Haklik Tamás: Break

2021. július 31., 07:00
Mara Kinga Villő: Esküvő (olaj, vászon, 50 × 50 cm, 2010) – Fotó: Farkas Dávid

Oldalzsebes térdnadrág, rövid ujjú kockásing, egyszerű tornacipő; tökéletes öltözet volt arra a napra. Szeptemberhez képest nagyon jó idő volt, ragyogott a nap és erejét nem tompították sötét felhők. A menyasszonyom dolgozott, mint a legtöbb csütörtökön. Én éppen szabadnapomat élveztem, és egy ízletes reggeli után feltárcsáztam az étteremtulajt, akihez be voltunk jelentkezve lagzira.

– Csáó, Pali! – köszöntöttem barátságosan.

– Helló, Tamás! Mi újság? – temperamentumos fickó lévén sosem várta meg, hogy köszönését követően elkezdjem a mondandómat, hanem azonnal feltett egy kérdést.

– Azért kereslek, mert a nagybátyám vinné majd a piákat, de szombat délelőtt nem biztos, hogy ráér. Péntek jó neked? – egyszerre voltam boldog és izgatott a közelgő esküvő miatt.

– Péntek estig biztos lesz valaki az étteremben, aznap behozhatja. Amúgy már elkezdték a munkát a dekoratőrök – a barátságos hangnemet viszonozva jött a válasz.

– Frankó! Bemennénk megnézni. Mikor lehetne? – az izgalmam tetőfokára ugrott.

– Ma este nyolckor bent leszek. Gyertek nyugodtan!

A városi pletyka szerint előző éttermében Pali drogot terített, amit laza viselkedése miatt el tudok képzelni róla. De gyorsan el is vetem a gondolatot, mert ha valóban olyan nagyban ment a cuccozás, akkor könnyedén bebukott volna. Akinek több lóvé van a zsebében, arról mindig szövegelnek az irigy szájak – ezen agyaltam, miután bontottam a vonalat.

***

Gyorsan repültek az órák. Súlyzós edzés, zenehallgatás, majd elmentem a páromért, amint végzett a melóval. Elmeséltem Andinak, amit Pali mondott, aztán úgy döntöttünk, beiktatjuk az esti programba a dekoráció megtekintését. A templomba is el kellett mennünk, beszélni a pappal; Andi ragaszkodott ahhoz, hogy egyházi esküvő is legyen, ne csak polgári. Engem sosem érdekelt, hogy Isten mit gondol rólunk, sőt nem is hiszek abban, hogy véleménye van vagy egyáltalán létezik. Az ateizmus édes létében szendergek. Egyszer véletlenül azt mondtam Andinak, hogy autista vagyok. Nagyot nevettünk.

A mise után bementünk Balázs atya irodájába. Átadtuk neki a pénzt a leendő ceremóniáért. Hasonlóképpen Palihoz, ő is laza figura, bár nem annyira, hogy drogdílermúltat feltételezhessek róla. Találkozásaink során meséltem neki a hobbijaimról, hogy egy online rapmagazinnak cikkeket írok, meg regényt is írtam egy haveromról, aki halálközeli állapotból tért vissza az életbe. Balázs atya minden történetemet őszinte figyelemmel kísérte. Örültem annak, hogy az esküvőm napján ilyen jó emberekkel leszek körülvéve; barátságos pap, haverkodós étteremtulajdonos.

***

– Nyolcig még bőven van időnk, addig elmehetnénk bevásárolni – mondtam Andimnak az autóban hátradőlve. Smaragzöld szemei a szokásosnál vidámabban csillogtak; várta a napot, amikor összeházasodunk. Több mint tíz éve egy pár vagyunk, mégis úgy éreztük, pluszt fog jelenteni az életünkben, ha hivatalosan is egybekelünk.

– Jól van, Kicsim! Csak nem tudom, hogy Gyuriék mikor érnek ide – válaszát követően, vörös hajzuhataggal keretezett, babásan puha arcát végigsimítottam.

