Faludi Ádám: Két novella

2021. április 02., 09:47
Kopriva Attila: Baromfiudvar (olaj, vászon, 60 × 80 cm, 2016)
Éggel telt favályú

 

Amikor reggelizés előtt kiállsz a konyhaajtó elé körülnézni, azért teszed, hogy meggyőződhess, rendben mennek-e a dolgok az udvarban. Ha ilyenkor nyár van, akkor halványkék kupola borul a világodra, amelyik addig tart, ameddig körben elláthatsz. Olyan messzire látsz el körben, hogy már nem is látod, hogy milyen messzire. Nem vagy képes kivenni a világ végének részleteit ott, ahol a kupola földet ér, mert a legtöbbje már elmosódik.

Létezhet ennél nagyobb világ is, beszélnek néha olyan helyeiről is a jövő-menő emberek, mint például Fehérvár, Bogárd, Cece, Szentiván, Soponya. Titokzatos nevek. Ha csak az itteni világot ismered, akkor vitathatatlan, hogy ennek középpontjában az udvar áll, és körötte forog minden más, amire legtöbbször azt mondják az itteniek, hogy a mindenség.

Nyár van, napfényes reggel, egy tucat nyári reggelre jut csak egy naplemente, és nagyon sok nyári nap múlik el kiadós zivatar nélkül. Szinte nincs is más időszak akkoriban, mint napfényes reggel és délelőtt, benne fecskék, tyúkok, kacsák, verebek és vadgalambok. Meg a kupola. Ezt a halványkék kupolát néhol fehér felhőpamacsok díszítik, és átégeti egy helyütt a nap, oda nem is bírsz nézni, lángra kap tőle a szemed, és utána sokáig izzó korongokat látsz mindenütt, bárhová fordulsz is.

Madárbeszéd hangjaival teli a levegő, a kutya és a macskák nem csatlakoznak ehhez a hangegyveleghez, hacsak nem akad valami lényeges közlendőjük. Rózsi már kora reggel elment a legelőre, de Rózsi amúgy is elég hallgatag jószág. Ritkán szól bele az aprónép ügyeibe. Akkor azonban csak az ő hangja hallatszik mindenfelé.

A kút mellett fakarókon fekszik a vályú. Úgy hallottad, hogy a teknővájó cigány faragta egy fa törzséből sok évvel korábban. Azóta itt áll, és elsősorban Rózsi használja, de Bimbó is itt ivott addig, amíg be nem lépett a téeszbe.

Néha a kakas felreppen a szélére, oldalához verdesi szárnyait és rettentő nagyot kukorékol. Ez a kukorékolás akkora, hogy felszáll az ég kupolájába, rést üt rajta, és eljut más világokba is. Fehérvárig talán nem, de Szentivánig egészen biztosan, mert onnan érkezik is rá válasz. A szomszéd udvarokból is válaszolnak a kakasok, de ők azonnal.

Szentivánról azonban utoljára, nehezen kivehetően jön a hang, mert hasonlóképpen rést kellett ütnie az ég kupoláján, hogy ide megérkezhessen. Szentivánon tehát él egy olyan hatalmas kakas, mint amelyik a vályú szélén kukorékol a te udvarodban.

A kútból felhúzott vizet nem nehéz a vályúba borítani, mert a vályú közvetlenül a kút mellett áll, legalább négy vödörrel belefér, és még akkor sincs csurdig. A vadgalambok, verebek is itt isznak. Néha, amikor a verebekre rájön a bolondéria, csapatostul belevetik magukat a vályúba, és nagy ricsajozás közben fürdőznek benne.

A vályú belsejét sok helyütt moha borítja, a két végét is tömötten, sötétzöld, vastag takaróként. Ilyenkor reggel még kristálytiszta benne a víz, felnagyítja a mohát meg a repedéseket, üregecskéket a vályú aljában. Amikor a vályú fölé hajolsz, mindig megláthatod a titkot, amelyet csak ketten tudhatunk. A vályú és te.

A vályúban nem víz van, hanem az égbolt, és az arcod, amelyik olyan nagy, mint a halványkék kupola. Sokáig nézed, egyre közelebbről nézed, hogy miből is van ez az égbolt ott a mohával bélelt vályú kékjében, és az égben lakozó arcodat vizsgálod egyre közeledve hozzá. Lassan kinyitod a szád, s hagyod, hogy beleússzon egy fehér felhőpamacs.

Az udvarban sokan élnek, de az égben egyedül csak te. Ez a titkod a favályúval.

 

Faház néhai kacsákkal, nincs menedék, ismeretlen bogarak lepnek meg

 

A disznóól tákolatának dől a Faház egyablakos, egyajtós épületének oldala. Az ajtót retesz zárja, a tetőt nád fedi, a falak bevakolt és fehérre meszelt vályogból. Egészen pofás kis épület első ránézésre. Közelebbről egy kiégett lelkű, vágyaktól mentes félszemű kalóz. Ezt az egyetlen, pislogásra emlékeztető ablak juttatja eszedbe.

