Hegyi Ferenc: A csoda

2020. június 27., 19:39
Aknay János: Mária (akril, vászon, 40 × 30 cm, 2018)

Emma a lábait dörzsölgette az ágyban. A lehúzott redőnyök miatt a szobában sötét volt. Tegnap kitakarított, a hűtőben még van fél fazék borsófőzelék. Süt majd rá két szelet angolszalonnát, és kész az ebéd – döntötte el. Bevásárolnia nem ajánlatos a vírus miatt, ami kell, azt nagyjából meghozzák az önkormányzatiak. Sóhajtott. Felkeljen egyáltalán?

A szokásos reggeli kamillatea, vajas pirítós után jött a délelőtt fénypontja, a kávé. Ettől visszatért az életkedve, és a kis szobában álló komódból előszedte az évek óta nem használt, féltett porcelánkészletét. Kivitte a konyhába a vízcsap alatt átöblíteni. Próbálta felidézni mikor terített vele utoljára – hiába. Abban viszont biztos volt, hogy anyai örökségének mindentől óvott drága darabjai lánya eljegyzésén ott pompáztak az asztalon! A törlőruha megállt a kezében. Mivé lett azóta az a boldogságtól sugárzó, szép, szőke fruska? Rég elvált, elhízott, jelenleg Amszterdamban lakik, ki tudja kivel?

A keze újra beindult, de már nem talált örömet a míves csészék, tányérok, alátétek portalanításában. Legalább szegény papa élne – jutott eszébe ma először férje. Befejezve a munkát, óvatosan nekilátott visszarakni az egészet a helyére. Legközelebb vajon ki veszi elő őket?

Elszontyolodva ballagott vissza a nappaliba. Milyen jó, hogy nem cserélte el tavaly a lakását kisebbre, mint akarta! Megbolondulna, ha ennél szűkebb helyre lenne bezárva. Kinyitotta az erkélyajtót, kiment, lenézett az utcára. Sehol egy lélek. Talán kicsit sétálnia kellene?

Mikor visszatért a sétából, nekilátott megsütni a feltétet a főzelékéhez, és megebédelt. Előtte, utána és közben beszedte az esedékes gyógyszereket, aztán elmosogatott – és innentől ötlete sem volt, hogy mit csináljon a nap hátralévő részében. Eldőlt a nappaliban a díványon, bekapcsolta a zsebrádiót. Kicsit elszunnyadhatott, mert a hallgatni kezdett irodalmi műsort észrevétlenül környezetvédelmi váltotta fel. Kikapcsolta a készüléket, s csak nézett maga elé. Tegnap felhívta Margitot, előtte nap Krisztit, Zsókát, Hédit, hét elején Zebegényinét, Sósnét – vette sorba barátnőit, ismerőseit.

Szép kis barátnők! – ült fel az indulattól. Ő legalább háromszor hívja őket, míg ők egyszer! Legalább a templom nyitva lehetne… Máshová nagyon a járvány előtt sem járt el, legfeljebb néha a Margittal beültek cukrászdába, igen ritkán színházba.

Feltápászkodott. Marad ma is a Facebook. Tett egy kanyart a lakásban, aztán lekuporodott a számítógép elé. Mi lenne vele nélküle? Megnézte a híreket, majd hozzáfogott a neki küldött üzenetek, megosztott bejegyzések böngészéséhez. – Zebegényiné megint a kerti virágjaival dicsekszik! – mordult fel. A templomban is mindig kikövetelte, hogy ámuljanak az oltár díszítésére hozott „csodás” rózsáin, tulipánjain – és a nagylelkűségén! A plébános úr rendre példaként hivatkozott rá, mint aki szívét, lelkét adja az egyházközségért. Akárcsak Sósnéra, akinek a süteményeiért volt hálás. Hiába, István atya a szép virágoknál csupán a gyomrát szereti jobban – dünnyögte. Bezzeg a templom karácsony előtti kitakarításáért – a többiekkel együtt – pusztán egy halvány köszönetet kapott tőle!

Undorral lájkolta Zebegényiné virágait, de néhány perccel később már nem bírta visszafogni magát, amikor – három ételrecept áttanulmányozása, majd egy humoros videó megtekintése után – megtalálta a Sósné által közzétett tálnyi gyönyörű sütemény fényképét. „Kicsit szikkadtnak tűnik”, írta válaszként. Meg fog pukkadni mérgében! – gondolta elégedetten. – Megérdemli! – nézett bűntudatosan a számítógéppel szembeni könyvespolcon álló Szűz Mária-szoborra. Karácsonykor képes volt azt mondani a bejglijére, hogy alig van benne mák! Talán tehetett volna bele többet, az igaz… Mégis, micsoda dolog ezt a többi asszony előtt a szemébe vágni! Dühében alig talált ki a sekrestyéből. És az atya sem kelt a védelmére! Képzeletben élvezettel megszorongatta Sósné nyakát.

