Csáki Róbert: Büfé I. (olaj, vászon, 58 × 62 cm, 2009)
A melléig ért a fájdalom. Látta a szivárványszarvast, agancsain némán éneklő kanárikkal. Érezte az erdő állott kriptaszagát, hallotta a dörrenés visszhangját. A szivárványszarvas rá nézett, tekintete üresen fájdalmas volt. A madarak csak zengték dalukat. A szépséges szarvas előbb két mellső lábára rogyott, végül az oldalára borult. Még ekkor is őt nézte. Kongó űr tátongott tekintetében, melyen keresztül – ha figyelmesen fürkészett – meglátta álmodó önmagát. Néma csönd és hullaszag.
Beesett, karikás szemekkel sétált a járdán. Tétován mozgott. Remegő kézzel helyezte be a slusszkulcsot a régi kék Citroën ajtajába, nehézkes mozgással letekerte az ablakot, majd becsukta az ajtót. Nagyot sóhajtott. Nézett maga elé, de nem látta a műszerfalat, a poros, bogaras szélvédőt, a foszlásnak indult kormányt. Kiesett kezéből a kulcs. Lehajtotta a napellenzőt, kinyitotta a kis tükröt, és véreres szemeivel bámulta magát. Az elhanyagolt, ritka borostáját, hiányos szemöldökét, tátongó pórusait, apró, de jelentős miteszereit. Bőrének sajátos sápadtsága az elmúlt éjszakák metamorfózisában vörössé alakult, vaskos orra körül borvirág táncolt. Fogközeiben ételmaradék, csámpás fogsora, keresztharapása, állának enyhe kacskasága tette átlagos ábrázatát, nos, kevésbé átlagossá. Tekintete arca minden pontját érintette, mindent jól megnézett magának, újra feltérképezte, hányadán is áll magával. Visszacsapta a tükröt. Lehajolt a slusszkulcsért, beindította az autót. Fújt egyet. Elővette cigarettáját, ujjbegyei tompa zsibbadása miatt csak harmadjára sikerült kivennie egy szálat a puha dobozból. Benyomta a szivargyújtót, majd rágyújtott. Nagyot szívott, a tömör füst azonnal ellepte a műszerfalat, mielőtt még kiszállt volna az ablakon. Elindult.
Felhajtott a sztrádára. A kis, ezer köbcentis motor legalább olyan lomha volt, mint ő. Tompa, lassú és körülményes. Jól megértették egymást. A kis kék kocsi meghálálta, hogy végre valahára lemosta a gazdája, ellenben néha morcosan morgott, ha nem volt elég ablakmosó-folyadék a tartályban. Elnyomta a többi csikk közé cigarettáját. Az a jó az autópályában – gondolta –, hogy nem kell különösebben figyelni. Csak mész. És csak ment. Oda is, meg haza is.
Ismét a sötét szobában, a hátán feküdt. Az ágy sarkaiban üres sörös dobozok. A szekrényen porosodó könyvek sorakoztak, mosatlan bögrék, szakadt pénztárcája, összegyűrt papírlapok. A nemrég vásárolt okostévé még az áramra se volt rákötve, csak egy hatalmas, sötét ablakként funkcionált az amúgy is koromfekete lakásban. Nézte a messzi sötétséget. Izzadt, pocakja fel-alá járt, ütemtelenül, mellkasa néha kettőt lüktetett. Kitapogatta a hamutálat és elnyomta az egyetlen apró, izzó fénypontot. Bent tartotta a füstöt. Kivárt. Lehunyta szemeit. Kifújta, és testét elöntötte a bizsergés.
Átszökkent, a rá jellemző kecsességgel a kidőlt, mohásodó farönkön az elmosodó, színes füstőz, melynek hátán a terebélyes fehér foltok emlékeztették erre a világra. A sűrű bozótból figyelte, ahogy az ugrás után megállt az állat. Ámulatba ejtette. Ágak reccsentek a távolban, az őz nagy, méla szemei lángokba borultak, meglátta a bokor mögött rejtőzködő férfit, kapart lábaival és nekilódult.
A redőny apró hézagai közt beszűrődő erős napfény égette az arcát, mikor felébredt. Hátat fordított nekik, de aludni már nem bírt. Szemei égtek, teste zsibbadt, sajgott, ropogott.
Kicammogott a konyhába, megbontotta a löncskonzervet, betette a mikróba a kiszáradt zsemlét, megmelegítette, és megvacsorázott. Közben a fehér falat bámulta, rágása és nyelése visszhangzott az üres konyhában. Rágyújtott. Felállt, körbe-körbe járkált a lakásban. Mutogatott, magyarázott a falaknak, kérdőre vonta a tükörképét, megbántotta a hűtőjét, földhöz vágta az újabb üres dobozokat. Hajnalig meg sem állt. Kinyitotta a tetőablakot. Félig kihajolt rajta. Belepöckölte az égő dekket a komor Napba. Bemutatott neki, és kirúgta maga alól a széket.
(Karantének)
Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat
Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.