– Hívd fel Gyurit, Csibe! – Andi bátyja egy Szabolcs megyei faluból tartott felénk a párom nagynénjével, akit ő mindig mamának szólít, mert gyermekkora nagy részét vele töltötte a szülők munkába temetkezése miatt. Erzsike néni több mint kilencvenévesen is saját unokájaként szereti Andreát, és látatlanban is úgy érzem, biztos vidáman ült az autóban, elhagyva különböző településeket, beérkezve Borsodba, ahol élete nagy részét élte. Ahogy Andi a bátyjával telefonált, kikövetkeztettem, hogy Gyuri és a mama Miskolc közelében vannak, vagyis egy óra múlva biztos ideérnek.

– Mondd meg neki, hogy a Csillagfény étteremnél találkozzunk, legalább ő is megnézi milyen feldíszítve! – így is lett, annyi különbséggel, hogy a díszlet helyett teljesen más kötötte le Gyuri figyelmét, örökre beleégve retinájába…

***

Az étkezdében egy pultoslány üdvözölt engem és Andit. Pali még nem volt ott, hiszen tíz perccel hamarabb érkeztünk a megbeszéltnél. Döbbenten láttuk, hogy a lagzis díszfüggönyök mögött ott vannak hagyva az étterem szokásos függönyei, ez durva kontrasztot képzett, totál megszakította a harmóniát. Ráadásul az asztalok nem voltak megterítve. A fehér-bordó székszoknyák csillantottak bennünk reményt, hogy két nap múlva olyan szép lesz minden, ahogyan azt elképzeltük.

– Nem tudod, mikor lesz teljesen kész a díszítés? – kérdeztem a pultoscsajt, miután Andival végigmustráltam a helyet.

– Nem tudom, nemrég álltam műszakba – na, ettől nem lettünk okosabbak.

– Csibém! Felhívnád a dekoratőrcsapat főnökét, hogy mikor lesznek készen a munkával? – kértem leendő feleségemet.

– Rendben.

– Addig leszedem azokat a ronda függönyöket – mondtam magabiztosan.

– Jó, csak vigyázz a létrán! – kétszárú alumíniumlétra volt az egyik ablak mellé helyezve, a körülbelül négy méter magas helyiségben.

– Nyugi! Évekig szobafestőként dolgoztam. Mi bajom lehet egy létrán? – érkezett a flegmasággal és elszántsággal keveredett válasz.

Felmásztam. Leszedtem az egyik kisablakról a fátyolt. Lemásztam. Leraktam a textildarabot az egyik asztalra. Odébb toltam a létrát ahhoz a nagy ablakhoz, amit egyszerre takart a mi csodálatos, bordó színben pompázó, szívdekorációval ékesített díszfüggönyünk és a vele teljesen ellentétes, barnás lepel. Feltűnt, hogy egy hosszú, fekete, övszerű textilcsík lóg a létra két szára között. Arra gondoltam, hogy ezzel kötik össze, amikor szállítják, vagy hasonló rendeltetése van. Megráztam a létrát, nem mozdult semerre: Oké, mászhatok rá! Amint felértem a legfelső alatti fokára és kinyújtottam bal karomat: csatt!!! Hatalmas, végeláthatatlan fehérség vetült az elmém elé pár másodpercre.

– Úristen! Úristeen!!! – hallottam párom kétségbeesett kiáltását.

– Áhh, bassza meg! Hogy néz ki a karom? – éreztem, hogy a bal karomban nincs erő, sőt olyan, mintha nem is létezne. Ránéztem… A könyököm természetellenes formájú lett, a csont majdnem a hajlatig csúszott. A csuklómon átszakadt a hús, az alkarcsont átszúrta és kilógó végéről vér csöpögött. Tönkrement karom láttán, hirtelen arra gondoltam – talán nagyképűen hangzik –, hogy a nyílt törés nem is olyan vészes, amilyennek sportközvetítések láttán képzeltem. Tényleg nem fájt, csak remegett, mint alkesz-drogos fickó megvonáskor.

