de ezeket az okokat soha senki nem firtatta.
– Csókolom, ugye segíthetek? – kérdezte Péter, és átvette a cekkert Mirko bácsitól, majd útra keltek. Néhány utcával később megálltak egy takaros házacska szürke kalapácslakkal kezelt vasajtaja előtt.
– Akkor én mennék is, Mirko bácsi! Ja, és anyu köszöni a kávédarálót, azt üzeni, hogy jobb, mint új korában! Kérdezi, hogy mivel tartozunk.
– Semmiség… kis lila hagymát azért küldhetne, ha van neki! Mi baj, fiú? – kérdezte Mirko bácsi a kulcsait zörgetve.
– Csak ez az új töritanár… Amíg a Moncsi néni volt, bevágtuk az évszámokat meg a definíciókat, és annyi. Most meg?! Tavaly magyar íjat meg nemezsátrat csináltatott velem, de idén aztán tényleg megszívatott! Mert az apám asztalos! Ősszel a csehekhez megyünk egy jelmezes hadijátékra, és rám tolt egy feladatot… – kesergett Péter.
– A történelem fontos! Tisztességre tanít! Mit kell csinálni?
– Trébuchet-t, vagyis „torbocsin”-modellt kellene építeni 1:4-es arányban. Ezt a mappát kaptam, tessék nézni: itt vannak a rajzok meg leírások. Hajítógép, vagy mi…
– Á, ez egy kicsi katapult! Nem komplikált – mondta Mirko bácsi.
– Katapult? Az a gond, hogy apu egészen augusztusig Németben van, a haverok meg már holnap húznak a Balcsira! Hülye Aldorf, megint elcseszte a nyaramat!
– Nincs probléma! Én nem tudok konstrukciót csinálni, látod, miért… de mondhatom, mit csinálj! Egy hét alatt végzünk, és mehetsz fürdeni a barátokhoz! Jobb lesz, mint a plánon! – mondta mosolyogva Mirko bácsi.
Nyolc nap múlva el is készült a hajítógép, és Péter elutazhatott a barátaihoz Siófokra. Másnap Mirko megköszönte Annának a finom vacsorát, majd kiment a garázsba, mert volt még egy kis dolog a torbocsinnal. A határsáv túloldalán egy télikertes házikó bújt meg a szögesdrót mögött. Tulajdonosa is nagy munkában volt, szeretett növényeit ápolta a szelíd nyári éjszakán.
Anna néni a csepegtetőre tette az utolsó villát, és kiázott kezeit beletörölte a konyharuhába. Ideje lesz bekapcsolni a tévét, és szólni Mirkónak, hogy kezdődik a tízórás híradó. Hol lehet már az az ember? Biztos még mindig azt a vacakot szerelgeti… Nincs az rendjén, hogy mások dolgával ennyit törődik!
– Mirko, Miiirkóóóó!! Bejössz végre? Kezdődik a híradó!
Másnap délután kettőkor a szerb rendőrség helyszínelője lezárta a nyomozást, és hivatalosan megállapította, hogy Dragan Sekovity háborús veterán öngyilkos lett. Az otthonához tartozó üvegházban lefolytatott vizsgálat feltárta, hogy a bipoláris depresszióval kezelt egykori Tigris jó ideje nem szedte a gyógyszereit, ami oda vezetett, hogy egy elborult pillanatában az (illegálisan) tulajdonát képező M75 „Kasikara”-kézigránáttal felrobbantotta magát. Ratko Mesics nyomozó elméletét, miszerint „a néhány másodperces késleltetéssel működő gránátot esetleg kívülről, akár a határ túloldaláról is a házba dobhatták”, a szakértők elvetették.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. június 1-i számában.)