Jaj, Istenem – kulcsolta össze kezét – most megint mehet más templomba gyónni! István atyának mégsem vallhatja meg, mit szeretett volna csinálni a kedvencével! Mennyivel jobb az evangélikusoknak, azoknál nincs fülbegyónás – gondolta, aztán rögtön elszégyellte magát. Akaratlanul megsértette magányos napjainak egyetlen vigaszát! Bocsánat, Szűzanyám – bókolt a szobrocska felé – tudom, ők nem úgy tisztelnek téged, mint mi. Keserű lett a szája. Erről is a Sósné tehet! Gyorsan elmormolt néhány üdvözlégyet.

Ekkor jutott eszébe a nap folyamán másodjára férje. Ha itt lenne vele, akkor messziről elkerülné ezeket a rosszindulatú öregasszonyokat! A szemük kifordul az ájtatosságtól, aztán meg élnek-halnak a pletykáért.

Felkelt, kiment a konyhába, bekapott gyorsan két édes kekszet, amiktől lecsillapodott, és a harmadik után elismerte, a plébániára bejárók közül néhány öreglány egész rendes. Nagynéval például milyen jót beszélgettek múltkor a lánykorukról! No meg a tolakodó, magának kiváltságokat kikövetelő Sósnéról, akit férje Mercedesszel hoz-visz a templomba.

Visszatelepedett a számítógép elé, felkereste Sósné Facebook-oldalát, és egyre pirosabb arccal olvasta a süteményestálra reflektáló kommenteket, amelyek valósággal magasztalták annak elkészítőjét. Sőt, némelyikük pikírt megjegyzést tett a mások munkáját irigységből ócsárlókra! Még Nagyné is beállt a dicshimnuszt zengők sorába! – olvasta elkeseredve a frissen érkezett bejegyzést.

„Szívesen fogyasztanám el a társaságotokban, akkor kiderülne – akárki, akármit mond – friss, finom minden egyes szelet, mert benne van, aminek illik benne lenni” – tudatta a nagyvilággal ezt követően Sósné.

Ami sok, az sok – tért vissza Emma saját oldalára, ahová épp megérkezett Zsóka barátnőjének a frissen festett csendéletéről küldött fényképe. Micsoda mázolmány! „Csodálatos! Megint nagyot alkottál!” – pötyögte be, és küldte el válaszát.

Hátradőlt a széken, kezdett elege lenni az egészből. Napról napra dicsérgeti ezeket a magamutogató tyúkokat, minden viszonzás nélkül! Mintha ő nem is létezne! Itt tartott, mikor belenyilallt a felismerés: Sósné a „benne van, aminek illik benne lenni” fordulattal nyilván az ő karácsonyi bejglijére utalt! A szégyentelen!

Kitántorgott a konyhába, nagy kortyokban nyelte a vizet. Az járt az eszében, hogy az összes ismerőse most lenézően rajta nevet otthonában. A feje nyomni kezdett. – Ostobaság ennyire begerjednie ilyen piszlicsáré dolgon – próbálta nyugtatni magát. Hiába. A megalázottság, tehetetlenség érzése valósággal marta belülről. Valamit tennie kell! Olyasmit mutatni a többieknek, amitől lefagy az arcukról a mosoly – vagy legalább tisztelni kezdik!

Izgatottan bevágtázott a nappaliba, megállt a közepén. – A porcelánok! – talált rá a megoldásra. Szépen megterít velük, lefényképezi az egészet, és felteszi a Facebookra! Rohant a komódhoz, ott aztán lefékezett. Teljesen megbolondult – kapott homlokához –, házhoz hívja a betörőket?

Csüggedten nekitámaszkodott a falnak, kutatóan körbenézett a szobában, befejezve a szemlét az ablakban álldogáló cserepes virágokon. A nagy semmittevésben elfelejtette meglocsolni a növényeket! – nyilallt bele. Elügetett a kis locsolókannájáért – közben hátha támad egy jó ötlete! –, és kétszer fordulva, módszeresen körbejárta a lakást, megöntözte rendesen mindegyiket.

Utoljára hagyta a nappaliban a könyvespolc tetején terpeszkedő hatalmas piros pletykát, amihez igazából férje ért fel jól. Lábujjhegyről leereszkedve, kezében a kannával, elanyátlanodva bámult a lába elé. Fikarcnyi elképzelése sem született, amivel felhívhatná magára a figyelmet. Elgörbült a szája. Ő egy ekkora nulla? Hamarosan rázta a zokogás.

Odalépett a Szűz Mária-szobor elé, és behunyt szemmel imádkozni kezdett. Feltekintve rá megdermedt. A szobor is könnyezett! – Csoda történt?! – hasított bele. Itt nála? Előkapta zsebkendőjét, végigsimította a szobor fejét, és feszülten figyelte mi történik. A könnyezés megszűnt, miként a szokatlan jelenség felfedezésének pillanatától a fülében dübörgő alleluja. A víz nyilván a dísznövényről csepegett oda…

Néhány perccel később a Facebook-oldalán közzétette a könnyező Szűzanya szobráról a felvételt. „Csoda történt a könyvespolcomon! Talán a járvány miatt sirat minket a Szűz?” – írta a kép alá. Kinyomta számítógépét, és hangosan bőgve a szobor elé térdelt.

(Karantének)

Legfrissebb hírek
2020. október 27., 02:20
2020. október 27., 01:40
2020. október 27., 01:35
2020. október 26., 21:46