Már nem a függönyök, hanem én rontottam az összképet. Reflexszerűen fel akartam tolni magam a padlóról, de nem sikerült.

– Kicsim! Hívom a mentőket – pötyögte a számot Andi. Eldarálta, hogy mi történt és hova kell jönniük. Az izgalomtól két évet fiatalított rajtam, azt mondta harmincnégy éves vagyok, holott harminchat. Talán csak azt tesztelte, nincs-e amnéziám, pedig mondtam, hogy nem ütöttem be a fejem. De az is lehet, hogy baromira hülyegyerek kinézetem volt a földön elterülve, és ez alapján még soknak is tűnt a harmincnégy év… Tamás, mint egy ledöfött marha.

***

Pár perc múlva elkezdett fájni a sérülésem, főleg a könyököm, és szinte elviselhetetlenségig fokozódott ez. A létrát szidalmaztam, meg az járt a fejemben, hogy vajon mi lesz ezek után. Úgy nézett ki a karom, mint amit kicsavartak – ekkora magasságból rázuhanni, kilencvenkilós testtömeggel, nem nagy élmény. Elborzadva gondoltam arra, hogy lesz-e ebből valaha normális kar, vagy nyomorékként élhetek tovább. Bűntudatban őröltem magam, amiért felmásztam a létrára és ezzel nemcsak a karom törtem ketté, hanem az esküvőt, a lagzit, meg a nászutat is.

Gyuri szóhoz sem jutott. Szolid, erőszakmentes fickó; nem szereti a horrort. Jó pár méteres távolságból szemlélte a nem mindennapi látványt, amire Andi telefonon keresztül felkészítette. Nem sokkal később megérkezett Pali is.

– Pali! Most mi lesz a lagzival? – kérdeztem továbbra is a padlón fekve. Ő teljesen meghökkenve leült egy székre.

– Tamás, ez érdekeljen legkevésbé! Majd bepótoljátok. Szóltok, hogy mikorra kértek új időpontot és megcsináljuk. Most azzal foglalkozz, hogy rendbe jöjj! Én a térdemet csesztem szét síelés közben. Gyógytorna, fizioterápia fél éven keresztül. Nem akarlak elkeseríteni, de számíts rá, hogy nem lesz egyszerű menet! – valóban nem hangzott jól, de legalább fel lettem készítve, hogy mi vár rám.

– Értem. Segítsetek felállni! Baromi hideg ez a padló.

– Én nem nyúlok hozzád, majd a mentők. Maradj nyugton! – Pali szavai nem hangzottak utasítónak, inkább karakánnak.

Az volt a para, hogy a derekamban vagy a hátamban is van törés, pedig én éreztem, és mondtam a körülöttem lévőknek, hogy a bal karom kivételével semmim nem sérült.

– Egy pohár vizet kérhetek, Pali? – a fájdalom mellett szájszárazság kínzott.

– Szerintem ne igyál, mert műteni fognak. Ha folyadék vagy kaja van a gyomrodban, nem biztos, hogy megműtenek. Adok vizet meg egy rongydarabot, azzal nedvesítsd be a száját, Andi!

– Amúgy, hogy a francba csúszott szét a létra? – érdeklődtem.

– Be kellett volna csatolnod a biztonsági övet – mondta Pali egyszerre határozottan és sajnálkozóan. Oké, értem. A kocsiban sem szoktam.

***

Végre a mentők is kiértek a helyszínre. Elmeséltem nekik, hogy mi történt, aztán ráhelyeztek egy levegővel felpumpálható valamit a sérült karomra. Tudattam velük, hogy az esküvőmre készülődtem, nem kórházba.

– Ez egy intő jel, uram – élcelődött az idősebb mentő, én meg arra gondoltam, végignézném, ahogy torkán akad a nyelve. Végül megbocsátottam neki.

– Ajjajj! Ez elég szar poén! – csak ennyit reagáltam, amit Andi és Pali megerősített. Átfutott az agyamon, milyen tré házassága lehet a mentőnek… vagy lehetett válás előtt.