A Faház általában üres vagy büntetés- végrehajtás miatt magánzárkaként működik. Ilyenkor renitens tyúkok, jércék kerülnek ide, mert képtelenek voltak felfogni, hogy az országút felé nem szabad elhagyni az udvart. Más irányban sem, de arra különösen nem. Az országút felé távozó tyúkok, jércék azonban megmámorosodnak a makadámút szilárdan kígyózó szalagjától, a kapirgálással megbonthatatlan kövezettől, és nem hiszik el, hogy az erre tévedő autókkal szemben mindig alulmaradnak. Előbb-utóbb alul maradnak, mégpedig legalul, és amikor ez nem derül ki hamarjában, akkor még ebéd sem lesz belőlük, mert a csatavesztéstől eltelt idő miatt lejár a szavatossági idejük. Így van ez minden csatavesztéssel. Aki alulmarad, annak előbb-utóbb lejár a szavatossági ideje.

Másiránt meg az is könnyen megeshet, hogy a személygépkocsi vezetője elsősegélyben részesíti a csatavesztett baromfit. Jó szanitécként, nem törődve semminemű veszéllyel, kiszáll a biztonságos gépjárműből, aztán lábánál fogva a csomagtartóba fekteti az elesettet. Így aztán csak sokára derül fény a hiányára. – Te Katica, nem láttad a Gizit? – tudakolja a Kokas kapirgálás közben, de miután nem kap választ, legyint egyet a szárnyával. Gizinek annyi, lehet, hogy csak álom volt az egész, vannak itt még elegen a kínálkozók közül!

Ha azonban időben kiderül a makadámfüggőség, jön a magánzárka pár napra a Faházban. A baromfinak annyi esze van, hogy ilyen röpke idő alatt képes elfelejteni a Kokast, az út felé vezető hosszú útról nem is beszélve. A tyúkok és jércék természetüknél fogva az égvilágon mindenhez képesek hűtlenek lenni.

A Faházban, az ablak alatti deszkával elkerített részen olykor kacsák éjszakáznak. Ez általában akkor történik meg, amikor túl nagy a kacsaszaporulat, a balesetek miatti selejtezés visszafogottan zajlik tavasztól kezdve, és a tyúkólban kevés a hely ennyi nagytestű sápítozónak. A kacsák egymáson áttaposva hemperegnek befelé az esti ösztökélés hatására, és beszorítják magukat a Faház legtávolabbi sarkába. Megvárják, amíg a gyepűként szolgáló deszka a helyére kerül, akkor aztán szorongatott helyzetükön lassan és óvatosan változtatva egyenletesen eloszlanak nyughelyükön. Előtte azonban egy jó nagy adagot maguk alá löttyintenek a napi salakanyagból, hogy melegre ülhessenek. A kacsák alatt lassan magasodik a napközben kiszikkadó trágya, takarítani nem igazán érdemes, mert akkor a kacsák komfortérzése napokra odavan.

A Faház érdektelenül üres, pókok mesterkednek benne, meg apró fekete és vörös pontok pottyannak rád, és kezdenek azonmód mozogni rajtad, ha ide vonulsz vissza terveket szövögetni. Persze csak nyáron. Télen a nádtetőről karhosszúságú jégcsapok sora lóg. Nem olyanok, mint a ház többi részén, nem üvegformán áttetsző, hanem sárgás, barnás színű jégcsapok, mert a nád is részt vesz a készítésükben, pedig nem kellene. A nád azonban elismerésre vágyik, ezért minden helyzetben igyekszik észrevétetni magát valamivel, miután őseinek földjéről erőszakkal elhurcolták a nádvágó népek. Tolakodása nem sokat számít, szúró, ütő harci eszközként ez a jégcsap is tökéletesen megfelel a tél ellen folytatott hadjárat csatáiban. Télen már nincsenek a Faházban kacsák, nincsenek apró fekete és piros, rád pottyanó fürge pontok, télen nincs országút, télen a szokottnál is üresebb és dermesztőbb a magánzárka.

„Ha a helikopterrel álmodsz, könnyebben kötsz masnit, és a cipőfűző hurkaiból nehézség nélkül ki tudod olvasni a napsütötte órák számát.” – Mi más lehetne ideírva, mint ez? – engeded el a színes újságpapírdarabot, és miután pörögve lehull, rácsukod a Faház ajtaját.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. április 11-i számában.)

Legfrissebb hírek
Legnézettebb
2021. július 31., 07:00
2021. július 28., 08:27
2021. augusztus 03., 08:33