Viccelődni nem tudott, vezetni viszont úgy, mint a Halálos iramban filmek karakterei. Harmincöt perc alatt beértünk Miskolcra. Közben valami kábító ideggázt vagy micsodát kínált nekem a fiatalabb mentő. Na, mondom, ezek is drogosok. Pali szerint mosolyogtató cucc. Szerintem gyenge volt, de erősebb hiányában néha beleszippantottam a „gázmaszkba”. Mindenre emlékszem. Andi felhívta a szüleimet meg a sajátjait.

***

A sebészeten egy punk csávóval poénkodtam. Exploited-pólóban virított, a tarajától jobbra pár centis vágás a kopasz fejbőrén. Nem volt kedve elmesélni hogyan szerezte – mármint a vágást, nem a pólót –, de valószínűsíthető, hogy kapott a sörösüveggel. „Punk’s Not Dead!”

Valakit pont műtöttek, és a röntgenképemet is meg kellett várnom. Kiderült, hogy a könyökficam meg a nyílt törés mellett belső alkartörésem is van. Egy végtagban három sérülés. Köszönöm, Drága Létra!

Izompólóban, széles vállakkal érkezett otthonából a kézsebész – a kollégái behívták, mivel ilyen trágyát nem lapátolhatott össze akárki. Ránézésre azt gondoltam, ő tuti össze tudja lapátolni.

Két és fél órán keresztül tartott a műtét. Mindhárom zűrös helyre fémet kaptam; kis T alakút a csuklóm alsó részére, oldalra kábé hat centi hosszú egyeneset, a könyékbe meg egy olyat, ami a doki szerint drót, szerintem szög. A nagybátyám szerint zsákvarrótű.

Szerencsémre altatást kértem, nem gerincszurit. Különben kínlódhattam volna a katéterrel. Egy ápolónő szerint mindenkit le akartam verni a műtőben, mert nem tetszett, hogy felébresztenek. A kórteremben ismét elnyomott az álom, még hatott az injekció. Annyira emlékszem, hogy Andi és a szüleim tekintenek rám, begipszelt karomra, félkómás tekintetemre, én meg annyira kicsinek és legyőzöttnek érzem magam, mint egy eltaposott cigarettacsikk. Leigázott a gravitáció.

***

Másnap megismerkedtem a „cella” többi tagjával, elég jó arcok voltak. Egyikükkel mai napig tartom a kapcsolatot Facebooon. A kórházban is kihasználtam a közösségi oldal adta lehetőségeket, telómon keresztül kommunikáltam a külvilággal. Kiposztoltam, hogy kórházban vagyok, meg nagyjából mi történt velem. Aztán egyik este írt egy spanom, Attila. Régóta barátok vagyunk, a kilencvenes évek végén együtt rappeltünk. Lepötyögtem neki a sztorit…

Ugye tudod, hogy sosem lesz olyan a karod, mint volt?

És most mit csináljak? Sírjak?

Csak mondom.

Oké. Lassan kilépek. Aludni kéne.

Rendben. Break! – nálunk, rappereknél van olyan köszönés, hogy béke, aztán páran ezt poénból lecserélték breakre, mert hasonló a hangzása, és az mellékes, hogy mit jelent.

Nekem ne írj ilyet, hogy break! Az egyik jelentése törés – ezután nevető sárga fejecskékkel búcsúztunk.

***

Mi történt azóta? Négy hét után lekerült a gipsz, a fémek még megvannak, kivétel a drót, vagyis a szög, vagy zsákvarrótű – kinek, hogy tetszik. Túl vagyok legalább harmincórányi gyógytornán meg fizioterápián, és készülök a lagzimra. Létrára nem fogok mászni, az biztos! Na, léptem. Break!

Legfrissebb hírek
2021. szeptember 20., 05:03
2021. szeptember 20., 04:54
2021. szeptember 20., 04:44
2021. szeptember 20., 04:33
2021. szeptember 19., 10:46
2021. szeptember 19., 10:39